Ma: 27°CRészben felhős

Az Iomega új StorCenter px12-350r jelű hálózati tárolója az EMC tárolási, illetve adatvédelmi technológiájára épül, s szervervirtualizálásra, mentési és archiválási feladatokra, valamint videofelügyeletre használható. 

HÍREK

Mintegy háromszázezer iráni internetező után kémkedett augusztusban egy magát "Comodohackernek" nevező számítógépes bűnöző egy holland informatikai vállalattól lopott, majd hamisított biztonsági tanúsítványok segítségével. A tanúsítványok birtokában olyan netezőket figyelt meg, akik a Google különféle szolgáltatásait használták, megszerezte jelszavukat, valamint hozzáférhetett más szolgáltatónál lévő profiljukhoz is. A Henk Donner holland belügyminiszter által a parlamentnek megküldött jelentés megerősíti a keresőkirály egyik múlt heti állítását, amely szerint Google-használók elleni támadásokról panaszkodtak a cégnek, és a károsultak "főleg irániak". Az ügy pikantériája, hogy a hacker biztonsági tanúsítványokat hamisított a Moszad izraeli hírszerző szolgálat, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) és az MI6 brit kémszolgálat, valamint nagyobb vállalatok (például az AOL és a Microsoft) weboldalához is. Comodohacker egyébként azt állítja magáról, hogy egy 21 éves iráni egyetemista.

"Nem vagyunk ellenségek, segíteni szeretnénk" - mondta  Eric Schmidt, a Google elnöke az edinburghi televíziós fesztivál résztvevőinek, ezzel kívánva megerősíteni a keresőkirály kalózkodás elleni elkötelezettségét, amelynek tavaly decemberi bejelentését sok évnyi jogvédelmi vita és pereskedés előzte meg. A New York Times szerint a jogsértések elleni fellépéssel a Google-nek nem titkolt célja, hogy biztosítsa a Google TV,  Google Music,  Google Books és YouTube szolgáltatása sikerességét, és üzleti partnereket szerezzen ezek tartalmi kínálatának bővítéséhez.

Kína a hatodik helyre került a nemzetközi védjegybejegyzések kérelmezésének számát tekintve: a 2010-ben a nemzetközi szellemi tulajdonjogvédő szervezethez (WIPO) érkezett 39687 kérelemből 1928 származott a kelet-ázsiai országból. A számok kínai viszonylatban több mint 42 százalékos éves növekedést mutatnak, azonban a nagy számok ellenére Kína lényegében alig tud világszerte jól ismert és elfogadott védjegyet felmutatni. Sajnos, a védjegyek védelmével gondok vannak a hatalmas népességű országban, sok a visszaélés, és a hatóságoknak többet kellene tenniük ezek megakadályozásáért.


TERMÉKÚJDONSÁGOK

Az EMC tárolási és adatvédelmi technológiájára épülő új StorCenter px12-350r jelű hálózati tároló az Iomega felső kategóriás StorCenter ix12-300r rendszerét váltja fel. Használható szervervirtualizálásra, mentési és archiválási feladatokra, valamint videofelügyeletre. A rendszer teljes Hyper-V Line típusú migráció támogatással, többszörös RAID szintekkel és hot swap megoldású meghajtókkal, valamint a legnépszerűbb virtualizációs környezetek tanúsítványával rendelkezik. Van továbbá UPS támogatás készülékek közötti másolási feladattal, amelyet az előírt adatmentés és védelem szerint lehet meghatározni, illetve megtervezni. A beépített AXIS Video Hosting System tizenkét AXIS IP biztonsági kamera használatát teszi lehetővé, így megfizethető árú videofelügyeleti megoldás alakítható ki.


SÉRÜLÉKENYSÉGEK

A WordPress DukaPress Shopping Cart elnevezésű bedolgozójának az igen súlyos sebezhetősége lehetővé teszi a rendszer feletti ellenőrzés átvételét. A megoldás a 2.3.3-as vagy későbbi változatra való frissítés.

Frissítette a Debian a rails-et néhány hiba kijavítására, amelyek kihasználásával többek között átszkriptelés hajtható végre és sql beillesztéses támadás kezdeményezhető.

A Witness Systems eQuality szoftver elhatárolási hibája lehetővé teszi puffer-túlcsordulás előidézését, tetszőleges kód futtatását és a rendszer feletti ellenőrzés megszerzését. A javítás megjelenéséig ajánlatos a hozzáférést csak a megbízható hosztokra korlátozni.

 

Címkék: Google, YouTube
Bookmark and ShareCikk nyomtatása
xEzt is figyelmébe ajánljuk:

Közösségi média redmondi módra

Különösebb kampány és felhajtás nélkül, szép csendben indult el a mai nappal a Microsoft saját közösségépítő portálja.
<1/3>
Üzenőfal elrejtése
Név:
E-mail:
Hozzászólás:

A rovat ajánlója
Mintegy 350 millió darab Windows 7-es készülék értékesítését becsüli idénre a redmondi vállalat, viszont a következő széria és a konszolidálódó pc-piac még jobb eladási statisztik...

Aktuális lapszámunkból

CEO, CIO két jóbarátNéhány éve már fel van adva a lecke az informatikai vezetőknek. Fiskális szigor. A tulajdonosok és a szabályzók kemény elvárásai a hatékonyabb és átlátható működés iránt. Gyorsan változnak a technológiák. Változó szolgáltatásfogyasztási módok. Mindez új megvilágításba helyezi a cio-t: több üzleti szellemet, innovatív képességet kell felmutatnia.

Kalózok: bűnözők vagy demokraták?A „kalóz” szót pejoratív értelemben már bő háromszáz éve használják a copyright-sértőkre, a digitális forradalom azonban a 21. századra radikálisan módosította a megítélésüket. A világ mintegy hatvan kalózpártja – köztük a most megalakult magyar Kalózpárt – a szerzői jogok alapos reformjánál jóval többet hirdet.

Előre a válság hátánA portálrendszerek terén is megfontolandó alternatívát jelentenek a nyílt forráskódú megoldások.