Több mint 60 országban, köztük Magyarországon is minden évben megrendezik a Safer
Internet Day-t (SID), melynek célja, hogy az Európai Unió Safer Internet Plus
program
akciótervének keretein belül világszerte ugyanazon a napon hívja fel a figyelmet
a világháló jelentőségére, egyszersmind az interneten leselkedő veszélyekre, így
a zaklatásra, a gyermekpornográfiára és egyéb illegális, vagy káros jelenségekre
és tartalmakra. Idén a Microsoft ad otthont idehaza a február 7-én megrendezésre
kerülő eseménynek, ahová a redmondiak
magyar kirendeltsége a fiatalabb és idősebb generációt is egyaránt várja, hiszen
az idei SID központi küldetése, hogy a naprakész digitális tudással rendelkező
fiatalság számára feladatként emelje ki az idősebbek, illetve felületesebb informatikai
kompetenciával rendelkezők számítógépes tudásának fejlesztését.
Forrás: Microsoft