Ma: 27°CRészben felhős
Az Egyesült Államok legfelsőbb Bíróságának legutóbbi döntése értelmében illegális a polgárok mozgásának követése GPS segítségével.
Első alkalommal hozott döntést az amerikai Legfelsőbb Bíróság olyan ügyben, amely GPS alapú megfigyelést és követést tartalmazott. A bírák szokatlan módon teljesen egyhangú döntésben ítélték el a GPS nyomkövetés engedély nélküli hatósági használatát. Habár a konkrét ügy, amelyben a bírák döntést hoztak különálló GPS készülékre vonatkozott, az ítélet indoklásában a bírák kitértek minden olyan készülékre, amely GPS-szel rendelkezik. A Legfelsőbb Bíróság elé terjesztett ügyben egy 2005-ös rendőrségi akció elítélését kérte egy ügyvéd, akinek kliensét kábítószerterjesztéssel vádoltak. Az ügyben korábban elmarasztaló ítéletet fordította meg a mostani döntés, mivel a bírák szerint illegális adatgyűjtéssel sikerült csupán vádat emelni. A kifogásolt eljárásban a rendőrök a gyanúsított autójára helyeztek egy GPS nyomkövetőt, amíg az nyilvános helyen parkolt, majd egy hónapig figyelték mozgását, mielőtt letartóztatták volna.

Kémkedés kizárva

Az Igazságügyi Minisztérium képviselője a jelenlegi eljárásban azzal érvelt, a jármű nyilvános utakon közlekedett, így annak követése nem minősül illegális adatgyűjtésnek, függetlenül attól, milyen eszközzel teszik ezt. A módszer törvénytelenségét megállapító bírák két különböző érvrendszer szerint indokolták döntésüket. Az egyik megfogalmazás szerint a készülék elhelyezése egy magántulajdonban lévő járműre ugyanúgy behatolásnak és illegális kutatásnak minősül, mint egy engedély nélküli házkutatás, míg a másik érvelés szerint a készülékkel a gyanúsított magánélethez való jogát sértették. Az ügyet figyelemmel kísérő jogvédő szervezetek üdvözölték a döntést, különösen amiatt, mert a bírók  érvelése nem csupán a rendőrség által engedély nélkül elhelyezett GPS-eket nyilvánította törvénytelennek, hanem egyben minden GPS-szel rendelkező készülék engedély nélküli megfigyelését és követését illegálissá tette az Egyesült Államokban. Azoban akárcsak a házkutatások és lehallgatások esetében a GPS használata továbbra is törvényes, amennyiben a hatóságok rendelkeznek a megfelelő engedélyekkel.

Forrás: USA Today

Címkék: USA, megfigyelés
Bookmark and ShareCikk nyomtatása
xEzt is figyelmébe ajánljuk:

Új féreg a Facebookon

Azonnali üzenetben bújik meg a legújabb féreg, amely telepítés esetén blokkolja a vírusirtókat és teljes megfigyelést biztosít a hekkereknek.
<1/3>
A rovat ajánlója
Lázad a magyar telekom szektor az egyik osztrák üzleti lap szerint, amely az Európai Bíróságot látja az ügy megoldásának.

Aktuális lapszámunkból

CEO, CIO két jóbarátNéhány éve már fel van adva a lecke az informatikai vezetőknek. Fiskális szigor. A tulajdonosok és a szabályzók kemény elvárásai a hatékonyabb és átlátható működés iránt. Gyorsan változnak a technológiák. Változó szolgáltatásfogyasztási módok. Mindez új megvilágításba helyezi a cio-t: több üzleti szellemet, innovatív képességet kell felmutatnia.

Kalózok: bűnözők vagy demokraták?A „kalóz” szót pejoratív értelemben már bő háromszáz éve használják a copyright-sértőkre, a digitális forradalom azonban a 21. századra radikálisan módosította a megítélésüket. A világ mintegy hatvan kalózpártja – köztük a most megalakult magyar Kalózpárt – a szerzői jogok alapos reformjánál jóval többet hirdet.

Előre a válság hátánA portálrendszerek terén is megfontolandó alternatívát jelentenek a nyílt forráskódú megoldások.