Menü
55_Wolf_Richard_GYU_6156_2.jpg
Forrás: ITB

Hamarosan nyolc főre bővülő családjában főállású édesapa Wolf Richárd, a biztonságtechnikai megoldásokkal foglalkozó Intellio kereskedelmi igazgatója. Ezt úgy tudja elérni, hogy a munkával és családdal töltött időt szigorúan elválasztja egymástól, kollégáinak pedig ideális körülményeket teremt a hatékony munkához.

– Irodai megoldásokat értékesítő vállalat után egy biztonságtechnikai céghez igazolt át. Nem volt nagy a váltás?

– Nem. Miután az ember megtanulja az adott iparág-specifikus kérdéseket, elsajátítja a szakzsargont, itt is növelni kell az értékesítést. Azt gondolom, előnyömre szolgál, hogy más iparágban tevékenykedtem korábban: más szemszögből közelítem meg a biztonságtechnika kérdését, és mint tudjuk, egy friss nézőpont sohasem árt.

– Az Ön friss nézőpontja fedezett fel újdonságot?

– Persze! Az Intellio biztonságtechnikai vállalatként tekintett magára, továbbra is ez jelenti üzletének nagyobb részét, viszont ennél több a cég. Képi adatokat gyűjtünk, melyeket a beépített technológiának köszönhetően elemezhető big datává varázsolunk. Egy lépés távolságból kiderült, az adathasznosításnak más területei is vannak, legyen az egészségügy, marketing, logisztika vagy irodai élet.

– A mindent megfigyelő kamera, a „Nagy Testvér” által felvetett etikai kérdésekkel is foglalkoznak?

– Felelősek vagyunk azért, hogyan használjuk fel a képi adatokat. A kamera mindent lát, a szoftver dönti el, hogy mindezt rögzíti is vagy tiszteletben tartja a megfigyeltek személyiségi jogait, eltakarja a személyes részleteket. Érdekes helyzetben vagyunk, egyszerre vagyunk megfigyelők és megfigyeltek. Hiszen a kamera számára én sem vagyok láthatatlan.

– Milyen csapattársakkal dolgozik szívesen?

– Akik őszinték, szakmailag felkészültek, és képesek a munkára összpontosítani. Nem várom el, hogy hétvégén, otthonról is dolgozzanak, erre igazán semmi szükség, ha mindenki elvégzi a feladatát a munkahelyen. Ebbe viszont már nem fér bele a munkahelyi lézengés, vicces videók nézegetése, korlátlan csevegés a barátokkal, rokonokkal. Fontos, hogy bent az irodában mindenki a munkával foglalkozzon, cserébe senkit sem zaklatunk a szabadidejében. Ehhez minden körülményt biztosítunk, az alapértelmezett anyagi biztonság mellett pedig fontos, hogy a kommunikáció transzparens, azonnali legyen a kollégák között, minden szinten.

– A biztonság a családi életét is átitatja?

– Nyilván, a gyermekeimnek megtanítom, hogyan vigyázzanak magukra, hogy ne kerüljenek életveszélybe a hétköznapok során, de nem vagyok paranoiás, a legnagyobb biztonságot Isten adja nekik is.

– Öt gyermeke van, és úton a hatodik. Mindig is nagy családra vágyott?

– Igen. Szerencsés embernek tartom magam, hogy a munkám megengedi, hogy főállású édesapa legyek. A nagy család összetartója feleségem, aki 24 órából 24-ben anyuka.

– Jól hallom, főállású édesapa? Péntek három óra, és még az irodában van.

– Még munkaidő van. Cserébe hétvégén, a szabadidőben tényleg csak sürgős esetben csörög a telefon – szerencsére ritkán adódik ilyen. A VPN is csak azért van, hogy tűzoltáskor távolról be tudjak avatkozni a folyamatokba, ne kelljen ezért fél órát utazni az irodáig. A családomnak szüksége van rám, és nekem is rájuk. Mikor velük vagyok, akkor a kikapcsolódás, a hobbi (a fényképezés), a közös minőségi idő van fókuszban.

Karrierszkenner

Kíváncsi, hol dolgozik egykori kollégája, üzleti partnere?
Szeretné, ha az ön karrierjéről is hírt adnánk?

Böngésszen és regisztráljon!

Jelenleg 1983 személy szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:Hesz László

A legkeresettebb emberek:

Cégszkenner

Melyek az ict-iparág legfontosabb cégei?
Melyek a fontosabb felhasználók más iparágakból?

Regisztrálja cégét Ön is!

Jelenleg 4718 cég szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:HRP Europe Kft.

A legkeresettebb cégek: