Ma: 27°CRészben felhős

Figyelemreméltó, hogy amit komoly és elismert tudósok hosszú éveken keresztül tökéletesítenek, azt a japán diákok puszta szórakozásból dobták össze. A robotika egyik legnagyobb találmányáról, az exoskeleton vázakról van szó.

Emlékezetes pillanat volt az Alien James Cameroon féle folytatásában, amikor a furcsa, idegenekkel teli bolygóról éppen eliszkolni készülő Ellen Ripley hadnagy egy exoskeleton szerű munkagépbe bújva csépelte a savvérűek királynőjét. Jómagam az 1986-ban megjelenő filmtörténeti klasszikusban láttam először egy olyan szerkezetet, amely az emberi leleményességet felhasználva, külső vázként idomul a felhasználójára. Akkor persze még nem lehetett sejteni, hogy napjainkra már mi is használni fogjuk ezt a technológiát.

Már csak a szervo motorok hiányoznak belőle. (forrás: Geeky Gadgets)

Persze azt, amit Ripley és társai a Nostromo fedélzetén használtak, elsősorban munkavégzésre készült. Viszont azokat a külső vázakat, melyeket a jelenkor tudósai már a gyakorlatban is kiviteleztek, elsősorban nem teherhordásra, hanem kifejezetten gyógyászati célokra tervezik és használják, olyan embereknek kínálva megoldást ezzel, akik részleges idegrendszeri sérülések miatt mozgásukban korlátozottak.

Az ilyen jellegű kutatások a robotika fellegváraként ismert Japánban nagyon jó úton haladnak, olyannyira, hogy már diákok is építettek maguknak saját exoskeletont. Az egyetemisták alkotása persze koránt sincs olyan profin megtervezve és kivitelezve, mint a hosszas kutatásokat és mérnöki munkálatokat igénylő, sokkal professzionálisabb megoldások, de mivel nem sokkal a szigetországot sújtó katasztrófákat követően mutatták be a szerkezetet a diákok, ezzel sikerült felhívniuk a figyelmet arra, hogy esetleg ilyen, vagy legalábbis hasonló megoldásokat is fel lehetne használni a cunamival megtámogatott földrengést követő állapotok helyreállításához.

Az, hogy erre még sincs precedens, az az eddigi exoskeletonok (például HAL, BLEEX, ReWalk) rendkívül magas árfekvésének köszönhető. Egy ilyen külső vázért ugyanis általában véve több ezer dollárt kellene kifizetni, ami nagyban hátráltatja, hogy az ilyen szerkezetek széles körben is elterjedté váljanak.  Persze mint általában minden technológiai áttörés esetében, ez is nyilván csak idő kérdése…

Forrás: Geeky Gadgets

Címkék: japán
Bookmark and ShareCikk nyomtatása
xEzt is figyelmébe ajánljuk:

Zsugorodó piacon növekedett az OKI

Folyamatosan csökkent az elmúlt években a hagyományos nyomtatók értékesítése, ennek ellenére az OKI pozitív mérleget tudott fölmutatni.
<1/3>
Üzenőfal elrejtése
Név:
E-mail:
Hozzászólás:

A rovat ajánlója
A közeljövőben a pénzügyi tranzakcióink is mobilizálódnak, így a bankkártyás fizetési mód idővel eltűnhet a piacról. Az NFC technológia küszöbön álló térhódításával a mobiltelefon...

Aktuális lapszámunkból

CEO, CIO két jóbarátNéhány éve már fel van adva a lecke az informatikai vezetőknek. Fiskális szigor. A tulajdonosok és a szabályzók kemény elvárásai a hatékonyabb és átlátható működés iránt. Gyorsan változnak a technológiák. Változó szolgáltatásfogyasztási módok. Mindez új megvilágításba helyezi a cio-t: több üzleti szellemet, innovatív képességet kell felmutatnia.

Kalózok: bűnözők vagy demokraták?A „kalóz” szót pejoratív értelemben már bő háromszáz éve használják a copyright-sértőkre, a digitális forradalom azonban a 21. századra radikálisan módosította a megítélésüket. A világ mintegy hatvan kalózpártja – köztük a most megalakult magyar Kalózpárt – a szerzői jogok alapos reformjánál jóval többet hirdet.

Előre a válság hátánA portálrendszerek terén is megfontolandó alternatívát jelentenek a nyílt forráskódú megoldások.