Menü
58_kiraly.jpg
Forrás: ITB

Tehetségesnek lenni jó, de nem egyszerű dolog. Egyrészt annak a személynek, aki különleges képességekkel bír, másrészt a családjának, akik mindenben támogatják és segítik a tehetség kibontakozását, megélését. De vajon mennyire nehéz annak, akinek a családjában már van kitaposott ösvény, megélt karrier vagy bevált és láthatóan nehéz pálya?

Akinek a testvére már sikeres és elismert művész, annak olykor nehezebb az érvényesülés, mint gondolnánk, főleg ha ugyanazon a területen szeretne karriert építeni. A Király család neve nemcsak jól cseng Magyarországon, de elismert márkának is számít, amelyhez hűen minden családtag külön tehetségnek számít. Király Linda és testvére, Király Viktor édesapját és menedzserét, Király Tamást kérdeztük gyermekeik tehetségének felismeréséről és támogatásáról.

 

Az abszolút hallás esete

„Egyszerűen jött a felismerés arról, hogy a gyerekeink tehetségesek, hiszen a feleségemmel mindketten világ életünkben kapcsolatban álltunk a zenével, annak ellenére, hogy Amerikában nem ebből éltünk. A hallásunk, a rutinunk, a gyakorlatunk megvolt hozzá. Lindánál hamar kiderült a tehetség: amikor az anyukája énekelt a kocsiban, ő tökéletesen visszaénekelte a dallamokat. Érezhető, látható és hallható volt, hogy abszolút hallása van. Ezenkívül a ritmusérzéke is a helyén volt. Átlagon felüli tehetségét pedig abból vettük észre, hogy technikailag nagyon nehéz énekfeladatokat is könnyedén, ösztönszerűen megoldott. Ekkor, 4-5 éves korában megpecsételődött a további sorsa, és tudtuk, hogy mostantól a zenével kell foglalkoznia” – idézte fel a kezdeteket Király Tamás.

Amikor az idősebb testvér elindul egy pályán, gyakran a kisebbek is kedvet kapnak az adott szakmához, és utánozzák a nagyobbat. Így történt Királyéknál is volt, ráadásul mivel a szülők is zenei pályán mozogtak, szívesen foglalkoztak ezzel a területtel otthon, majd később szervezett stúdió keretein belül is.

„Lindánál minden ment a maga útján, klasszikus zenét kezdett tanulni, és támogattuk, hogy minél jobban fejleszteni tudja énekesi képességét. Az ikreknél, Viktornál és Bennél viszont másképp alakultak a dolgok. Fontos megemlíteni, hogy bár Ben nem lett énekes, legalább olyan tehetséges volt, mint az öt perccel fiatalabb testvére. De őt sosem érdekelte ez a terület, nem volt hozzá elhivatottsága – részletezi Király Tamás. – Viktornál eleinte nem volt egyértelmű, hogy zenével foglalkozik majd, kisgyerekként nagyon kreatív volt, és sokáig mindent fordítva látott. Például egyszer az iskolában egy festőkiállításon díjat nyert azzal a képével, amelyen Mona Lisa sírt. Ő így látta a világot. Ebben a korban még nem vonzotta a zene és az éneklés sem. Későn érő típus volt” – mondja az édesapa.

Egy családon belül több családtagnál is megmutatkozhat a tehetség, de nem feltétlenül ugyanazon a területen. A kreativitás más és más pályákon bukkanhat felszínre, a szülőknek pedig ehhez igazodva kell támogatni gyermekeik karrierjét.

 

Family management

„Amikor még Amerikában éltünk, Viktor eleinte dobolt, majd amikor visszaköltöztünk Magyarországra, egy szép napon hazajött és azt mondta, írt egy dalt. Olyan idézettel állt elém, természetesen angolul, amin nagyon meglepődtem. Hogyan talál ki egy 15-16 éves gyerek olyan mondatot, hogy »Sitting in a corner of my life, and watching the time moves around me«? (Szabad fordításban: „Életem szegletében üldögélve, nézem az időt, ahogy zajlik körülöttem” – a szerk.) Ezzel az ő sorsa is megpecsételődött. Eleinte közösen zenélgettek a bátyjával, különböző nevű zenei formációkat kialakítva. Viktor ekkor elvégezte a Gór Nagy Mária Színitanodát, de nem érzett elhivatottságot a színház iránt. Nagyon nehéz volt neki magyar nyelven játszani. Ezután jött a Megasztár” – mesélte Király Tamás.

Sok szülő teljesen alárendeli a család életét és működését a gyermeke tehetségének. A sikerért mindenre képesek, legyen az utazás vagy komoly anyagi beruházás. A befektetések évek múltán térülhetnek meg, ha a szülő döntése beigazolódik, mert a gyermek valóban tehetséges, és olyan sikereket ér el, amelyek önbizalommal, élményekkel, elhivatottsággal töltik fel.

Király Tamás jelenleg is Linda és Viktor menedzsere; elmondása alapján a gyerekeik tehetségének felismerése után szülőként kihasználták saját szakmabéli rutinjukat és hozzáértésüket, saját kiadót és menedzsmentet alapítottak. Amerikában ez bevált módszer, a világhírű művészeknek saját családtagjaik ülnek a menedzsmentben. A tehetséges gyermeket támogatni sok lemondással jár, ez megviselheti a család életét. A Király família már hozzászokott ehhez az életformához, náluk inkább az jelenti a nehézséget, ha az egyéb üzleti elfoglaltságokkal kell mindezt összeegyeztetni. A legfontosabb azonban mindig is Linda és Viktor menedzselése volt, melybe az évek során más menedzsmentek is becsatlakoztak.

Király Linda és Viktor szakmailag is számíthat a szüleire
 

Családon belüli konfliktusok

Vajon a hasonló pályán mozgó testvérek között is előfordulhatnak viták, nézeteltérések, konfliktusok? „Nálunk a fiúk mindig is felnéztek Lindára, példaképnek tartották őt. Miután Viktor karrierje is beindult, utána sem volt közöttük féltékenység, ők ketten szépen kiegyenlítik egymást – mondja Király Tamás. – Az anyukájukkal mindketten boldogok vagyunk a sikereiket látva, de a siker csak egy fokmérő, és közel sem olyan fényes, mint amilyennek messziről látszik. Rengeteg pozitív, de legalább ennyi árnyoldala is van. Folyamatos kreatív és jövőbe látó munka szükséges hozzá, amelynek a működésén rendszeresen dolgozni kell. Számunkra mindkét gyerekünk átlagon felüli tehetségnek számít, és ezt nem, mint az apjuk mondom, hanem mint szakmabeli hozzáértő. A zenei és énekesi szakma szubjektív, nem olyan, mint egy futóverseny, ahol az a győztes, aki elsőként szakítja át a szalagot. A tehetséget egy kívülállónak nehéz megítélnie, de mi nemcsak azért támogattuk őket, mert a gyerekeink, hanem azért is, mert kivételes tehetségeknek tartjuk őket. Évekkel később pedig bebizonyosodott, hogy jól döntöttünk.”

A kimagasló képességű emberek szívesen kikérik egymás véleményét, meglátásait, kritikáit saját produkcióik kapcsán. Előfordulhat az is, hogy kapcsolataikkal addig zárt ajtókat is meg tudnak nyitni testvéreik előrelépése érdekében. Király Linda és Viktor rendszeresen segítenek egymásnak, amiben csak tudnak. Például Linda nevezte be Viktort az amerikai The Voice tehetségkutató show-ba, amiről öccse nem is tudott. Sőt, vannak közös, együtt írt dalaik is. Jelenlegi közös formációjukban, a Hashtag Kingdomban közösen szerzett dalokat énekelnek.

De kinek és minek köszönhető, ha egy családnév valóságos branddé válik? Az biztos, hogy a tehetség és a rengeteg munka szimbiózisa kell hozzá. „Mivel én vagyok a menedzser, így rajtam is sok múlik. Állandó tervezés, szervezés és munka áll mögötte. Jelenleg Linda nemrég jött vissza Hannoverből, ahol egy londoni producerrel közösen dolgoznak egy vadonatúj dalon, amely Magyarországon és külföldön is megjelenik. Viktor pedig Londonból érkezett haza, ő szintén egy új anyagon dolgozott. Ezenkívül folyamatosak a fellépések, tehát élik a normális sztárok életét. Szóval, több dudás is megfér egy családban, hiszen ott a Bee Gees vagy a The Jackson 5, tehát működik a dolog” – véli Király Tamás.

 

Eleve elrendeltetés

Ha meghalljuk azt a nevet, hogy Peller, akkor két mosolygós, mindig vidám szőkeség jut eszünkbe, akik már több területen kipróbálták magukat, így az emberek nem is mindig tudják, hogy Peller Mariann vagy éppen Anna az, akit a színpadon vagy a kamerák előtt látnak. Peller Anna színésznőt kérdeztem kettejük tehetségének felismeréséről és egymáshoz való viszonyukról.

Peller Anna és Mariann
 

„Édesanyámtól ered a színpad iránti vonzódásunk, ő miattunk hagyta abba a pályáját. Őt is Peller Annának hívják. Első perctől kezdve utánoztuk anyut, aki mindig énekelt nekünk. Genetikailag örököltük tőle a beszéd- és az énekhangunkat is. Eleve elrendelt dolog volt nálunk, hogy mindketten a szereplést választjuk. Pici korunkban már felvettük a hangunkat magnóra és visszahallgattuk. Folyamatosan énekeltünk mindketten, én három éves koromtól színésznőnek készültem, Mariann pedig műsorvezetőnek” – meséli Peller Anna, hozzátéve, hogy már a kezdetektől maximális támogatást kaptak a családtól, amire mindenkinek szüksége lenne, aki művészi pályára készül. Emellett stabil érzelmi háttér is kell a sikerhez. „A szüleim mindig azt mondták, hogy ugyan bíznak bennem, de szeretnék, ha lenne egy »normális« szakmám is. Emiatt a Hunfalvy János Külkereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola és Gimnázium kéttannyelvű, német–angol külkereskedelmi és vállalkozás ügyintéző szakát végeztem el, és felsőfokú német szakvizsgát szereztem. Nagyon jó vagyok németből, amiért hálás vagyok apukámnak, mert stabilitást és biztonságot ad, és még színészként is használom. Például amikor az Operett Színházban Német Gála van, én fordítotok. Tehát mindig támogattak, de közben azt akarták, hogy legyen stabil pont is a lábam alatt. Érdekesség, hogy annak ellenére, hogy ebbe a suliba jártam, olyan erős volt az irodalmi színjátszó kör Kovács Zsuzsa vezetésével, hogy rengeteget tanultam a színjátszásról is. De itt végzett a tesóm, és bár évekkel korábban, de Oroszlán Szonja is” – részletezte a színésznő.

Bár a testvérek nem egy pályára készültek, a szülők mégis rengeteg lemondást és alárendelést bevállaltak lányaik sikere érdekében.

 

Előtérben tartani

Vajon meddig képes egy szülő mindent alárendelni a tehetséges gyermek kiegyensúlyozott és sikeres életének érdekében? Akár egy életen át is. „A mai napig mindenben támogatnak bennünket. Például a szüleim viszik el minden reggel a kislányomat, Annabellát oviba, mert egymás mellett lakunk, hétvégenként pedig náluk vannak Mariann gyermekei. Mindig is alárendelték az egész életüket a mi sikereinknek, de úgy, hogy közben ők maguk szárnyalnak. Anyunak jelenleg is vannak amerikai turnéi.  Édesapánk, aki kétkezi asztalos ember, nagyon élvezi, hogy mindhármunkat a tenyerén hordozhat. Fantasztikus és példaértékű a családom” – mondja büszkén Peller Anna.

Náluk, a testvérek között sosem volt konfliktus vagy féltékenység. Sőt, amikor Mariann babát várt, Anna vette át annak a sorozatnak a szinkronizálását, amelyben a testvére szerepelt – hála a hasonló hangjuknak. „Sokszor helyettesítettük már egymást. Igazán jó testvérek vagyunk, mindenben segítjük egymást. Színházban is volt olyan, hogy helyettem vállalt el egy szerepet, mert én más darabban játszottam akkor. Most én vagyok az RTL Klub Reggeli műsorának a házigazdája, kész szürreális csoda, hogy a férjemmel együtt dolgozhatok benne. A mi sorsunk nagyon hasonló Mariannal, párhuzamosan futnak a szálak az életünkben. Valójában genetikai örökség, hogy ugyanazokat tudjuk mindketten. Nemcsak jó testvérek, jó barátai is vagyunk egymásnak. Gyerekkorunkban persze mi is téptük egymás haját” – idézi fel Anna. A Peller testvérek felmenői között több tehetséges ember is volt, többek között a nagyszülők is, de lévén hányatott sorsú családból származtak, sosem tudták a plusz képességeiket igazán megélni, így a tehetségük sem tudott kitörni.

A tapasztalatok tehát azt mutatják, hogy több dudás is megfér egy családban, sőt ha szeretet, bizalom és egyetértés van, akkor egymást segítve közösen és önállóan is elérhetnek sikereket. A szülők bár sokszor teljesen alárendelik magukat a gyermekeik támogatásának, hosszútávon megtérül a befektetett energia, és mindenki azzal foglalkozhat, amit a legjobban szeret – mi pedig számtalan kiválósággal lehetünk gazdagabbak.

Karrierszkenner

Kíváncsi, hol dolgozik egykori kollégája, üzleti partnere?
Szeretné, ha az ön karrierjéről is hírt adnánk?

Böngésszen és regisztráljon!

Jelenleg 1977 személy szerepel adatbázisunkban.

A legkeresettebb emberek:

Cégszkenner

Melyek az ict-iparág legfontosabb cégei?
Melyek a fontosabb felhasználók más iparágakból?

Regisztrálja cégét Ön is!

Jelenleg 4700 cég szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:Clarmont I.S. Kft.

A legkeresettebb cégek: