Menü

Kiemelt témánk

Feliratkozás


Eseménynaptár

előző hónapkövetkező hónap
61_Koleszar_Szilvia.jpg
Forrás: ITB

Együtt élnek, együtt dolgoznak a Skoolon, saját alapítványuk projektjén, mely fiatal lányoknak nyújt ingyenes technológiai foglalkozásokat, hogy később legyen bátorságuk kipróbálni magukat az informatikai pályán.

– A Skool keretében 8–18 éves lányokat oktattok programozásra. Meglepett, hogy egyikőtök sem informatikát végzett.

Koleszár Szilvi (K. Sz.): Nem vagyunk informatikusok. Én filozófia és pedagógia szakon végeztem a Miskolci Egyetemen, aztán munka mellett elvégeztem a közgázt HR-kiegészítő képzéssel és tervező grafikát tanultam, végül egy dániai népfőiskolán töltöttem fél évet, ahol HR-képzésen vettem részt.

Guzsaly Péter (G. P.): Én kommunikáció szakon végeztem, újságírónak készültem. A Skool előtt rengeteg munkahelyem volt: a síoktatótól a biztosítási ügynökségig sok mindent kipróbáltam, voltam online marketinges, készítettem weboldalakat, dolgoztam a Microsoftnál. Általában egy évig bírtam egy munkahelyen. Most úgy tűnik, révbe értem.

– Honnan jött az ötlet, hogy programozó tanfolyamot szervezzetek?

– K. Sz.: Úgy alakult, hogy kezdettől fogva informatikai területen dolgozom. Egy IT-fejvadász cégnél kezdtem, aztán egy finn–magyar szoftverfejlesztő cégnél folytattam, utána jött a LogMeIn. A náluk töltött hét év alatt azt tapasztaltam, hogy nagyon kevés nő van a technológiai szektorban. Elnyertem egy amerikai kutató ösztöndíjat, és azt láttam, hogy ez ott is probléma. A tengerentúlon kétféleképpen próbálnak változtatni ezen: vagy átképezik a mostani generációt, vagy már a gyerekekkel elkezdik a munkát. Nekem a második opció a szimpatikusabb. Míg Amerikában voltam, Skype-on keresztül összeraktam egy kis csapatot, és elkezdtük az ötletelést, mit kellene itthon csinálni. Mikor hazajöttem, rá egy-két napra találkoztam Péterrel, aki rögtön csatlakozott a csapathoz, és belevágtunk.

– Hogyan találkoztatok?

– G. P.: Egy szülinapi bulin találkoztunk május 1-jén. Nem ismertük egymást, pedig sok közös ismerősünk van, ráadásul közel is lakunk egymáshoz, és mind a ketten naponta átbringázunk az alagúton. Én megkérdeztem, mit segíthetnék, mert ez volt a legegyszerűbb módja annak, hogy minél többet lehessek vele. Akkor hallottam először a projektről, a csapat még szanaszét volt a világban, de Szilvi annyira kemény tempót diktált, hogy június közepén már ott ültünk az első általunk szervezett workshopon 15 lánnyal egy tech cégnél, oktatókkal és tananyaggal. Azóta nagyjából minden napunk erről szól a reggeli kávétól lefekvésig. Ez mind a kettőnknek újdonság, mert korábban egyikünk sem dolgozott még saját projekten időkorlát nélkül. De ha a szerelemgyerekedről van szó, nagyon nehéz leállni. Amikor hétvégenként, a szombati foglalkozás után 15 lány ellebeg tíz centivel a föld felett, és a szülők is lelkesek, akkor biztos, hogy értelmes dolgot csinálsz.

– Hogyan osztjátok meg a feladatokat a Skoolban?

– G. P.: Én szeretek emberekkel beszélgetni, a saleses részét is élvezem, kerekasztal-beszélgetésekre járok, tartom a kapcsolatot a szülőkkel. A partnercégekkel próbálok minél jobb kapcsolatot kialakítani, hogy támogassanak minket.

– K. Sz.: Én a stratégiai kérdésekkel foglalkozom: kitalálom, merre menjünk, mibe mennyi energiát fektessünk. HR-es tapasztalatomnak köszönhetően elég jó emberismerő vagyok, felismerem, kivel tudunk együttműködni. Én viszem a pénzügyeket és az új projekteket is.

– Ki hozza a döntéseket?

– G. P.: Lapos a szervezet, a kemény mag három fő: Major Zsófi és mi; minden döntést megbeszélünk.

– K. Sz.: Ami nem feltétlenül jelenti azt, hogy mindenben egyetértünk, de a végcél mindhármunk számára egyértelmű. Hogy ezt milyen úton érjük el, az szokott vita tárgya lenni. Sokat tanulunk a saját hibáinkból, amelyek általában a menedzsmenttel kapcsolatosak.

– Hogyan állítjátok össze a tananyagot?

– K. Sz.: Szakértők bevonásával. A kezdeti csapatban benne volt Felde Imre, az Óbudai Egyetem kutatási dékánhelyettese, Boross Kamilla szoftverfejlesztő rakta össze külföldi minta alapján a tananyagot, és bevontuk Ashley Gavin amerikai szakembert is, ő a GWC tananyag-igazgatója. Ők hárman összedugták a fejüket, kitalálták, mi az, ami a magyar piacon menne, és hat hét után javítottuk, ami nem működött. Leültünk az ELTE ITK T@T Laborral, ahol informatikatanárokat képeznek, ők oktatják a Scratch programnyelvet, amit mi a gyerekek képzésére használunk.

– Úgy tudom, a foglalkozásokért nem kell fizetni.

– G. P.: A Skool alapelve, hogy minden egynapos foglalkozás ingyenes, egyedül a táborunk fizetős, azt önköltségi áron csináljuk. Az elején megfordult a fejünkben, hogy ha ingyenesek a workshopok, akkor mi a biztosíték arra, hogy eljönnek a jelentkezők. Arra gondoltunk, kérünk egy jelképes összeget, de aztán elvetettük az ötletet, és kiderült, hogy jól döntöttünk, mert mára már három-négyszeres a túljelentkezés a tanfolyamokra.

– K. Sz.: Egy olyan üzleti modellt raktunk össze, melyben nagy cégek támogatásával, illetve adományokból fedezzük a költségeket.

Guzsaly Péter, Skool
 

– Mik a terveitek?

– K. Sz.: Szeretnénk a Skoolt országosan is elindítani, ehhez féléves klubokat alakítunk ki, ami önkéntes alapon fog működni. Tanárképzéssel is foglalkozunk, ez lesz az egyik irány, amerre elkanyarodunk, mert ahhoz, hogy vidéken is legyenek tanfolyamok, ott is szükség van oktatókra. Most azon dolgozunk, hogyan adjuk át a matematika- és informatikatanároknak azt a tudást, amit az elmúlt két évben összegyűjtöttük.

– G. P.: Azt szeretnénk átadni a tanároknak, hogyan lehet érdekesebbé tenni az oktatást. Megtanítani a gyerekeknek, hogy azt a játékot, amivel játszanak, ők is el tudják készíteni.

– K. Sz.: És megosztani a tanárokkal azt a tapasztalatot, hogy miért van arra szükség, hogy a lányok az első élményüket zárt csoportban, azaz lányok között szerezzék meg. Vagy hogyan lehet kiaknázni ennek a generációnak azt a sajátosságát, hogy osztott a figyelme.

– Miben mások a lányok, mint a fiúk?

– G. P.: A fiúk sokkal magabiztosabbak a számítógéppel már 8-10 éves korukban is. Azt látjuk, hogy a lányok az első egy-két órában meg vannak szeppenve, hiszen a számítógép alapvetően nem csajos téma. Nem mernek kérdezni, zavarban érzik magukat, ezzel szemben a srácok bátran próbálkoznak és kérdeznek. Ha viszont a lányok első élménye pozitív, akkor már simán beülnek a fiúk közé. Nem a szegregáció a célunk, hanem a magabiztosság kialakítása egy védett közegben, ahonnan át tudjuk vezetni őket a vegyes csapatainkba, ahol már java scriptben tanulnak programozni fiúk-lányok 12 évesen. Volt egy kislány, Szonja, aki mindent végigjárt a Skoolban, Szeghalomról hordták őt a szülei hetente kétszer, és amikor megkérdeztük, hogy miért jár hozzánk, azt mondta, meg akarja mutatni a fiúknak, hogy ő is van olyan ügyes. Azért dolgozunk, hogy a lányoknak később legyen bátorságuk egy olyan pályán kipróbálni magukat, ami elvileg nem nekik lett szánva.

– Hogyan egyeztetitek össze, hogy együtt éltek és együtt dolgoztok?

– K. Sz.: A párok többsége munka előtt és munka után találkozik, illetve hétvégén. A mi első évünk roppant intenzív volt, nem volt irodánk, otthon dolgoztunk meg kávézókban, így az együtt töltött idő három-négy évnek felel meg.

– G. P.: Az elején csikorgott egy kicsit a kerék, mert először kezdtünk el együtt dolgozni, és csak utána randizni úgy, hogy Szilvi ott ült a lakás egyik sarkában, én meg a másikban. És Szilvivel, ha dolgozik, nem lehet beszélgetni, ellentétben velem, aki, ha dolgozom és hozzám szólnak, akkor megállok és megkérdezem, miben tudok segíteni. Nem azért dolgozik így, mert nem érdekli a másik, hanem mert nagyon fókuszált, ezt az elején nehéz volt megérteni. Én az irodában sem ülök benn sokat, mert nem szeretek a négy fal között lenni. Inkább olyan helyen vagyok, ahol elnézhetem az embereket, barátaim vannak a pult túloldalán, akikkel pihenésképpen beszélgethetek.

– Egy férfi számára milyen érzés egy olyan projekten dolgozni, amit egy nő talált ki, aki ráadásul a barátnője lett időközben?

– G. P.: Az elején nem értették a barátaim, miért nem akarok én lenni a főnök. Én soha nem akartam a Skool vezetője lenni, nem lennék képes arra, amit Szilvi elért. Én alapvetően csapatjátékos vagyok. Korábban férfiak vettek körül, a sportban és a szakmámban is, így újdonság volt, hogy nő a főnök. Egyébként hamar elfogadtam, mert Szilvi jó vezető, de azért kellett rajta dolgoznom. A Skool mellett túrákat vezetek Izlandon, ahol negyven embert irányítok.

– K. Sz.: Én is beálltam egyszer egy ilyen túrára Péter mögé, és nagyon jó volt látni, hogy milyen fantasztikusan bánik az emberekkel. Imádom, hogy megy és meséli a sztorikat, és mindenki rá figyel. Én nagyon szeretem egyébként nem vezetni a dolgokat, az élet más területén nem vagyok ilyen megmondó ember.

– G. P.: Szilviben van egy nagyon erős háziasszonyi vonal: szuper dolgokat süt-főz, és van egy főzős projektje, nekem pedig van egy jól körülhatárolható pozícióm az alapítványon belül és egy hobbim, ahol kiélem a vezetői hajlamaimat, és közben folyamatosan töröm a fejem, mit csinálhatnék még.

– Nem elég az, amit most csinálsz?

– G. P.: Úgy tűnik, nem. Mindkettőnknek heti három világmegváltó ötlete van. Én reszelgetem az enyémet, hogy tökéletes legyen, mielőtt megnyomom a start gombot, Szilvi viszont rögtön rányom a startra és közben javítgatja a dolgokat. Ez a különbség kettőnk között. Sokan azt gondolják, ha egy nő nagyon határozott az üzleti életben, akkor a magánéletben is ilyen, a férje mögötte sétál három méterrel. Nálunk ez nem így működik. A kapcsolatunk dinamikáját az adja, hogy bár az üzletben Szilvi nagyon kemény, örül neki, ha domináns férfiként én megyek előre az étteremben vagy a kocsmában. Nagyon büszke vagyok rá, szerintem óriási dolog, amit elért, de nem akarok a nyomdokaiba lépni.

– K. Sz.: Megtanultuk, hogyan tudunk együtt dolgozni és miben egészítjük ki egymást. Viszont ha együtt dolgozunk, mindenképpen kellenek olyan projektek is, amelyeket külön csinálunk. Az én hobbiprojektem a Nagyikám. Egy chef lánnyal közösen visszük: nagyikkal sütünk-főzünk és tanítunk hagyományos magyar ételeket készíteni. Tíz workshopot tartottunk eddig a farsangi fánk sütésétől a házi tészta készítéséig.

– G. P.: Az első év tanulsága az volt, hogyha nincsenek külön útjaink, akkor gyorsan felőrlődünk. Alapvetően mégis az tart össze minket, hogy mind a ketten látunk a másikban olyan perspektívát, amit egymás nélkül nem látnánk. És úgy gondoljuk, hogy ez most a lehető legjobb dolog az életünkben.

Karrierszkenner

Kíváncsi, hol dolgozik egykori kollégája, üzleti partnere?
Szeretné, ha az ön karrierjéről is hírt adnánk?

Böngésszen és regisztráljon!

Jelenleg 2074 személy szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:Németh Péter

A legkeresettebb emberek:

Cégszkenner

Melyek az ict-iparág legfontosabb cégei?
Melyek a fontosabb felhasználók más iparágakból?

Regisztrálja cégét Ön is!

Jelenleg 4964 cég szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:ADAPTO Solutions Kft.

A legkeresettebb cégek: