Menü
vass_eniko_1
Forrás: ITB
A Hétpecsét Információbiztonsági Egyesület 2006-ban alapította meg az „Év információbiztonsági újságírója” címet, melyet minden évben nyílt pályázati felhívás keretében hirdet meg. Idén újságírónk, Vass Enikő vehette át az erkölcsi elismeréssel járó díjat az egyesület május 17-i „Információvédelem menedzselése” LXXVI. szakmai fórumán.

Az idén 12. alkalommal meghirdetett az „Év információbiztonsági újságírója” címet Vass Enikő az ITBUSINESS újságírója kapta a Hétpecsét Információbiztonsági Egyesület rendes tagjaiból álló bírálóbizottság döntése alapján.

Az egyesület az erkölcsi elismeréssel kívánja azon újságírók teljesítményét méltatni, akik sokat tesznek az információvédelmi tudatosságért, a témában rendszeresen publikálnak, blogolnak és felhívják a figyelmet a téma fontosságára.

Vass Enikő, ITBUSINESS
Munkatársunk, Vass Enikő 15 éve foglalkozik b2b IT-újságírással, az Index, a Computerworld újságírója volt, jelenleg az ITBUSINESS és Trade Magazin szerkesztőségeivel dolgozik együtt. Az IT keretén belül az információbiztonság témaköre mindig is érdekelte – kiállásával, bátorságával Edward Snowden volt rá a legnagyobb hatással.

A Hétpecsét Egyesület fórumán Vass Enikő „Biztonságban vagyunk a hamis hírektől?” címmel tartott előadást. Prezentációjában ismertette, hogy az amerikai elnökválasztások kapcsán lángolt fel a vita szerte a világban, hogy a hamis hírek, álhírek, milyen hatással vannak és voltak a politikai változásokra, mennyire befolyásolhatták a választások eredményét. Az álhírek melegágya, az őket terjesztő Facebook lépéskényszerbe került, irtani kezdte a hamis híreket az felhasználók oldaláról. Tényleg biztonságban vagyunk ezektől a hamis hírektől? Egyáltalán mi is az a hamis hír, hogyan ismerhető fel? Kollégánk ezeket a kérdéseket válaszolta meg előadásában.

 

Munkatársunk az „Év információbiztonsági újságírója” címet az egyesület május 17-i „Információvédelem menedzselése” LXXVI. szakmai fórumán vette át Gasparetz Andrástól, az egyesület elnökétől, valamint Tarján Gábortól, a szervezet alelnökétől.

Ezúton is gratulálunk Enikőnek! 

Karrierszkenner

Kíváncsi, hol dolgozik egykori kollégája, üzleti partnere?
Szeretné, ha az ön karrierjéről is hírt adnánk?

Böngésszen és regisztráljon!

Jelenleg 1977 személy szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:Kéri Balázs

A legkeresettebb emberek:

Cégszkenner

Melyek az ict-iparág legfontosabb cégei?
Melyek a fontosabb felhasználók más iparágakból?

Regisztrálja cégét Ön is!

Jelenleg 4700 cég szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:Clarmont I.S. Kft.

A legkeresettebb cégek: