Ma: 27°CRészben felhős

Fenntarthatósági Média Klub indul vezető hazai médiacsoportok és a Magyar Telekom támogatásával abból a célból, hogy Magyarországon minél szélesebb körben segítsen megismertetni a fenntarthatóság fogalomkörét, gyakorlati jelentőségét és hétköznapi példáit.

A legnagyobb hazai távközlési szolgáltató kezdeményezésére Fenntarthatósági Média Klub jött létre a hazai vezető nyomtatott, elektronikus és online sajtóorgánumok részvételével. A Klub tagjai a Magyar Telekom mellett az RTL Klub, a TV2, a Sanoma, a Class FM, a CEMP csoport (Index), az Origo, a Metropol és az Axel Springer. A klubtagok amellett tették le a voksukat, hogy a maguk eszközeivel és csatornáin keresztül könnyen hozzáférhető módon és a nagyközönség számára egyszerűen érthető formában, konkrét példákon keresztül mutatják be, hogyan élhetjük meg a fenntarthatóságot a mindennapjainkban, illetve mit tehetünk egy élhető jövőért. A Fenntarthatósági Klub induló programjának részét képezi egy pályázati rendszer és a sajtó számára alapítandó díj is.

Fókuszban a fenntarthatóság. (forrás: umich.edu)

Felmérések szerint a magyar lakosság mindössze öt százaléka ismeri a fenntartható fejlődés valódi jelentését. A Fenntarthatósági Média Klub célja a fogalom tartalmának megismertetése a nagyközönség számára "fogyasztható" módon, s mindenekelőtt annak gyakorlati példákon keresztüli népszerűsítése.

A Fenntarthatósági Média Klubot a "hello holnap!" mozgalom keretében kezdeményezte a Magyar Telekom, s ehhez nyerte meg Magyarország legnagyobb médiumait. A klub 2011-es indító programjának része egy pályázati rendszer és egy újságírói díj is. A fenntartható fejlődés definíciójának, fontosságának és céljainak tudatosítása témakörében negyedévente civil szervezetek pályázhatnak saját fenntarthatósági projektjeikkel támogatásáért. A pályázatokat a Média Klub tagjai személyes tanácskozás keretében választják ki, a megvalósulást pedig a Magyar Telekom finanszírozza.

A Média Klub 2011 folyamán Fenntarthatósági Sajtódíjat is alapít. Az elismeréssel azokat az újságírókat, szerkesztőket és műsorvezetőket jutalmazzák, akik munkájuk során az adott időszak alatt a legtöbbet tették a téma kommunikálásában. A Magyar Telekom által biztosított egymillió forintos díj évente kerül átadásra. Idén első alkalommal szeptemberben, a 4. Fenntarthatósági Napon hirdetnek nyertest.

További részletekért kattintsanak ide.

Forrás: Magyar Telekom

Címkék: Magyar Telekom, TV2, Origo
Bookmark and ShareCikk nyomtatása
xEzt is figyelmébe ajánljuk:
<1/3>
Üzenőfal elrejtése
Név:
E-mail:
Hozzászólás:

A rovat ajánlója
A közeljövőben a pénzügyi tranzakcióink is mobilizálódnak, így a bankkártyás fizetési mód idővel eltűnhet a piacról. Az NFC technológia küszöbön álló térhódításával a mobiltelefon...

Aktuális lapszámunkból

CEO, CIO két jóbarátNéhány éve már fel van adva a lecke az informatikai vezetőknek. Fiskális szigor. A tulajdonosok és a szabályzók kemény elvárásai a hatékonyabb és átlátható működés iránt. Gyorsan változnak a technológiák. Változó szolgáltatásfogyasztási módok. Mindez új megvilágításba helyezi a cio-t: több üzleti szellemet, innovatív képességet kell felmutatnia.

Kalózok: bűnözők vagy demokraták?A „kalóz” szót pejoratív értelemben már bő háromszáz éve használják a copyright-sértőkre, a digitális forradalom azonban a 21. századra radikálisan módosította a megítélésüket. A világ mintegy hatvan kalózpártja – köztük a most megalakult magyar Kalózpárt – a szerzői jogok alapos reformjánál jóval többet hirdet.

Előre a válság hátánA portálrendszerek terén is megfontolandó alternatívát jelentenek a nyílt forráskódú megoldások.