Ma: 27°CRészben felhős

Teljesen új mobilelőfizetési rendszer terjed Afrikában: nem készüléket, nem szerződést és nem is kártyát vesznek, hanem felhasználói fiókot, amelyhez tartozik egy szám, egyébként pedig elég tudni a nevet és a kódot. Így elég egy-egy ezzel kompatibilis, olcsó telefon  is családonként, közösségenként, amely aztán kézről kézre jár

Az alábbi hír nem nekünk, elhízófélben lévő, hat számjegyű összeget kereső arcoknak szól, de az üzleti modell van olyan innovatív, kreatív és – hogy ne essünk ki a rímképletből – karitatív, hogy beszámoljunk róla. Él ugyanis egy a mobilpiacot az alsóbb rétegek felé forradalmasítani kívánó vállalkozó, Nigel Waller, aki Movirtu nevű cége élén megpróbálta kivitelezni az ötdolláros teljes értékű mobiltelefont. Csúfos kudarcot vallott: út közben rájöttek, hogy egyszerűen nem lehet leszorítani az árakat 20 dollár alá. Ugyanez volt a baj a harmadik világnak szánt laptopokkal is (a százdolláros eszköz végül kétszáz dolláros lett), és lehet, hogy ezen úszik majd el ugyanezen projekt tabletverziója, de az egy másik történet. A hír nem ez, hanem az, hogy Waller nem adja fel: kitalált egy új modellt, amelyet ma divatos szóval elnevezett felhőtelefonnak. Azt szeretné elérni, hogy azokban a régiókban ahol mindössze 1-2 dollár a napi átlagos kereset, az emberek ugyanúgy hozzáférhessenek a mobilhálózatokhoz, mint a fejlett országokban, legfeljebb egy kis kompromisszum árán.

Forrás: CNN

A Movirtu nem telefonokat árul, hanem azonosítókat. Akik megveszik saját mobilfiókjukat, amelyhez tartozik egy név és egy telefonszám, azok az erre hitelesített, nyilván szintén nagyon olcsó készülékekkel, egy menürendszer segítségével bármikor, bárhol beléphetnének fiókjukba. Ehhez meg sem kell venni a telefont, elég, ha sokan összeállnak és közösségek, családok egy-egy készüléken osztoznak, esetleg kiépülhet egy terjesztői rendszer: a sarkon ott ül a telefonos, akitől el lehet kérni egy bizonyos összeg fejében. Ha az ember belép a telefonba, az úgy viselkedik majd, mint amikor mi bekapcsoljuk a miénket: közli, volt-e nem fogadott hívás, érkezett-e üzenet, majd lehet telefonálni, SMS-ezni. Egy-egy ilyen fiók 10-20 centbe kerülne a tervek szerint, a hívások ára pedig a helyi tarifákat tükrözné. A rendszer és a hozzá tartozó telefonok már piacra is kerültek Afrikában.

Kérdés persze, miért több mindez, mint egy SIM-kártya, amely ugyanerre szolgál. Waller szerint a kártyás rendszer drágább, könnyebb elveszíteni, ráadásul szét kell szedni hozzá a telefont, amelyet senki nem tesz meg szívesen, a készülékek pedig hamarabb tönkre is mehetnek. Nagy reményekkel indultak nekik egy év alatt egymillió előfizetőre számítottak, de ez nem lesz meg, most tartanak pár ezernél. Van ugyanis pár tényező, ami lassítja a terjedést: hiába vannak telefonok, áram, azaz töltési lehetőség kevés helyen van, egy-egy hosszú utat ki sem bírnak a készülékek – meséli a cégvezető.

Forrás: CNN

Bookmark and ShareCikk nyomtatása
xEzt is figyelmébe ajánljuk:

Mindig elégedetlenek leszünk

A rák legyőzését és a gondolattal vezérelt számítógépeket vizionálja a század közepére a médiasztárrá is előlépett elméleti fizikus, Michio Kaku. A tudományos ismeretterjesztés egyik legnevesebb apostolával Dublinban, a Teradata konferenciáján beszélgettünk, nemcsak a jövőről, hanem a múltról és jelenről is.
<1/3>
Üzenőfal elrejtése
Név:
E-mail:
Hozzászólás:

A rovat ajánlója
A közeljövőben a pénzügyi tranzakcióink is mobilizálódnak, így a bankkártyás fizetési mód idővel eltűnhet a piacról. Az NFC technológia küszöbön álló térhódításával a mobiltelefon...

Aktuális lapszámunkból

CEO, CIO két jóbarátNéhány éve már fel van adva a lecke az informatikai vezetőknek. Fiskális szigor. A tulajdonosok és a szabályzók kemény elvárásai a hatékonyabb és átlátható működés iránt. Gyorsan változnak a technológiák. Változó szolgáltatásfogyasztási módok. Mindez új megvilágításba helyezi a cio-t: több üzleti szellemet, innovatív képességet kell felmutatnia.

Kalózok: bűnözők vagy demokraták?A „kalóz” szót pejoratív értelemben már bő háromszáz éve használják a copyright-sértőkre, a digitális forradalom azonban a 21. századra radikálisan módosította a megítélésüket. A világ mintegy hatvan kalózpártja – köztük a most megalakult magyar Kalózpárt – a szerzői jogok alapos reformjánál jóval többet hirdet.

Előre a válság hátánA portálrendszerek terén is megfontolandó alternatívát jelentenek a nyílt forráskódú megoldások.