Menü

Kiemelt témánk

Feliratkozás


Idén is elérkeztünk egy nehéz tanév lezárásához. A szorgalmasak már kezdhetik is tervezni a nyári vakáció programjait és a szakmai gyakorlatokat, a kevésbé törtetők pedig készülhetnek a pótvizsgákra. Íme a következő cirka két és fél hónapra szánt útravalónk.

1tt olyan topmenedzserek nektek szánt karrierépítési tanácsait olvashatjátok, akik a közeljövőben akár a saját főnökeitek is lehetnek, ha jól menedzselitek és képzitek magatokat. Az alább olvasható gondolatok és tanácsok ugyanis az ITB legfrissebb TOP 25-ös listájának tíz legsikeresebb menedzserének szájából hangzottak el. Ennek tudatában tessék nagyon odafigyelni a következő sorokra, és ha kívülről bemagolni nem is, de alaposan áttanulmányozni ajánlatos lehet azokat. Ezúttal kíván sikerekben gazdag karriert az itbridge magazin szerkesztősége!

 

-
Vinnai Balázs
Kell egy jó titkár

Annak idején egyetemistaként kezdett hozzá saját cége építéséhez. A nyarainak és az iskolai időszakainak nagy részét munkával töltötte el. Meglátása szerint tanulóként a munka mellett is juthat idő elegendő pihenésre. „Az iskola befejezéséhez közeledve már nagyon konkrétan kell gondolkodniuk a pályakezdőknek, hogy milyen irányban szeretnének továbbmenni” – mondta lapunknak az itbusiness TOP25 címvédője. Elmesélte, hogy cégét sok egyetemista keresi meg apró ötletekkel, akiknek meg is adják a lehetőséget a kibontakozásra nyári gyakorlat keretében – véleménye szerint ez a követendő irány. Az ict-menedzseri babérokra törő friss diplomásoknak először az alacsonyabb ranglétrák megmászását javasolja, hiszen egy projektmenedzser mellett bele lehet látni egy cég működésébe. „Ez a legésszerűbb megoldás arra, hogy a zöldfülűek láthassák, hogyan viselkednek éles helyzetekben azok, akik már több éve a szakmában dolgoznak. Ahhoz képest, hogy a legtöbb cég indít gyakornoki programokat, meglepően alacsony a jelentkezési arány” – hívta fel a figyelmet az elvesztegetett lehetőségekre Vinnai Balázs.

Megemlített egy érdekes jelenséget: az USA-ban a titkári állásokat betöltő fiatalok olyan értékes tapasztalatokra tesznek szert vezérigazgató főnökeik szárnyai alatt, hogy később ők maguk lesznek felsővezetők. „Menedzserasszisztensként mindent meg lehet tanulni az üzleti döntéshozás tudományáról. Bizalmi információkhoz lehet hozzájutni és komoly tudásra lehet szert tenni ebben a szerepkörben” – folytatta az IND vezetője. Hozzátette: mindezek ellenére idehaza a pályakezdők gondolkodásában szinte elképzelhetetlen karrierkezdetről van szó, ugyanis a „titkárnő” kifejezéshez rossz berögződés párosul. „Hatalmas különbség van a titkárnő vagy a recepciós, és az igazán jó titkár között. Utóbbi önállóan gondolkodik, és bármilyen feladatot levesz a felsővezető válláról. Ennél nagyobb lehetőségről nem is álmodhatnak a menedzserpalánták” – adta a „bomba tippet” Vinnai Balázs.

 

-
Papp István
„A vér kötelez”

Használják ki az egyetemisták, hogy még szabad a nyaruk, annyit Xboxozhatnak, amennyit csak akarnak. „A viccet félretéve: mindannyian jól tudjuk, hogy az informatika egy villámgyorsan változó és fejlődő szakma, amelyben csak akkor számíthatunk sikerekre, ha szünet nélkül képezzük magunkat, és lépést tartunk a világgal, az újdonságok megjelenésével. Ezért azt tanácsolom minden eljövendő pályakezdőnek, hogy a kikapcsolódás időszaka mellett ne feledkezzen meg teljesen a választott hivatásáról! Minden nap, vagy legalább minden héten szánjon egy kis időt arra, hogy képezze magát! Higgyék el nekem, az első munkahelyükön nagyon sokra fogják értékelni ezeket a lopott perceket!” – üzeni Papp István. A Microsoft Magyarország topmenedzsere mindenkit emlékeztet a vállalkozó szellem fontosságára, valamint arra, hogy a fiatalok ne féljenek a kudarcoktól, mert fájdalmasak ugyan, de legalább annyira hasznosak és fontosak – ha nem fontosabbak –, mint a sikerek, hiszen nagyon sokat lehet tanulni belőlük.

 

-
Árvai Péter
Impossible is nothing

Fontosnak tartja, hogy a szülőhazájukat elhagyni kívánó magyar tehetségek higgyenek abban, hogy nem a földrajzi elhelyezkedésen múlik a siker. Szomorúan konstatálja a Magyarországról érkező negatív jeleket a karrierépítési lehetőségekről. „Magyarországon és az egész világon megtalálhatják a számításaikat az ambiciózus és jó szakmai tudással rendelkező fiatalok. Nekem nagyon fáj, hogy odahaza még mindig kevés a pozitív példakép annak ellenére, hogy vannak olyan érdekes példák, mint a LogMeIn, a Ustream vagy épp a Prezi. Ezért aktívan részt veszek a Bridge Budapest nevű kezdeményezésben, amely jó képességű fiataloknak ajánl ösztöndíjakat” – üzente Skype-on a Prezi társalapítója. Szerinte akkor lehet valaki jó vezető, ha képes úgy összehangolni különböző típusú embereket, hogy ők ezt ne kontrollálásként, hanem segítségként fogják fel.

 

-
Fehér Péter
Tanári szavak

A Corvinus Egyetem docense és dékánhelyettese – innovációs szakember – szerint az ősztől tavaszig tartó félévben aki valóban akart, eleget tanulhatott. A fesztiválszezonra kikapcsolódást javasol, ugyanakkor felhívja a figyelmet a szakmai gyakorlatra is. „Ha az egyetemi évek szünetei alatt nem sikerül felhalmozni elegendő szakmai tapasztalatot, akkor a diploma megszerzését követően nehezebb lesz elhelyezkedni” – figyelmeztetett. Bármilyen szakmai gyakorlat birtokában máshogy viszonyul az ember a tanultakhoz, hiszen jobban láthatja, hogy az életben milyen tudásra lesz valójában szüksége. Az elszántabbaknak a külföldi nyári egyetemeket ajánlja, amelyek látogatása nem csupán az ismeretek bővítésére és kreditek beszámítására alkalmas, hanem nemzetközi kapcsolatok kialakítására és más kultúrák megismerésére is lehetőséget ad. A jövő informatikai topvezetőinek címzett tanácsa, hogy az iskolában tanult szakiránytól eltérő tudományokat is elengedhetetlen megismerni, amilyen például a társadalomismeret. „A vezető munkájának 90 százalékát a kommunikáció teszi ki” – mondta.

 

-
Christopher Mattheisen
Maradj lendületben

Úgy gondolja, a diákoknak alkalmasabb akkor bekapcsolódni a cégek életébe, mikor ők maguk is lendületben vannak a tanévkezdés miatt, ezért a Magyar Telekom gyakornoki programja is mindig szeptemberben indul. A folyamatos tanulás, ismeretszerzés azonban a diákévek után is nélkülözhetetlen, hiszen tudás nélkül a tehetség, ráérzés, kreativitás mit sem ér a cégeknél. Magatartásban pedig elsősorban a nyitottságot és a transzparenciát ajánlja. Tapasztalata szerint enélkül nem működik a csapatmunka. A vezetői pozícióban ezeken felül más képességekre is szükség van: élni kell a személyes befolyásgyakorlás eszközével, és jó példát kell mutatni a döntéseken és tetteken keresztül is. Vállalatvezetőként sokkal több eredményt lehet elérni, ha sikerül meggyőznünk az embereket. Fontos, hogy a kollégák ne csak megértsék az aktuális feladatot, hanem érzelmileg is azonosulni tudjanak vele, a saját ügyüknek érezzék. „Jómagam ehhez főleg azzal tudok hozzájárulni, hogy optimizmust és energiát viszek mindabba, amit csinálok” – mondta Christopher Mattheisen.

 

-
Budafoki Róbert
Kitartás, türelem, szorgalom és alázat

Egy 250 gyakornokot foglalkoztató ikt-vállalat vezetőjeként azt tanácsolja a fiatal kollégáknak, hogy a nyári hónapokat használják ki a leendő munkáltatókhoz fűződő kapcsolatok kiépítésére, ápolására is. „Azt látom, hogy azok a fiatalok képesek megvalósítani karrierálmaikat, akik már az egyetemi időszakban bekapcsolódnak egy-egy nagyvállalat életébe. A nyári hónapok a T-Systems Magyarországnál is kitűnő lehetőséget biztosítanak arra, hogy a tehetséges fiatalok megismerjék cégünk működését, tevékenységét, és annak részévé váljanak” – mondta a csúcsvezető, aki a menedzserré válásról is ejtett néhány szót. „Kitartás, türelem, határtalan szorgalom és a munka iránti alázat” – ezeket a szempontokat mindenképpen kiemelendőnek tartja Budafoki Róbert, hiszen a tehetség, jó műszaki érzék, szakmai tudás mellett nagyon sokszor e tulajdonságok hiányából fakad a legtöbb feszültség, nehézség egy-egy vállalaton belül. Igaz ez a főállású kollégákra, de még inkább a gyakornokokra.

 

-
Jenei Zoltán
Munkára alapozott tanulás

Osszák ketté nyári szabadidejüket a jövő informatikai döntéshozói, így jut idejük az aktív pihenésre és a szakmai gyakorlatra is. Utóbbi még alacsony jövedelem ellenében is megtérül – állítja a Raiffeisen Bank informatikai igazgatója. Pozíciójából adódóan elhihetik neki az itbridge olvasói, hogy az önéletrajzban jól mutat a szakmai területen végzett gyakornoki munka, ugyanis ambíciókról és az adott területen felhalmozott értékes rutinról tanúskodik. Elengedhetetlen vezetői készségként a csapatmunkát emelte ki, amelynek lehetőségét folyamatosan keresni kell, mert szerinte csak az lehet topvezető, aki a kollaborációban is topon van. Az üzleti vonalon haladó informatikusoknak erősen ajánlja a második diploma megszerzését, de véleménye szerint csak akkor érdemes hozzákezdeni egy mba-bizonyítvány megszerzéséhez, ha az érintettnek már legalább ötéves a munkaviszonya. „Nagy áldozatokkal jár egy ilyen képzés, ráadásul a megfelelő üzleti tapasztalatok hiányában nincs mire alapozni a megszerezhető tudást” – hívta fel a figyelmet a lehetséges buktatóra Jenei Zoltán.

 

-
Palencsár Miklós
Középpontban a pszichológia

Nem tölthetik el a nyarat új ismeretek nélkül a hallgatók. A business mentor javasolja a nem szakmai irányú (gazdasági, pszichológiai) ismeretek elsajátítását. A nyári vakáció lehetséges helyszíneként külföldöt, ezen belül nyugatot ajánlja, ahol meg lehet ismerni a valódi „nemzetközi feelinget”. Hosszú távú fejlődési irányként a pszichológiai megközelítésű üzletépítés alapjainak megszerzését jelöli meg. Elengedhetetlen vezetői készségnek tartja az önismeretet, az önértékelést, valamint a környezet objektív megítélését. Véleménye szerint ezen a területen vagyunk a leginkább lemaradva az „iskolákban”, amiért menedzserként súlyos milliókat fizethetünk. Saját karriertörténetéből kiindulva azt javasolja a leendő ict-menedzsereknek, hogy figyeljenek és tanuljanak. „A munkám minőségét saját magam miatt próbáltam tökéletesre fejleszteni. Nem azért, mert valaki elvárta. A lehető legjobbat akartam kiadni a kezemből, mert tudtam, hogy azt ugyan még nem fizetik meg ezen a szinten, de ezzel én fejlődök” – osztotta meg tapasztalatait Palencsár Miklós.

 

-
Biró Albert
Megtanulható vezetői készségek

Kissé túlzásnak tartja a közel három hónapos nyári szünetet. Véleménye szerint ez az idő kiváló lehetőség a nyelvtudás fejlesztésére, hiszen bőven akadnak problémák ezzel kapcsolatban, különösen informatikus körökben. Meglátása szerint a karrierépítés kulcsa a kitartás. „El kell fogadni, hogy nem lehetünk rögtön vezetők. Lehet, hogy nem kapjuk meg elsőre álmaink állását, de ha keményen dolgozunk és el akarunk érni valamit az életben, akkor azt el fogjuk érni, csak a cél mindig legyen előttünk” – üzeni az itbridge közönségének Biró Albert. Elmondása szerint nehezen fognak tudni érvényesülni a menedzseri pozícióra vágyó informatikushallgatók, amennyiben nem tudják eladni magukat és eredményeiket. Mint kifejtette: elsajátítható készségről van szó. „Figyeljenek, tanulják el másoktól, ha nem jön ösztönösen! Összpontosítsanak arra, amit csinálnak! Tanuljanak a tapasztaltabbaktól és saját egyéni tudásukkal, vagy újszerű gondolatokkal, best practice-ekkel ötvözve kamatoztassák azt. De ne vállalják túl magukat! Csak arra koncentráljanak, ami igazán fontos!” – mondta.

 

-
Szentiványi Gábor
Csak szépen sorjában

Kiváló lehetőségnek tekinti a nyarat a jövőbe tekintéshez. Szerinte a nyári szünet alatt jöhet el az ideje a tanulmányokhoz kötődő, az adott szakmai területen végzett kitekintésnek, hogy a pályakezdők összevethessék az év közben megtanultakat a gyakorlattal. Véleménye szerint nem feltétlenül lesz jó vezető abból, aki már egyetemi évei alatt ilyen ambíciókat táplál maga iránt. „Minden professzionális közösség maga termeli ki a vezetőit. Én még nem láttam olyan egyetemistát, aki vezetői kézikönyveket bújt a szabadidejében. Véleményem szerint abból lesz jó menedzser, aki akár pályakezdőként is kiemelkedően tud csapatban dolgozni” – mondta az ULX-vezér, hozzátéve: az ict kifejezetten azon területek közé tartozik, ahol nem egy ember kiemelkedő teljesítményén, hanem a csapat munkáján múlik a siker. A jó vezetői készségek később úgy is megmutatkoznak minden csapaton belül. Ezek közül a legszükségesebbnek a szervezőkészséget és a jövőbeni célok „kemény” megfogalmazásának képességét emeli ki.


Karrierszkenner

Kíváncsi, hol dolgozik egykori kollégája, üzleti partnere?
Szeretné, ha az ön karrierjéről is hírt adnánk?

Böngésszen és regisztráljon!

Jelenleg 2074 személy szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:Kisgergely Kornél

A legkeresettebb emberek:

Cégszkenner

Melyek az ict-iparág legfontosabb cégei?
Melyek a fontosabb felhasználók más iparágakból?

Regisztrálja cégét Ön is!

Jelenleg 4960 cég szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:EcoSim Kft.

A legkeresettebb cégek: