Ma: 27°CRészben felhős

A világ vezérigazgatói most már csaknem olyan mértékben bíznak a jövőbeli növekedésben, mint a két éve kitört recesszió előtt. A növekedés zálogának pedig Kínát és az innovációt tekintik.

A davosi Világgazdasági Fórumon hozta nyilvánosságra 1200 vezérigazgató körében világszerte végzett „bizalmi” felmérését a PwC. Összességében véve a vállalatvezetők 88 százaléka nyilatkozta, hogy mára bizakodó a következő 12 hónap kilátásait illetően, a tavalyi 81 százalékhoz képest. Hosszabb távon pedig 94 százalékuk bízik benne, hogy három év múlva az átlagos növekedési ütem legalább 2 százalék lesz. 

Talán most jó lesz nekünk (Forrás: moroccansands.com)

A vállalatvezetők Kínát tekintik a jövőbeli növekedés motorjának. Az ázsiai országot a vezérigazgatók 39 százaléka nevezte meg kulcsfontosságú területként, s ugyanakkor Kínát, az Egyesült Államokat és Indiát tekintik a termékek és nyersanyagok legfontosabb forrásának. Az európai a vállalatvezetők 90 százaléka a következő 12 hónap folyamán bővülést vár cége működése kapcsán Ázsiában, míg 70 százalék állította ugyanezt Kelet-Európáról.

A következő 12 hónap során a legkecsegtetőbb növekedési lehetőséget stratégiai szempontból az új termékek és szolgáltatások kifejlesztése, illetve a meglévő piacokon szerzett részesedés növelése kínálja, véli a megkérdezett vezérigazgatók 29 százaléka. A fúziók és felvásárlások, illetve a vegyes vállalatok és cégszövetségek hátraszorultak a növekedési stratégiák sorában.

A vezérigazgatói bizalom pozitív lendületét tükrözték a munkaerő-felvételi tervek is: világszerte a vállalatvezetők több, mint fele mondta, hogy munkahelyteremtést tervez a következő évben, szemben a tavalyi felmérés 39 százalékával.

an, 257 az ázsiai és csendes-óceáni térségben, 221 Latin-Amerikában, 148 Észak-Amerikában, 98 Kelet-Európában és 57 a Közel-Keleten és Afrikában.

Címkék: PwC
Bookmark and ShareCikk nyomtatása
xEzt is figyelmébe ajánljuk:

Szoftver, szolgáltatás, fúzió

Az utóbbi időben nagy mozgolódás figyelhető meg a szoftverszolgáltatások globális piacán: fúziók sora jelzi, hogy masszív konszolidációnak vagyunk tanúi.
<1/3>
Üzenőfal elrejtése
Név:
E-mail:
Hozzászólás:

A rovat ajánlója
A közeljövőben a pénzügyi tranzakcióink is mobilizálódnak, így a bankkártyás fizetési mód idővel eltűnhet a piacról. Az NFC technológia küszöbön álló térhódításával a mobiltelefon...

Aktuális lapszámunkból

CEO, CIO két jóbarátNéhány éve már fel van adva a lecke az informatikai vezetőknek. Fiskális szigor. A tulajdonosok és a szabályzók kemény elvárásai a hatékonyabb és átlátható működés iránt. Gyorsan változnak a technológiák. Változó szolgáltatásfogyasztási módok. Mindez új megvilágításba helyezi a cio-t: több üzleti szellemet, innovatív képességet kell felmutatnia.

Kalózok: bűnözők vagy demokraták?A „kalóz” szót pejoratív értelemben már bő háromszáz éve használják a copyright-sértőkre, a digitális forradalom azonban a 21. századra radikálisan módosította a megítélésüket. A világ mintegy hatvan kalózpártja – köztük a most megalakult magyar Kalózpárt – a szerzői jogok alapos reformjánál jóval többet hirdet.

Előre a válság hátánA portálrendszerek terén is megfontolandó alternatívát jelentenek a nyílt forráskódú megoldások.