Menü
06_silence_of_the_lambs.jpg
Forrás: ITB

A nők több mint felét, a férfiak egyötödét éri szexuális zaklatás valamilyen formában a munkahelyén. Ez az a dolog, amiről eddig mélyen hallgatni kellett – főleg a nőknek, ha meg akarták őrizni a munkahelyüket. A Weinstein-botrány viszont hazánkban is csontvázakat borított ki a céges szekrényekből, és nem kell félni, a magyar „macsó” munkahelyi kultúra korifeusai is hamarosan terítékre kerülnek ugyanúgy, mint a színházi celebritások.

A #metoo (vagyis „velem is megtörtént”, avagy #énis) mozgalmat Alyssa Milano színésznő indította el idén októberben, amikor kiderült, hogy a mindenható hollywoodi filmes mogul, az Oscar-díjas producer, Harvey Weinstein szexuális zaklatásokkal és nemi erőszakokkal fűszerezte életét. A színésznő az eddig eltussolt ügyekre szerette volna széles körben felhívni a figyelmet. Mára az egész világon begyűrűzött a botrány, itthon pedig azt rebesgetik, hogy a magyar színházi elit után a céges világ nagy öregjei is terítékre kerülnek.

A problémát ugyan szerették volna a szőnyeg alá söpörni, de a #metoo már az elindításának első 24 órájában 4 millió férfit és nőt mozgatott meg, akik hasonló cipőben jártak, csak eddig a bárányok hallgatását választották ahelyett, hogy leleplezték volna az erőszaktevőket, legyenek azok bárkik is. A mozgalom azóta is folyamatosan növekszik, és a szokásos médiacirkusz is köré épült, amitől sokan úgy érzik, túltolták az állítólagos áldozatok, hiszen bíróság még nem ítélt el senkit (és persze vannak, akik úgy gondolják, nem is fog). Az áldozatok hibáztatása amúgy is hungaricum.

 

A céges dúvadak korának alkonya

Mielőtt a bulvármédia túltolt és haszonleső tömeghisztériájára bíznánk az értékítéletünket, érdemes tisztázni, mit is jelent a munkahelyi zaklatás fogalma, hiszen bármelyik magyar munkavállaló átélhette ezt a rendszerváltás után a multicégeknél vagy a KKV nevezetű családi vállalkozásoknál. Az egyre jobban re-feudalizálódó és férfialapú magyar társadalmunkban a jelenség eddig is létezett, csak a benne tevékenykedő és az ilyen aktusokat kieszközlő „hatalmasok” szerették volna a munkahelyi kultúra szerves részeként megjeleníteni. A sokszor így elbagatellizált jelenség viszont, bármit is állít róla az elkövetője, súlyos jogsértést jelent. Ezért érdemes minden munkavállalónak, legyen az férfi vagy nő, ismerni a hátteret – a magyar rögvalóságban sajnos az áldozat hibáztatása lesz majdnem mindig a lényeg, és sunyin fog vigyorogni és meglapulni az elkövető a bársonyszékében. A bárányok pedig közben szépen hallgatnak.

Nem árt megnézni egy példát, hogyan is kezdődik egy ilyen aktus! Először a fiatal női kollegina korát firtatják és poénkodnak vele az idősebb céges doyenek, megalázó és támadó élcekkel fűszerezve a viccesnek vélt megjegyzéseiket. A zaklatás elsősorban nem nemi jellegűnek indul a munkahelyeken, sokszor nem is szándékos, csak az eltérő életkor miatt divat ma is. Gondoljunk csak arra, hogy ezek a vezető kollégák mind voltak katonák, akiket „csicskáztattak” anno, így ők is ugyanezt gyakorolják önként és dalolva (így lesz a zaklatottból zaklató gyakorlatilag örökkön-örökké, mert a minta kötelez). És ha női zaklatóval kerülünk szembe, akkor is tudni kell, hogy ő is átesett hasonló „beavatáson”, például az egyetemi gólyatáborban. A magyar úgy van szocializálódva, hogy egyszer majd minden sérelmet visszaad valakinek, hiszen pszichológushoz biztosan nem fog járni. Így nem véletlen, hogy a legtöbb munkahelyi zaklatást jelentő fiatal titánt körberöhögik és kiközösítik, mert „ez van, ezt kell szeretni”, szól a céges fáma, a csapatépítésen pedig jobb nem tudni, mi történik majd vele.

A #metoo jelenség egy pszichológus szemével

Tombol a neten a #metoo kampány, a molesztálásokat és szexuális visszaélések visszaszorítását megcélozva. Amikor a témáról kezdtem írni ezt a szösszenetet, nyomban rádöbbentem, hogy annyira kényes az ügy, mint egy 18. századi sèvres-i porcelán teáscsésze, ami már a puszta tekintetünktől megreped. (A kezdeményezés dicséretes, de tartok tőle, hogy a kampányt elindítók sem számítottak ekkora viharra.) Mennyire vagyok alkalmas erre a feladatra, amikor sosem voltam kitéve zaklatásnak? És rádöbbentem, hogy dehogynem, csak nem hordozom magamban ezeket a sérelmeket, melyek ugyan nem voltak súlyosak, de kellemetlenek annál inkább.

Zaklatás vagy évődés? Ahány ember, annyi megközelítés lehetséges, kinek mi számít zaklatásnak, hatalommal visszaélésnek – a politikailag korrekt, avagy PC-beszédek korában mennyire lettünk hajlamosak arra, hogy egy nem túl okos, csipkelődő évődést is zaklatásnak tekintsünk? Természetesen mindannyian tudjuk, hogy vannak esetek, amikor a zaklatás jóval túllépi a határokat, és szexuális erőszakká alakul, ami tolerálhatatlan, megengedhetetlen bűncselekmény. Van, akinek már pár enyhén szexuális felhangú szó is zaklatás, és van, akinek egy kéretlen puszi az. Fogadjuk el, hogy engedély nélkül egy nagy kerek NEM a válasz mindenfajta közeledésünkre. És a nem, az nem. Azt gondolom, erről nem is kell vitát nyitnunk. Arról viszont beszélnünk kell, hogy miként előzhetők meg ezek az esetek, mit tehetünk az áldozatok megvédése érdekében, milyen preventív intézkedésekre van szükség, hogy ne fordulhasson elő a zaklatás. Ez kemény dió, mert a társadalom meglehetősen prűd – még a gyerekek szexuális felvilágosításával kapcsolatban is. Nem várhatjuk az iskolától, hogy ezt a feladatot felvállalják (a magyar oktatás jelenleg nem is alkalmas erre). A szülőknek kell kiépíteniük olyan bizalmas kapcsolatot a gyermekükkel, hogy bármikor, bármit megbeszélhessenek egymással, és a gyerek segítséget kapjon, nemcsak az idegenek által elkövetett zaklatások, hanem akár az osztálytársak gúnyolódása, erőszakoskodása, megalázó viselkedése (bullying, cyberbullying stb.) ellen is, és ne évtizedekkel később kelljen szembenézniük az őket ért támadásokkal, esetleges erőszakkal.

Nem háríthatom a szülőkre a felelősséget, mert a társadalom áldozathibáztató, általánosító hozzáállása sem azt segíti elő, hogy ezek az esetek azonnal kiderüljenek, és az elkövetők megbűnhődjenek. De azt meg kell tanítani a gyerekeknek, hogy kinek és mit engedhetnek meg, és mikor kérjenek segítséget. – Tóth-Horváth Gábor

 

Gyakorlatilag bármit túl lehet tolni, egy ártó szándék nélküli szellemeskedés vagy ugratás is kiválthatja a zaklatást. Ennek lényege az ezt elszenvedő kollegina vagy kolléga emberi méltóságának a megsértése. Mondhatnák erre a munkájukba beleöregedett öltönyösök, hogy a sértődöttség szubjektív és nem kell mimózának lennie senkinek, de ha mindezt a környezet is észreveszi, akkor már komoly bajba kerülhetnek a múlt idők urai. Ugyanis ma már bárki az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordulhat, ha „csicskáztatás” jellegű zaklatást vagy szexuális molesztálást észlel, tapasztal a cégnél. Sőt, ha a munkavállalót nemi identitása miatt gúnyos vagy sértő megjegyzések érik, már megvalósul a zaklatás ténye.

Nem szabad azt sem elfeledni, hogy van, amikor mindez szándékos magatartás a munkáltató részéről, mert úgy véli, hogy hatalmi helyzetét csak így tudja biztosítani. De hasonlóan kényes ügy az is, amikor lejárató kampány indul egy fiatal kolléga ellen, aki megpályázik egy vezetői pozíciót, és folytathatnánk még a példákat, lenne miből válogatni.

 

Cinkos összekacsintás

Ugyan a magyar vezetők nagy része vélelmezhetően pszichiátriai problémákkal küzd (tisztelet a kivételnek), ezen nem segít a csapatépítésnek álcázott „úttörőtábor”, a beosztottak instrumentalizálása, de a wellness hotelek és konferenciák sora sem. Ez a „morbus hungaricus”, de mégis szinte mindig van kiút számukra a zaklatásnak minősülő magatartási formákból. Nem minősül ugyanis zaklatásnak a munkaviszony fennállása során a munkajogokkal összefüggő, jogosnak vélelmezett kritikai aktus (ezt tanácsnak, jellemzésnek vagy értékelésnek szokták álcázni ma), vagyis minden, ami a munkával (hiszen a zaklatott ezért van ott) összefüggő probléma lehet. Ennek függvényében viszont mulatságos az, hogy ugyanakkor a kötelezettségét megszegő dolgozóval szemben a zaklatás szigorúan tilos. Maga a Munka törvénykönyve rögzíti, hogy fegyelmi büntetésként az emberi méltóságot sértő büntetés soha, semmilyen körülmények között nem alkalmazható. Vagyis elméletileg a középkort idéző nyilvános megszégyenítés, sőt a fegyelmiben részesített dolgozó nevének szégyentáblára való kifüggesztése sem lenne megvalósítható. Kérdés: akkor a hónap dolgozója minek minősül pontosan?

A #metoo mozgalom hatására gomba módra megszaporodtak azok az önjelölt cégek, akik a munkáltatók, alkalmazottak figyelmét tréningekkel és tájékoztatói hétvégékkel (persze wellnesszel összekötve) hívják fel arra, hogy a zaklatás erkölcstelen, jogellenes és tilos. Nyilván ezek a „felokosítások” annyira lesznek hatékonyak a magyar valóságban, mint halottnak a csók, sőt jól elpoénkodnak majd rajta a hímsoviniszta öregek. És minden megy tovább… Pedig a mai Y és Z generációs időkben egyre kevésbé lesz homogén a munkavállalói állomány. Sőt, a férfi dominanciával rendelkező hagyományos szakmában is feltűnnek a női nem kiváló, férfi társaiknál sokkal okosabb és energetikusabb tagjai. Nem beszélve az idősebb (egy szakember soha nem hal meg) kollégákról, a más nemzetiségűekről, más etnikumúakról, más bőrszínűekről, vagy a magyar cégek sunyin elhallgatott, kirekesztett közösségéről, a fogyatékosokról.

A #metoo kampány pont a sokszínűség felvállalhatatlanságáról szól, arról, mennyire előítéletesek vagyunk, és mennyire nem tudjuk, milyen megjegyzésünkkel zaklathatunk nap mint nap bárkit a munkakörnyezetünkben. Hiába, ez a munkáltató és a cégvezető felelőssége lenne – kicsiben kell elkezdeni, és figyelni kell mindenkire, aki más, mert neki pont ez az értéke. Az önismeret viszont sajnos még ma sem minden magyar munkavállaló ismérve.

 

Soha ne hagyd magad!

Mi tegyünk, ha munkahelyi zaklatás áldozatává válunk, szociálisan kirekesztenek, sértegetnek, semmibe vesznek minket, veszélyeztetve ezzel emocionális és fizikai egészségünket? A „csicskáztatók” csak azt nem tudják, hogy a folyamatos nyomás hatására a munkatársak tartós szorongásba és depresszióba kerülhetnek, amelynek egyenes következménye a fásultság, avagy a „burning out” jelenség. Szóval egy ilyen környezetben minden azon múlik, ki milyen főnök és mennyire figyeli az alkalmazottait, akik ezeket a metódusokat napi szinten gyakorolják vagy elszenvedik. Végül is, egy cég élete a munkáról és a profitról szól, nem a katonakorban (vagy egyházi iskolában) elszenvedett szívatás megismétléséről, melynek köszönhetően lelkileg sérültek lettünk.

Egy jó vezető elméletileg megelőzi a bajt és segít a munkavállalóinak olyan képességeket fejleszteni, melyekkel meg lehet birkózni ezekkel a káros jelenségekkel. Tisztázzuk, nemcsak testi, de lelki erőszakról is beszélünk, de a „bullying” és ennek egyszerűbb változatával is szívesen élnek a kedves zaklató kollégák, kisebb vagy nagyobb főnökök. E-mailben, intraneten, a közösségi média felületeire kerülő posztokon keresztül is lehet valakit lelkileg bántalmazni, sőt ma ez a legdivatosabb (a lelki erőszaktevő kicsiben kezdi, miközben áldozataira les). Sovány vigasz, de egy-egy kolléga felmondása még nem fogja megoldani ezt a problémát, sőt olaj a tűzre a többi potenciális dúvadnak. Persze előbb vagy utóbb terítékre kerülhet a cég, ha az ilyen jellegű zaklatások sorozatban megjelennek, de nem kell félni, soha nem a jog fog segíteni ennek eliminálásában.

Feltépett sebek

A #metoo kampány nem várt, és véleményem szerint eredményének nem tekinthető része, hogy huszonéves zaklatási ügyek keringenek a sajtóban – melyek vagy igazak, vagy nem (nem voltam ott, hogy tudjam). Mindezt nem tartom szerencsésnek, mert több olyan külföldi cikket olvastam, amely bennem azt a gyanút keltette, hogy a magát áldozatnak feltüntető személy inkább csak nyilvánosságra vágyott. Nem leszek népszerű ettől a gondolattól, de miért nem frissiben, azon nyomban tettek az érintett személyek feljelentést. Miért kellett ezzel évtizedeket várni? A régi sebek felszaggatása senkinek sem tesz jót, sem az áldozatnak, sem a környezetének, és bizonyítani is sokkal nehezebb, ha nem éppen lehetetlen ennyi idő után. Ettől járhatóbb út az azonnaliság, a szexuális zaklatást, molesztálást rögvest jelenteni kell, a sérelmeket, mentális sérüléseket pedig nem szabad hosszú éveken, évtizedeken át „dédelgetni”, mélyen eltemetni és elhallgatni. Mielőbb gyógymódot kell rá keresni, ellenkező esetben a feldolgozatlan abúzus megmérgezheti a mindennapokat, negatív hatással lehet a munkahelyi teljesítményre, tönkreteheti a párkapcsolatot és az egészséges szexuális életet. – Tóth-Horváth Gábor

 

Segíthetne a mesterséges intelligencia

Érdemes viszont arról is beszélni, mi „értelme” van az egész zaklatási aktusnak. Generációváltás, az idős kollégák gagyi beavatási metódusai vagy csak a pozíciójuk ostoba féltése? Miért emészt fel megannyi pénzt egy-egy botrány, ha emberi módon is lehetne viselkedni, ha nem bújna elő folyton-folyvást a drága öltönyéből az éhező vadállat? Gondoljunk csak bele, mennyi pénzbe kerül hazánkban az új szakemberek megtalálása és felvétele, miért kell akkor ezeket a potenciális „pénzgépeket” amortizálni? Gondolom, nem fogja az olvasóimat megnyugtatni az, hogy a magyar rögvalóságban is lehetne azt a nemrég debütált, mesterséges intelligenciás megoldást alkalmazni, amelyben statisztikai metódusokkal lehet a fluktuációt és a zaklatási hajlandóságot feltérképezni. Mindez feleslegesnek tűnik, de ha egy cégben elindul a rapid lemorzsolódás, a HR-esek rögvest sírni fognak.

 

A harmadik fél mindig csendben figyel

Nem kell félni, ebben az ügyben mindannyian bűnösök vagyunk. Nem azért, mert ez most egy ilyen világ, ahol meg kell őriznünk a foggal-körömmel megszerzett asztalunkat és számítógépünket, és a főnök(nő) buta és robotként viselkedik mindenkivel. Mindez a mentalitásunkat tükrözi, az elmúlt 1000 évet – azt, hogy a magyar ember soha nem segít és áll ki senki mellett. Mindig csak másokat zaklatnak, „velem soha nem fordulhat elő”, közben előbb vagy utóbb terítékre kerülünk, hiszen mindenki potenciális erőszaktevő és áldozat is egyben.

Sokan azzal poénkodnak, hogy a zaklatottak maguk tehetnek arról, hogy ilyen helyzetbe kerültek. Mi a megoldás? Az áldozatoknak fel kell állniuk és tovább kell élniük, hogy tudjanak és képesek legyenek változtatni a helyzetükön, illetve meg kell találniuk a zaklatók „gyenge” pszichológiai pontjait, hiszen ők ezt csak azért csinálják, mert betegek és a csalódottságukat, a cégben (vagy a magánéletben) való nyomorult helyzetüket kompenzálják. Tökéletes megváltás eme kóros jelenség eliminálására nincs, hiszen a hazai cégvezetők szívesen tartanak belső „házi fenevadakat” a céges kultúrának álcázott állatkertjük ökoszisztémájának fenntartására.

 

Meg lehet előzni a bajt vagy sem?

Igen is, meg nem is – a „régi világban” szocializálódott közösségben ez eleve reménytelen. Nyilván senki nem fogja a mostani zaklatási ügyek miatt (illetve, ha cégében nyomokban is fellelhető ennek jelenléte) pszichológushoz küldeni az egész csapatát. Egy szervezet tájékoztatása és felvilágosítása arról, hogy ez a jelenség márpedig létezik, elég nehézkes a fenti „friss húsok” beavatási metódusa miatt. Persze egy okos vezető az előzetes HR-es felmérések alapján már tudja, milyen profillal rendelkeznek a munkatársai, kik lehetnek a potenciális „elkövetők”. Kell egy jól működő szabályzat is arra, hogy milyen szankciókat alkalmazunk az ilyen esetekben. Nem kell elspórolni a konfliktuskezelő tréningeket, a vezetőknek és a munkavállalóknak együtt kell tenniük a jelenség megelőzéséért. A fent ostorozott csapatépítő tréningeken egy beépített pszichológus például sokat segíthet, hiszen ott kiderül, kiben mi rejlik pontosan. Totális védelem azonban nincs és nem is lesz soha a zaklatás ellen, a neveltetést és a szociális kultúrát nem lehet kizárni és letiltani egy céges struktúrában, mindezt sokkal régebbről, már a szüleiktől örökölve hozzák magukkal munkatársaink.

Amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell, írta Ludwig Wittgenstein, de valószínűleg a magyar cégvezetők nem olvasták őt és nem is fogják megérteni soha. Pénz, profit vagy erőszak, lehet választani.

Karrierszkenner

Kíváncsi, hol dolgozik egykori kollégája, üzleti partnere?
Szeretné, ha az ön karrierjéről is hírt adnánk?

Böngésszen és regisztráljon!

Jelenleg 1983 személy szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:Hesz László

A legkeresettebb emberek:

Cégszkenner

Melyek az ict-iparág legfontosabb cégei?
Melyek a fontosabb felhasználók más iparágakból?

Regisztrálja cégét Ön is!

Jelenleg 4718 cég szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:HRP Europe Kft.

A legkeresettebb cégek: