Ma: 27°CRészben felhős

A vártnál gyengébb eredményekről számolt be csütörtökön a Sony Ericsson­: a tavalyi utolsó negyedévben kevesebb készüléket adott el, mint egy évvel korábban, és csökkent a készülékek értékesítési ára is.

A japán-svéd vegyesvállalat hivatalosan is beszámolt a 2010 utolsó negyedévében elért eredményeiről. Az október-decemberi időszakban összesen 11,2 millió Sony Ericsson telefon kelt el világszerte, vagyis kevesebbet a 2009 negyedik negyedévi 14,6 milliónál. Az átlagos értékesítési ár 136 euróra csökkent az előző évi 154 euróról. A forgalom így 1,53 milliárd euróra esett az előző évi 1,75 milliárdról, és elmaradt az előző negyedévi 1,6 milliárdtól is. Az adózás előtti nyereség 35 millió euró volt, ami jócskán alulmúlta az elemzői várakozásokat (79,7 millió euró).

A vártnál gyengébb eredmények. (forrás: bgr.com)

A gyengébb eredmények elsősorban a gyengécske termékkínálatnak, a kedvezőtlen árfolyamhatásoknak és a konkurensek közötti árversenynek köszönhető – véli hivatalos közleményében a gyártó, ugyanakkor a cég közleményében hangsúlyozza, hogy közel két évig tartó veszteségsorozatukat követően már rendre a negyedik negyedévet zárták nyereséggel.

A teljes 2010-es évet tekintve a Sony Ericsson összesen 90 millió euró nettó nyereséget ért el, amelyben jelentős szerepet játszott az Xperia termékcsalád sikere is, melynek bevezetése óta 9 millió példány talált gazdára.

A japán-svéd gyártó idén is a felsőbb szegmensből szeretne nagyobb szeletet kihasítani, melyben várhatóan sokat segíthet majd a Mobile World Congress előestéjén leleplezésre kerülő új Xperia termékcsalád.

Forrás: Reuters, Android Community

Bookmark and ShareCikk nyomtatása
xEzt is figyelmébe ajánljuk:

Ericsson: értékesítési gondok

116 százalékos növekedésről számolt be az Ericsson három hónap után, azonban a cég értékesítési osztálya nem sziporkázik.
<1/3>
Üzenőfal elrejtése
Név:
E-mail:
Hozzászólás:

A rovat ajánlója
A közeljövőben a pénzügyi tranzakcióink is mobilizálódnak, így a bankkártyás fizetési mód idővel eltűnhet a piacról. Az NFC technológia küszöbön álló térhódításával a mobiltelefon...

Aktuális lapszámunkból

CEO, CIO két jóbarátNéhány éve már fel van adva a lecke az informatikai vezetőknek. Fiskális szigor. A tulajdonosok és a szabályzók kemény elvárásai a hatékonyabb és átlátható működés iránt. Gyorsan változnak a technológiák. Változó szolgáltatásfogyasztási módok. Mindez új megvilágításba helyezi a cio-t: több üzleti szellemet, innovatív képességet kell felmutatnia.

Kalózok: bűnözők vagy demokraták?A „kalóz” szót pejoratív értelemben már bő háromszáz éve használják a copyright-sértőkre, a digitális forradalom azonban a 21. századra radikálisan módosította a megítélésüket. A világ mintegy hatvan kalózpártja – köztük a most megalakult magyar Kalózpárt – a szerzői jogok alapos reformjánál jóval többet hirdet.

Előre a válság hátánA portálrendszerek terén is megfontolandó alternatívát jelentenek a nyílt forráskódú megoldások.