Ma: 27°CRészben felhős

Izgalmas fejlesztés eredményeivel találkozhatunk hamarosan a Bing keresőoldalán. A találatok között látni fogunk néhány olyat, amely mellett egy-egy Facebook-barátunk apró fényképe díszeleg, és a jelzés, miszerint ismerősünk korábban LIKE-ot nyomott az adott termékre vagy szolgáltatásra.

A Microsoft a Google elleni játszmában a Facebookot próbálja ászként bevetni – nagyjából így foglalható össze a Bing legújabb fejlesztése, amely ezentúl kereséseink során a találatok listázásakor figyelembe veszi, hogy a keresett „tétel” (termék, szolgáltatás, bármi) kapott-e korábban LIKE-ot ismerősünktől. Íme egy példa: cseh sörözőt keresünk a városban. Történetesen van több is, ám a Bing által kiadott találatok között – amennyiben a Facebookra is be vagyunk jelentkezve – előkelő helyen találhatunk olyan prágai típusú kocsmát, amelyet valamely barátunk már ellátott a Facebook jellegzetes felfelé mutató hüvelykujj-ikonjával. Így aztán olyan érzésünk támad, mintha ismerősünk személyesen ajánlotta volna nekünk az adott sörözőt. Legalábbis erre apellál a Microsoft – nem kizárt, hogy joggal.

Ajánlos angeles (forrás: tnooz.com)
És azért is jónak tűnik a redmondi újítás, mert (pont) ilyen keresőszolgáltatás még nem létezik. Van ugye az ősellenség (ti. a Google) nemrég bevezetett +1 megoldása ám ott magát a keresési eredményt lehet „tetszik” gombbal illetni. És vannak az ajánló oldalak, ahol szintén véleményekkel találkozhatunk, ám ott nem barátaink rokonszenv-indexét láthatjuk.

Itt pedig épp arról van szó, hogy ismerőseink ízlése vélhetően jobban hat ránk a döntéseknél, mint bármilyen promóciós ajánlat vagy marketingeszköz.

Érthető, hogy a Microsoft (amelynek Bingje mindössze 14 százalékot tud felmutatni Amerikában a Google 65 százaléka ellen) épp a Facebokkal szövetkezett e téren, ha számításba vesszük, hogy – a Gates-cég adatai szerint – havi szinten 30 millió tartalmi elemet (hírt, videót, zenét, képet) osztanak meg ilyen módon a userek.

Talán amikor a Kedves Olvasó e sorokhoz ért, a Bing újítása már életbe is lépett. Kíváncsian várjuk a hatást.

Forrás: Wall Street Journal

Címkék: Bing, facebook, google
Bookmark and ShareCikk nyomtatása
xEzt is figyelmébe ajánljuk:

Kiszáll a Yahoo az Alibabából

Egyelőre csak részesedésének felén ad túl az amerikai cég, de szinte biztos, hogy a későbbiekben teljesen kiszállnak az internetes kereskedési oldalból.
<1/3>
Üzenőfal elrejtése
Név:
E-mail:
Hozzászólás:

A rovat ajánlója
A közeljövőben a pénzügyi tranzakcióink is mobilizálódnak, így a bankkártyás fizetési mód idővel eltűnhet a piacról. Az NFC technológia küszöbön álló térhódításával a mobiltelefon...

Aktuális lapszámunkból

CEO, CIO két jóbarátNéhány éve már fel van adva a lecke az informatikai vezetőknek. Fiskális szigor. A tulajdonosok és a szabályzók kemény elvárásai a hatékonyabb és átlátható működés iránt. Gyorsan változnak a technológiák. Változó szolgáltatásfogyasztási módok. Mindez új megvilágításba helyezi a cio-t: több üzleti szellemet, innovatív képességet kell felmutatnia.

Kalózok: bűnözők vagy demokraták?A „kalóz” szót pejoratív értelemben már bő háromszáz éve használják a copyright-sértőkre, a digitális forradalom azonban a 21. századra radikálisan módosította a megítélésüket. A világ mintegy hatvan kalózpártja – köztük a most megalakult magyar Kalózpárt – a szerzői jogok alapos reformjánál jóval többet hirdet.

Előre a válság hátánA portálrendszerek terén is megfontolandó alternatívát jelentenek a nyílt forráskódú megoldások.