Ma: 27°CRészben felhős
Ict

Novemberben ezt írtuk a Google+ videochatjéről: „a politikus-voksoló viszonyban teljesen új és izgalmas csatorna lehet ez a jövőben, érdekes lesz megnézni, hány jelölt él a lehetőséggel, illetve, hogy a jelenlegi elnök is kipróbálja-e a megoldást.” Kipróbálta.

November végén jelent meg az elnök és stábja a Google közösségi oldalán; már akkor jelezték, hogy várják az építő ötleteket, és a kívánságokat arra vonatkozóan, mit szeretnének látni a szavazópolgárok e felületen. Barack Obamát egyébként e tekintetben megelőzték republikánus ellenfelei: Newt Gingrich és Mitt Romney már korábban felköltözött a Plusra. Gingrich ráadásul a Hangouts-ot is kipróbálta: szavazói kérdezhettek tőle a videóbeszélgetés során.

Kiváló hangulatban

Most lezajlott az első Hangout-beszélgetés az amerikai elnökkel is. Barack Obama a csoportos chat résztvevőjeként öt amerikai állampolgár kérdéseire válaszolt. A Google illetékese egy blogbejegyzésben megírta: meglehetősen izgultak az elnöki csevegés előkészítése során. Voltak is kisebb technikai malőrök, de csak egészen kicsik; a beszélgetés élvezeti értékén nem rontottak. Két és fél perces csúszással indult a chat; a szervezők akkor nyugodhattak meg igazán, amikor Obama hangja is felcsendült: „Most már hallom.”

Az elnökkel folytatott csoportos trécselés 49 percig tartott; abszolút demokratikus keretek között: mindenki egyforma méretű dobozkában látszódott, és mindig annak a képe került előtérbe, aki épp beszélt. És hogy mennyire demokratikus volt a dolog, arra jó példa, hogy az egyik résztvevő még közbe is vágott, amikor az elnök beszélt. Egy hölgy panaszkodott Obamának: elmondta, hogy férje mérnökként évek óta képtelen állást találni. Az elnök válaszolt neki (mondván, mekkora szükség van most az ilyen munkaerőre), ám a nő nem várta meg a mondandó végét, és közbeszólt. Végül Barack Obama személyes közbenjárást ígért az ügyben. Szintén érdekes pillanat volt, amikor egy hölgy megkérte az elnököt, hadd mutassa be neki a gyermekeit.

A beszélgetés során azért keményebb kérdések is elhangzottak; például a diákhitellel vagy a munkanélküliséggel kapcsolatban.

A csevegők elégedetteknek tűntek; volt, aki később a Twitteren beszámolt arról, mennyire megtisztelő volt számára a részvétel. A beszélgetés moderátora – akit a Google biztosított – elmondta, hogy 135 ezer kérdés érkezett az elnökhöz, ebből a legérdekesebbeket választották ki, így lehetett bekerülni a csevegők közé.

Az elnök egyébként korábban a Facebook és a YouTube felületén is tartott már nyilvános élő fórumot.

Forrás: YouTube

Címkék: Google+, Barack Obama, chat
Bookmark and ShareCikk nyomtatása
xEzt is figyelmébe ajánljuk:

Közösségi média redmondi módra

Különösebb kampány és felhajtás nélkül, szép csendben indult el a mai nappal a Microsoft saját közösségépítő portálja.
<1/3>
Üzenőfal elrejtése
Név:
E-mail:
Hozzászólás:

A rovat ajánlója
Szinte az ember helyett dolgozik az Apple frissített vágóprogramja, hiszen hanghullám alapján szinkronizálja a többkamerás felvételeket.

Aktuális lapszámunkból

CEO, CIO két jóbarátNéhány éve már fel van adva a lecke az informatikai vezetőknek. Fiskális szigor. A tulajdonosok és a szabályzók kemény elvárásai a hatékonyabb és átlátható működés iránt. Gyorsan változnak a technológiák. Változó szolgáltatásfogyasztási módok. Mindez új megvilágításba helyezi a cio-t: több üzleti szellemet, innovatív képességet kell felmutatnia.

Kalózok: bűnözők vagy demokraták?A „kalóz” szót pejoratív értelemben már bő háromszáz éve használják a copyright-sértőkre, a digitális forradalom azonban a 21. századra radikálisan módosította a megítélésüket. A világ mintegy hatvan kalózpártja – köztük a most megalakult magyar Kalózpárt – a szerzői jogok alapos reformjánál jóval többet hirdet.

Előre a válság hátánA portálrendszerek terén is megfontolandó alternatívát jelentenek a nyílt forráskódú megoldások.