Ma: 27°CRészben felhős

Megnyitotta új európai és nagy-britanniai központját Slough-ban a tajvani okostelefon gyártó vállalat.  Az új iroda a HTC UK és a HTC EMEA felső vezetésének, a sales és marketing osztálynak, valamint a mérnök csapatnak ad otthont.

 

Folyamatosan terjeszkedik az európai mobilpiacon a HTC. Ez főként annak köszönhető, mert az ázsiai cég a keleti kultúrát a nyugati ötletekkel ötvöző, gyorsan bővülő fejlesztési környezetet és egy ember-központú üzleti modellt hozott létre Európában. A tajvani gyártó mára több mint 50 irodával képviselteti magát az öreg kontinensen, a minap pedig egy újabb, európai és nagy-britanniai központot adott át az ázsiai vállalat.

Új európai központ a brit Slough-ban. (forrás: HTC)
A megnyitón részt vett Sukhjit Dhaliwal, Slough polgármestere, Peter Chou, a HTC Corporation vezérigazgatója, a HTC igazgatótanácsának tagjai, és  Florian Seiche, a  HTC EMEA elnöke. Peter Chou az új létesítménnyel kapcsolatos terveket ismertetve elmondta, hogy azt az elkövetkező években bázisnak szeretnék használni az európai mobil piac vezetéséhez, egyúttal hangsúlyosabbá téve a régió iránti elkötelezettségüket is.

Chou hozzátette, hogy a vállalat idén minden területen expanziót tervez: "új, izgalmas tehetségeket csábítunk a vezetőségbe és azáltal, hogy a helyi piacokon az emberi erőforrásokba fektetünk, növeljük a cég iránti elkötelezettséget és a partnerekkel való együttműködést" – fogalmazott a vállalat vezérigazgatója.

Az új iroda a HTC UK és a HTC EMEA felső vezetésének, a sales és marketing osztálynak és a mérnök csapatnak ad otthont. Florian Seiche, a HTC EMEA elnöke elmondta: "Slough egy ideális bázis, ahonnan az angliai és az európai tevékenységünket irányíthatjuk, amely egyre sikeresebb. Közlekedés szempontjából is nagyszerű helyen van, hiszen London és a nagyobb utazási központok Európa felé könnyen elérhetők. A HTC elkötelezett a régió növekedése mellett és az elkövetkező években ezt az újfajta bázist arra kívánja használni, hogy betekintést nyújtson a jövő kommunikációjába a mobil technológiák jelenlegi és jövőbeni innovatív fejlesztésein keresztül".

 

Forrás: HTC

Címkék: HTC, okostelefon
Bookmark and ShareCikk nyomtatása
xEzt is figyelmébe ajánljuk:

Kell-e okosóra az okostelefonhoz?

Tömeggyártásra szánják a Pebble-t, amely az okostelefonnal vezeték nélküli kapcsolatban áll és a napi feladatokhoz szükséges információk közlésére alkalmas.
<1/3>
Üzenőfal elrejtése
Név:
E-mail:
Hozzászólás:

A rovat ajánlója
A közeljövőben a pénzügyi tranzakcióink is mobilizálódnak, így a bankkártyás fizetési mód idővel eltűnhet a piacról. Az NFC technológia küszöbön álló térhódításával a mobiltelefon...

Aktuális lapszámunkból

CEO, CIO két jóbarátNéhány éve már fel van adva a lecke az informatikai vezetőknek. Fiskális szigor. A tulajdonosok és a szabályzók kemény elvárásai a hatékonyabb és átlátható működés iránt. Gyorsan változnak a technológiák. Változó szolgáltatásfogyasztási módok. Mindez új megvilágításba helyezi a cio-t: több üzleti szellemet, innovatív képességet kell felmutatnia.

Kalózok: bűnözők vagy demokraták?A „kalóz” szót pejoratív értelemben már bő háromszáz éve használják a copyright-sértőkre, a digitális forradalom azonban a 21. századra radikálisan módosította a megítélésüket. A világ mintegy hatvan kalózpártja – köztük a most megalakult magyar Kalózpárt – a szerzői jogok alapos reformjánál jóval többet hirdet.

Előre a válság hátánA portálrendszerek terén is megfontolandó alternatívát jelentenek a nyílt forráskódú megoldások.