Menü

Kiemelt témánk

Feliratkozás


22_Depositphotos_14077716.jpg
Forrás: ITB

Ha egymás után több nap úgy kelünk fel, hogy valami nem jó, akkor változtatnunk kell. Még akkor is, ha munkáról van szó. A kérdés pedig a következő lesz: maradjunk a pályán, vagy egészen mást kellene csinálnunk? Van egy kevesek által ismert elv, amit a kategóriák törvényének hívnak. Ha megismerjük és elsajátítjuk, megtudhatjuk mire is vagyunk hivatottak!

A trükk egyszerű: ha találsz az életedben két három olyan dolgot, amelyben igazán jó vagy, akkor annyi csak a teendőd, hogy találj mindennek egyedi megvilágítást, megteremtve a saját kategóriádat.

Olyan világban élünk, ahol a lojalitás ritka kincs. Az új generációkról azt hallhatjuk, hogy azonnal akarnak mindent (#instantgratification), és ahogy valami új lehetőség jön, már tovább is állnak. Ők a „job hopper”-ek, azaz ugrálnak a munkák és lehetőségek között. A baby boomerektől az X generációsokig viszont pont az ellenkezője látható: a mobilitás, mint olyan, ritkán jön létre. Sokan egy állásban töltik el munkás éveiket és maximum utólag ábrándoznak arról, hogy mi lett volna jó.

 

A siker az, ha olyannal töltöd az időd nagyrészét, amit imádsz

Észrevehetjük az erős kontrasztot: pályaelhagyónak lenni valahol menő, valahol meg szinte szitokszónak számít. Véleményem szerint mindkettő hibás megközelítés, már alapjaiban hibás. A kérdés ugyanis nem az, hogy váltsunk-e vagy sem, hanem sokkal inkább az, hogy azzal foglalkozunk-e, amivel szeretnénk. Szeretjük-e a mindennapjainkat, a problémáinkat, amelyeket meg kell oldani?

Nemrég tartottam az egyik legígéretesebb magyar startupnál produktivitás workshopot. Ilyen alkalmakkor sokszor előjön a kiteljesedés, a motiváció és maga a siker témája. Sosem definiálom pontosan, hogy ki vagy mi számít sikeresnek, de most jött a konkrét kérdés: mi a siker? Az eddigi kedvenc meghatározásom egy amerikai vloggertől, Casey Neistattól származik. (Óriási forma, érdemes megnézni a „Bike Lanes” című YouTube videóját!) Sikeres vagy, ha csak olyan dologgal/feladattal/munkával töltheted az időd, amelynek minden pillanatát imádod – és a lehető legkevesebb energiát kell fordítanod a negatív feladatokra.

Tehát arra a kérdésre, hogy elhagyd-e a pályád vagy sem, a válasz a fenti idézetből következik. Lehet, hogy egy Big 4-nál ülsz és nemzetközi szintű fizetésed van extra juttatásokkal (kocsi, laptop, utazás és minden étkezést elszámolhatsz), de valami mégsem stimmel a nap végén. Pedig a munkatársak imádják, csak neked „nem jön be”. Mert valójában mindig is egy borbélyszalont szerettél volna nyitni. Lehet, hogy harmadannyi a kereset és sok problémával magára marad az ember, de mégis ez az álom. Hát akkor csináljuk!

 

Klisé, de kövessük az álmainkat és találjuk meg a kategóriánkat

Ezt tette a Bolt Barbers alapítója is, akinek az előző munkája a Procter & Gamble global marketingigazgatósága volt. Ezt hagyta ott... azért, hogy fodrász legyen! Értett a marketinghez és imádta azt a feelinget, amit egy barber shop adhat. Hát kombinálta a kettőt és így megteremtette a saját kategóriáját.

Bármilyen személyiségtípus is valaki, a jó hír az, hogy nem is olyan nehéz megtalálni azt az új kategóriát, amelyben a legjobbakká válhatunk, mint azt elsőre gondolnánk. De mégis hogyan? Kvázi úgy, hogy ha nem lehetünk egy már létező kategóriában a legjobbak, akkor teremtsünk egy újat! Például, ha új terméket dob valaki a piacra, ne az legyen az első kérdése, hogy miként lesz az új termék jobb vagy másabb, mint a versenytársaké. Másképp fogalmazva, azt a kérdést kell feltenni, hogy milyen kategóriában lesz a termék az első és a legjobb. Ezzel lehet igazán kiemelkedő personal branding alapokat kialakítani.

5 lépés ahhoz, hogy megteremtsd a saját kategóriád!

1. Írj össze 10 dolgot, amit szeretsz csinálni az életben!

2. Tedd sorrendbe őket az alapján, hogy miben vagy elég jó (például a barátaid és kollégáid megdicsértek már benne)!

3. Fókuszálj a top 5-re és keress kapcsolatokat! Hogyan tudsz 2-3 különböző dolgot összekombinálni úgy, hogy még értelme is legyen? Csinálj ebből három verziót!

4. Gondolkozz el a kapott eredményen: hol van ma a piacon igény ezek kombinációjára?

5. Keresd meg a potenciális partnert, céget és kérdezd ki a véleményét!

 

Mondhatnánk reklámszagúnak, de saját példákat szeretnék hozni. Vállalkozásomban azt vettük észre, hogy a SpringTab az első adatalapú közösségi média promóciós eszköz, amit elég könnyű használni és egy digitális ügynökség hozta létre azért, hogy személyre szabottabb élményt teremtsünk webshopokban és a retargeting területén. Ez a mi saját kategóriánk, ez az, amiben elsők tudunk lenni. Egy másik saját példám a közelmúltból, hogy nemrég elkezdtem vlogolni, mindezt közel 10 év komoly digitális marketingtapasztalat után. Úgynevezett „youtuberként” elég bénának tűnhetek, hiszen a cikk írások alig van több 1700 feliratkozómnál és 7000 Instagram követőmnél. Mégis, szépen stabilan növekszik az online jelenlétem és egyre több általam elismert márkával tudok együttműködni. De miért tennék ezt egy huszadrangú vloggerrel? A válasz egyszerű: nem tennék és nem is teszik. Ugyanis én vagyok jelenleg az egyetlen olyan marketingszakember az országban, aki ugyanolyan komoly, megalapozott munkával vlogol, mint ahogy ezt szakemberként is teszi. Így azzal szoktam viccelni, hogy „akasztják a hóhért”, és én nemcsak stratégiáról beszélek, hanem hétről hétre igenis nekiállok a darálásnak, így tudom, miről beszélek. Ez az én kategóriám. Mi a tied?

 

Kerülj a top 25 százalékba!

Sokszor képesek vagyunk a mikro problémákat felnagyítani. Érdekes, de a személyiségtípusok teljesen függetlenek ettől. Pedig nem olyan nehéz egy teljesen átlagos, minimális sikereket tartalmazó életet kialakítani. Csak néhány alapszabályt kell betartani, mint például nem keveredünk nagyon zűrös helyzetekbe; jó iskolákba járunk; olyan munkákra jelentkezünk, amelyeket talán szeretünk is. És kész. De! Ha ennél többre vágyik az ember, esetleg valami igazán kiemelkedőre, akkor lényegében két választása van:

1. legyen valamiben a legjobb az egész világon, kvázi legyen annak az adott területnek a Michael Jordanje vagy Steve Jobs-a;

2. ismerje fel néhány erősségét és váljon egész jóvá bennük, kerüljön, mondjuk a top 25 százalékba!

Nem érthető a második eset? Íme, egy példa! Emberünk gyönyörű esküvői fotókat készít, viszont ugyanezt állítja magáról száz másik fotós is. De ha emberünk már házas és keresztény vallású, akkor a saját kategóriája a következő lesz: (1) házas, (2) hívő, (3) esküvői fotós, akivel sok párnak ugyanaz az értékrendje. Máris kombinálva lett három erősség, és ebben a kategóriában emberünk a legjobbá válhat.

Aki még nem hallott Scott Adamsről, a munkájával valószínűleg már találkozott. Ő volt a „jófej” srác a suliban, aki mindig poénkodott és a többiek nevettek is a viccein. De nem volt annyira jó, hogy standupos legyen. Az órákon sokszor unatkozott és firkálgatott, rajzolgatott. Szép rajzok voltak, a legtöbb emberénél jobbak, de nem annyira jók, hogy grafikusként vagy művészként megéljen belőlük. A csoda a két készség találkozásánál történt. Ehhez hozzájött, hogy Scott gazdasági egyetemre ment, így valamennyire konyított az üzleti élethez is. Így jött egyszer a felismerés, hogy az ő erőssége az, hogy a legtöbb embernél viccesebb és jobban rajzol. Hova futott ez a gondolat? Scott alkotta meg a Dilbert Reportot, ami a Garfieldhoz hasonló sikerű, bestseller miniképregény.

Nincs itt semmi titok: sokkal egyszerűbb a top 25 százalékot elérni és jóval kevesebb energia kell hozzá, mint hogy valamiben a legeslegjobbak legyünk. A sikert az jelenti, ha megteremtjük a saját kategóriánkat!

Karrierszkenner

Kíváncsi, hol dolgozik egykori kollégája, üzleti partnere?
Szeretné, ha az ön karrierjéről is hírt adnánk?

Böngésszen és regisztráljon!

Jelenleg 2041 személy szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:Gáspár László

A legkeresettebb emberek:

Cégszkenner

Melyek az ict-iparág legfontosabb cégei?
Melyek a fontosabb felhasználók más iparágakból?

Regisztrálja cégét Ön is!

Jelenleg 4897 cég szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:ALEF Distribution HU Kft.

A legkeresettebb cégek: