Emlékezetes pillanat volt az Alien James Cameroon féle folytatásában, amikor a furcsa, idegenekkel teli bolygóról éppen eliszkolni készülő Ellen Ripley hadnagy egy exoskeleton szerű munkagépbe bújva csépelte a savvérűek királynőjét. Jómagam az 1986-ban megjelenő filmtörténeti klasszikusban láttam először egy olyan szerkezetet, amely az emberi leleményességet felhasználva, külső vázként idomul a felhasználójára. Akkor persze még nem lehetett sejteni, hogy napjainkra már mi is használni fogjuk ezt a technológiát.

Már csak a szervo motorok hiányoznak belőle. (forrás: Geeky Gadgets)

Persze azt, amit Ripley és társai a Nostromo fedélzetén használtak, elsősorban munkavégzésre készült. Viszont azokat a külső vázakat, melyeket a jelenkor tudósai már a gyakorlatban is kiviteleztek, elsősorban nem teherhordásra, hanem kifejezetten gyógyászati célokra tervezik és használják, olyan embereknek kínálva megoldást ezzel, akik részleges idegrendszeri sérülések miatt mozgásukban korlátozottak.

Az ilyen jellegű kutatások a robotika fellegváraként ismert Japánban nagyon jó úton haladnak, olyannyira, hogy már diákok is építettek maguknak saját exoskeletont. Az egyetemisták alkotása persze koránt sincs olyan profin megtervezve és kivitelezve, mint a hosszas kutatásokat és mérnöki munkálatokat igénylő, sokkal professzionálisabb megoldások, de mivel nem sokkal a szigetországot sújtó katasztrófákat követően mutatták be a szerkezetet a diákok, ezzel sikerült felhívniuk a figyelmet arra, hogy esetleg ilyen, vagy legalábbis hasonló megoldásokat is fel lehetne használni a cunamival megtámogatott földrengést követő állapotok helyreállításához.

Az, hogy erre még sincs precedens, az az eddigi exoskeletonok (például HAL, BLEEX, ReWalk) rendkívül magas árfekvésének köszönhető. Egy ilyen külső vázért ugyanis általában véve több ezer dollárt kellene kifizetni, ami nagyban hátráltatja, hogy az ilyen szerkezetek széles körben is elterjedté váljanak.  Persze mint általában minden technológiai áttörés esetében, ez is nyilván csak idő kérdése…