Ma
már mindenki számára elfogadott tény, hogy a közösségi média nagyban
hozzájárulhat egy-egy politikai esemény, tüntetés, forradalom vagy éppen
zavargás megszervezéséhez, koordinálásához. Az arab világban
kibontakozó események vagy éppen a tavalyi londoni zavargások nem
jöhettek volna létre a Facebook vagy a Twitter nélkül, ezért nem csoda,
ha egyes országok azok cenzúrázása vagy letiltása mellett döntöttek. A
közösségi oldalak vagy együttműködtek a hatóságokkal, vagy kockáztatták
azt, hogy az adott országban elérhetetlenek lesznek. Az eddig a
szólásszabadság élharcosaként fellépő Twitter a múlt héten meglepte a
világot azzal, hogy országonkénti szűrést és cenzúrázást vezet be. A
lépés ellentétben áll a cég eddigi üzletpolitikájával és nem kis
felháborodást váltott ki a felhasználókból.
.png)
Szárnyát szegik (forrás: Latuff Cartoons)
A
szolgáltató azt tervezi, hogy a kérdéses bejegyzéseket olyan módon
cenzúrázzák, hogy az csak adott országban nem lesz látható, de elérhető
lesz a többség számára. A cég vezetésének véleménye szerint ez inkább
segíteni fog abban, hogy rámutasson egyes országok kétes gyakorlatára,
és nem korlátozza indokolatlanul a szólásszabadságot. A kritikus hangok
mellett a Twitter nem kívánt szövetségesekre is talált, két,
cenzúrájáról híres távol-keleti országban. Az első pozitív visszajelzés a
thaiföldi információtechnológiai hivataltól érkezett, ahol hivatalosan
is üdvözölték a szolgáltató lépését. A sorban következő dicséret pedig
Kínából származik, igaz nem hivatalos formában, csupán a kormány által
üzemeltetett Global Timesban megjelent szerkesztőségi cikkben méltatták a
Twitter “felnőtté válását”.
A nyugati sajtóban és az interneten a
bejelentés óta heves vita folyik arról, hogy a szolgáltató a cenzúra
bevezetésével üzletileg megfontolt és elkerülhetetlen döntést hozott,
vagy indokolatlanul simulékony és alázatos az elnyomó rezsimekkel és
cserbenhagyta felhasználóit. A cég eddigi próbálkozásai sikertelennek
bizonyultak a felhasználók meggyőzése érdekében és a két távol-keleti
ország barátsága sem segíthet sokat a PR katasztrófa elhárításában.
Forrás: Global Times / The Next Web