|
Ekop, Árop kéz a kézben
2011.
03.
19. szombat
Hamarosan a kormány elé kerül az Ekop és Árop 2011-2013-as akcióterve. Ebben többek között az is szerepel, hogy a kormány új koncepcióval indul neki az önkormányzati alkalmazásszolgáltató központok megvalósításának: csak egy asp-központ lesz. Az elektronikus közigazgatás fejlesztését és az állam megreformálását meghatározó uniós programok állapotáról és jövőjéről az infoter.eu-nak videointerjúban nyilatkozott Csapody Dániel, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) Közigazgatás Reform Programok Irányító Hatóságának (KÖZIG IH) vezetője. Elmondta: az Ekop-ban a hétéves (2007-2013) időszakra rendelkezésre álló 116 milliárd forintos keret 50 százalékát 2010 decemberéig lekötötték. Azzal, hogy a kormány még tavaly decemberben jóváhagyta a 2009-2010-es akcióterv módosítását, egy 20 milliárd forint értésű keretet nevesítettek, így körülbelül még 37 milliárd forintot lehet elkölteni.
![]() Akcióznak (Forrás: motherofshrek.blogspot.com)
Az Árop esetében viszont kisebbek a keretek: a hétéves tervidőszakra allokált
47 milliárd forintból még 17 milliárd áll rendelkezésre.
Címkék: Ekop
xEzt is figyelmébe ajánljuk:
Elkerülni a csapdákatFél év pauza után új elnök áll a KIFÜ élén. Nem informatikus, viszont a sikeres projektek nagy elkötelezettje, meglehetős élettapasztalattal a háta mögött. Tisztogatást nem tervez, ugyanakkor életszerűbbé tenné kapcsolatát a társintézményekkel.
|
|