Ma: 27°CRészben felhős

Valósággal sokkolta Belgiumot a General Motors múlt heti bejelentése, amely szerint bezárja az Opel antwerpeni összeszerelő üzemét. A flamandok összeesküvést emlegetnek.

Bár már hónapok óta a levegőben volt, mégis megütközést keltett Flandriában a General Motors európai főnökének múlt heti bejelentése, miszerint a cég 2010 közepén végleg bezárja antwerpeni üzemét. A döntés következtében elveszíti munkahelyét az Opel Astrákat összeszerelő gyár 2600 dolgozója.

A GM 2,7 milliárd euró támogatást kaphat
A GM összesen 30 százalékkal kívánja csökkenteni gyártókapacitását Európában, és 8600 munkahelyet szüntet meg. Németországban 4000, a flandriai telephelyen 2600 állást építenek le, de az antwerpeni az egyetlen üzem Európában, amelyet bezár az amerikai cég. (Németországon kívül még hat európai országban működtet üzemet a GM: Belgiumban, Spanyolországban, Nagy-Britanniában, Lengyelországban, Ausztriában és Magyarországon.)

A flamand kormány szerint politikai döntés született, gazdasági szempontból ugyanis – állítják – semmi sem indokolta a nyereségesen működő antwerpeni üzem bezárását. Chris Peeters, a flamand régió miniszterelnöke arra gyanakszik, hogy a General Motors a német kormány által ígért állami támogatásért cserébe tekintett el németországi gyártó egységek bezárásától, ami – ha igaznak bizonyulna – összeegyeztethetetlen lenne a közösségi joggal. A flamand kormányfő pénteken José Manuel Barroso bizottsági elnökkel is tárgyalt, aki a találkozóról kiadott közlemény szerint megértéséről és aggodalmáról biztosította tárgyalópartnerét. Az EU gazdasági miniszterei február 8-án vitatják meg az Opel-ügyben hozott döntést.

Belgiumban a gyárbezárás kapcsán sokan az eddig sikeres flamand modell hanyatlását emlegetik. "Ma már nem lehet egy modern gazdaságot a külföldi befektetések vonzására alapozni. Flandria eddig nem volt hajlandó tudomást venni erről" – nyilatkozta a Le Soirnak Michel Capron, a leuveni egyetem szakértője.

Elemzők megjegyzik: a GM 2,7 milliárd euró állami támogatást kaphat elsősorban a német és a brit kormánytól az üzemek fenntartásáért cserébe.

Forrás: Bruxinfo, Le Soir

Címkék: támogatás
Bookmark and ShareCikk nyomtatása
xEzt is figyelmébe ajánljuk:

Elindult a magyar kapcsolatépítő alkalmazás

Nem a meglévő közösségi portálokat helyettesíti, hanem egyesíti azokat a magyarok számára a Zuppaa.
<1/3>
Üzenőfal elrejtése
Név:
E-mail:
Hozzászólás:

A rovat ajánlója
A közeljövőben a pénzügyi tranzakcióink is mobilizálódnak, így a bankkártyás fizetési mód idővel eltűnhet a piacról. Az NFC technológia küszöbön álló térhódításával a mobiltelefon...

Aktuális lapszámunkból

CEO, CIO két jóbarátNéhány éve már fel van adva a lecke az informatikai vezetőknek. Fiskális szigor. A tulajdonosok és a szabályzók kemény elvárásai a hatékonyabb és átlátható működés iránt. Gyorsan változnak a technológiák. Változó szolgáltatásfogyasztási módok. Mindez új megvilágításba helyezi a cio-t: több üzleti szellemet, innovatív képességet kell felmutatnia.

Kalózok: bűnözők vagy demokraták?A „kalóz” szót pejoratív értelemben már bő háromszáz éve használják a copyright-sértőkre, a digitális forradalom azonban a 21. századra radikálisan módosította a megítélésüket. A világ mintegy hatvan kalózpártja – köztük a most megalakult magyar Kalózpárt – a szerzői jogok alapos reformjánál jóval többet hirdet.

Előre a válság hátánA portálrendszerek terén is megfontolandó alternatívát jelentenek a nyílt forráskódú megoldások.