Ma: 27°CRészben felhős

Az oktatási piac bevett formáit újraértelmező kezdeményezés, a tavaly indult KÜRT Akadémia beváltotta a hozzá fűzött hallgatói és oktatói reményeket is, így szeptemberben ismét elindul az üzleti coach képzés.

„Ami matematikai szempontból egyenlő, egyáltalán nem biztos, hogy pszichológiai szempontból is ugyanaz” – véli Mérő László, a KÜRT Akadémia üzleti coach képzésének egyik tanára, mintegy rátapintva arra a problémára, miszerint a vállalatvezetők nap mint nap döntési dilemmákkal és problémákkal találkoznak, és hogy ezeket a problémákat honnan közelítik meg, korántsem triviális kérdés az ügy végkimenetele szempontjából.

Mérő László, a döntési dilemmák nagymestere. (forrás: itbusiness)

A KÜRT Akadémia üzleti coach képzésén számos tantárgyon keresztül – mint például a vállalatvezetés, emberi észjárások, tudásmenedzsment, szociál-pszichológia, gazdaságpszichológia stb. – ilyen és ehhez hasonló döntési példák alapján készítik fel a hallgatókat a majdani vezetői coachingra.

A kétszemeszteres Üzleti coach képzési program sikeres elvégzésével a résztvevő betekintést kap a coaching világába, megismeri a vállalatok üzleti környezetét és a coaching alapfogalmait. Az elsajátított tudáselemek alapján a résztvevő képes leírni egy üzleti problémát, felismerni az üzleti coaching lehetőségeit és meg tudja ítélni a coaching vállalatvezetésben betöltött helyét.

Az üzleti coach képzés célja, hogy a résztvevők képesek legyenek felismerni saját hasznos szerepüket egy vállalat vezetésében, és új típusú megközelítéssel fedezzék fel az üzleti környezet értékes lehetőségeit a vállalat számára.

Coach képzésre a jelentkezés alapfeltétele felsőfokú végzettség és a saját szakmában eltöltött legalább 3 év munkatapasztalat.

Forrás: KÜRT

Bookmark and ShareCikk nyomtatása
xEzt is figyelmébe ajánljuk:

Egyetem 2.0

Most lenne itt a lehetőség, hogy a magyar egyetemek komolyan felkarolják az online tananyagok fejlesztését és bevezetését, mert még semmiben nem maradtunk le a világ élvonalától. Biztató kezdeményezések vannak, de a sikerhez ennél többre lenne szükség.
<1/3>
Üzenőfal elrejtése
Név:
E-mail:
Hozzászólás:

A rovat ajánlója
A közeljövőben a pénzügyi tranzakcióink is mobilizálódnak, így a bankkártyás fizetési mód idővel eltűnhet a piacról. Az NFC technológia küszöbön álló térhódításával a mobiltelefon...

Aktuális lapszámunkból

CEO, CIO két jóbarátNéhány éve már fel van adva a lecke az informatikai vezetőknek. Fiskális szigor. A tulajdonosok és a szabályzók kemény elvárásai a hatékonyabb és átlátható működés iránt. Gyorsan változnak a technológiák. Változó szolgáltatásfogyasztási módok. Mindez új megvilágításba helyezi a cio-t: több üzleti szellemet, innovatív képességet kell felmutatnia.

Kalózok: bűnözők vagy demokraták?A „kalóz” szót pejoratív értelemben már bő háromszáz éve használják a copyright-sértőkre, a digitális forradalom azonban a 21. századra radikálisan módosította a megítélésüket. A világ mintegy hatvan kalózpártja – köztük a most megalakult magyar Kalózpárt – a szerzői jogok alapos reformjánál jóval többet hirdet.

Előre a válság hátánA portálrendszerek terén is megfontolandó alternatívát jelentenek a nyílt forráskódú megoldások.