Ma: 26°CVihar
Tizenketten utazhatnak majd külföldi konferenciára a legtehetségesebbek közül, de a lehetőségért nagyot kell majd küzdeniük a fiataloknak.

Tehetséges, de nem tehetős diákokat segít a Gravity R&D olyan fontos, külföldi konferenciákra kijutni, amelyek a talentumok szakmai fejlődéséhez elengedhetetlenül fontosak. Az adatbányászat és a gépi tanulás terén kiemelkedő eredményeket elért diákok közül előre láthatólag tizenketten mehetnek majd külföldre a kutató-csoportból lett informatikai szolgáltató jóvoltából, amely kötelességének érzi az ügyes fiatalok támogatását. „E küldetés érdekében indítottuk útjára a Talent programot, mellyel évente egy kisebb évfolyamnyi tehetség tapasztalatszerzését segítjük” – mondta Tikk Domonkos, a Gravity tudományos igazgatója. A Talent program támogatásának elnyeréséhez kiemelkedő eredményt, meggyőző szakmai publikációt kell bemutatniuk a pályázóknak. A támogatás magában foglalja az utazás és szállásdíj mellett a konferencia regisztrációs költségét is.

Forrás: Gravity R&D

Bookmark and ShareCikk nyomtatása
xEzt is figyelmébe ajánljuk:

Magyarok Dubaiban

Nagy nemzetközi érdeklődés mutatkozik a magyarok Dubaiban bemutatott digitális készenléti rádió távközlési rendszer.
<1/3>
Üzenőfal elrejtése
Név:
E-mail:
Hozzászólás:

A rovat ajánlója
A szerverek és alkalmazások esetében tapasztalható virtualizációs hullám nem kerüli el a korszerű adattároló eszközöket sem. Az EMC megoldásaiban ez több szinten is tetten érhető....

Aktuális lapszámunkból

CEO, CIO két jóbarátNéhány éve már fel van adva a lecke az informatikai vezetőknek. Fiskális szigor. A tulajdonosok és a szabályzók kemény elvárásai a hatékonyabb és átlátható működés iránt. Gyorsan változnak a technológiák. Változó szolgáltatásfogyasztási módok. Mindez új megvilágításba helyezi a cio-t: több üzleti szellemet, innovatív képességet kell felmutatnia.

Kalózok: bűnözők vagy demokraták?A „kalóz” szót pejoratív értelemben már bő háromszáz éve használják a copyright-sértőkre, a digitális forradalom azonban a 21. századra radikálisan módosította a megítélésüket. A világ mintegy hatvan kalózpártja – köztük a most megalakult magyar Kalózpárt – a szerzői jogok alapos reformjánál jóval többet hirdet.

Előre a válság hátánA portálrendszerek terén is megfontolandó alternatívát jelentenek a nyílt forráskódú megoldások.