Menü
28_Lakatos_David_420
Forrás: ITB
Pörögnek az események Lakatos Dávid körül. Kevesebb, mint fél év alatt hozott össze kétmillió dollár forgalmat Sold nevű startup-jának Bostonban a Google Ventures, a Grey-lock Partners és a Matrix Partners összesen 1,2 millió dolláros tőkeinjekciójának is köszönhetően.

-
Lakatos Dávid
A remek teljesítményre a Drop-box is felfigyelt, és azonnal lecsapott a La-ka-tos Dávid alapította cégre. A fiatal it-menedzser üzleti titkokként kezelte, mit fog csinálni a Dropboxnál, de annyit elárult, hogy a Sold ezennel meg is szűnik létezni. „Az életemet tettem rá, hogy nem beszél-hetek a Dropboxnál ránk váró feladatokról” – mondta, miközben költöztette a cégét.

 

A karriertörténet

A fiatal mérnök két évvel érettségije után kezdett el dolgozni az „inspiráció boszorkánykonyhájának” is nevezett Kitchen Budapest médialaborban, ahol több projekt megvalósításában is komoly szerepet vállalt. „Ott tanultam meg, hogy a mérnöki lét önmagában nem elég. Dizájnerekkel, fizikusokkal, művészekkel dolgoztam együtt, és rájöttem, hogy csak akkor lehet innovatív termékeket létrehozni, ha ezek a diszciplínák együtt dolgoznak” – szögezte le. A Kitchen Budapest mellett kezdte el a BME villamosmérnöki karát, amelyet három év után a nanofizikára cserélt, majd kvantumszámítógépekkel kezdett el foglalkozni.

Diplomamunkáját egy hollandiai egyetemen fejezte be. Budapestre hazatérve a FabLab Budapestnél tevékenykedett, ahol bárki az utcáról betoppanva használhat drága és nehezen hozzáférhető ipari eszközöket. De nem sokat töltött a lézeres és vízsugaras vágók között: elcsípett egy kétéves ösztöndíjat a Massachusetts Institute of Technologyn (a MIT-n). Ott szerezte meg a mesterdiplomáját, szakterülete pedig a fizika, a dizájn és a mérnöki munka háromszöge lett.

Karrier

2013 Dropbox

2012 Sold, alapító

2010 MIT, fizika-dizájn-mérnök mesterdiploma

2009 BME nanofizika

„A végzésemet követő két évben az volt a mondás, hogy nagyon nehéz piacot felépíteni, és mi azon dolgoztunk, hogy mégis könnyű legyen. Ezt azzal az alapötlettel oldottuk meg, hogy a piacépítéshez szükséges két oldal közül csak az egyiket dolgoztuk ki, a másikat pedig outsource-oltuk más platformokra, mint például az eBay. Az általunk felépített oldal egy olyan alkalmazás volt, amelynek segítségével a felhasználók pillanatok alatt el tudtak készíteni online apróhirdetéseket, és onnantól kezdve semmivel sem kellett foglalkozniuk, minden mást mi bonyolítottunk le” – összegezte Lakatos Dávid a Dropbox-akvizíciót érő sikerreceptet. Érdekesség, hogy Dávid nem tartja magát topvezetőnek, hiszen a csapatmunka híve, mindeközben üzleti és szakmai oldalon is képviseli az általa alapított céget.

 

Sikertippek it-seknek

– Ne csak mérnökökkel dolgozz együtt!

– Láss világot, de ne szakadj el az otthonodtól!

– Ne csak a magyar tankönyvekből tanulj, hanem törj online a legfrissebb tudásra!

Karrierszkenner

Kíváncsi, hol dolgozik egykori kollégája, üzleti partnere?
Szeretné, ha az ön karrierjéről is hírt adnánk?

Böngésszen és regisztráljon!

Jelenleg 1977 személy szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:Kéri Balázs

A legkeresettebb emberek:

Cégszkenner

Melyek az ict-iparág legfontosabb cégei?
Melyek a fontosabb felhasználók más iparágakból?

Regisztrálja cégét Ön is!

Jelenleg 4700 cég szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:Clarmont I.S. Kft.

A legkeresettebb cégek: