Menü
52_Ocskay_Szilard_GYU_7434_2.jpg
Forrás: ITB

Új, nyolcemeletes, bruttó 5200 négyzetméteres irodaházba költözött szeptember végén a NEXON több mint 220 budapesti alkalmazottja. A nagyvonalú és dinamikus Váci úti irodaház a vállalat saját tulajdona, így kompromisszummentes, valóban élhető és a kollégák igényeit szem előtt tartó tereket lehetett benne kialakítani. Ocskay Szilárd ügyvezető igazgatóval az új munkakörülményekről beszélgettünk.

– Kinőtték a régi irodaházat, ezért volt szükség újra?

– Már 10 éve kinőttük eddigi irodaházunkat, a „fehér” házat, és egyre több területet kellett bérelnünk a szomszédos „zöld” házban. A körülmények nem feleltek meg már az elvárásainknak, és nagyon vártuk már, hogy az igényeinknek megfelelő környezetben, végre mindnyájan együtt dolgozhassunk. Szeptember végén költöztünk be az eddigihez képest 100 méterrel feljebb épült új házunkba.

– Terveznek nagyszámú munkaerő-felvételt a NEXON-nál?

– Az alkalmazotti létszám 10 évvel ezelőtt nőtt jelentősen, rövid időn belül megduplázódott a munkatársaink száma. Hasonló ívű bővítést a közeljövőben nem tervezünk, jelenleg a vállalat működési hatékonyságának növelésén dolgozunk. Azonban látjuk, hogy új fejlesztéseinkhez, és az emelt szintű szolgáltatásainkhoz új munkaerőre is szükség lehet. Irodaházunkban az egyik szint még teljesen üres, ez lehetőséget ad a további bővülésre is.

– Mi az a plusz, amit egy ilyen épület jelent?

– Nagy előnyt jelentett, hogy már a tervezésben részt vehettünk, és a saját igényeinkre szabhattuk a házat. Nemcsak a munkahelyek, de a folyosók, a közösségi terek, a tárgyalók és a mosdók is nagyobbak és komfortosabbak a bérirodaházakban szokásosaknál. A nyolcadik emeleti pihenőszoba és a tetőterasz kiválóan alkalmas a kreatív kikapcsolódásra, ahogy a különböző szintek teraszai is rendelkezésre állnak erre. Figyelembe vettük, hogy az iroda nemcsak a munkaeszközünk, hanem cégünk arca a munkaerőpiacon is: a kényelmes, modern munkatér vonzó a tehetségek számára, ugyanakkor jóérzéssel, büszkeséggel tölti el az itt dolgozókat.

– Az épület felszerelésekor milyen okosságokat építettek be?

– Sok új technológiát és gépészeti újdonságot használtunk, eleve az építészeti LEED Gold minősítés követelményei szerint építkeztünk. Hatékonyra terveztük az épület klimatizálását, a fűtés, hűtés hőszivattyúkkal történik: a hűteni való terekből átemeljük a meleget a fűteni való terekbe és fordítva. A multifunkciós ablaküvegek jó hő- és hangszigetelők is egyben. A kilátást még a félig áttetsző rolók sem gátolják, ezzel is barátságosabbá téve a szobákat. Az irodaházba nagyteljesítményű számítógépes hálózatot, és a legkorszerűbb, felhőszolgáltatásra is képes szerverközpontot építettünk. A multimédiás tárgyaló és oktató termek is XXI. századi szolgáltatásokat nyújtanak.

– Csocsóasztal, darts?

– Tizenöt évvel ezelőtt is volt már csocsóasztal az irodánkban, senki sem használta, így ebből az épületből ezt kihagytuk. Nem egy-egy trendinek tűnő ötlettől lesz jobb bejárni az irodába, hanem attól, hogy vannak a munkatársaink fantáziája és szükséglete szerint kitölthető közösségi terek, jó a csapat, kellemes környezet és inspiráló munka várja itt őket. Új irodaházunk ugyanakkor lehetőséget ad ügyfeleink jobb kiszolgálására, így olyan beruházás a jövőbe, amely a további sikeres működésünk eszköze.

Karrierszkenner

Kíváncsi, hol dolgozik egykori kollégája, üzleti partnere?
Szeretné, ha az ön karrierjéről is hírt adnánk?

Böngésszen és regisztráljon!

Jelenleg 1983 személy szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:Hesz László

A legkeresettebb emberek:

Cégszkenner

Melyek az ict-iparág legfontosabb cégei?
Melyek a fontosabb felhasználók más iparágakból?

Regisztrálja cégét Ön is!

Jelenleg 4718 cég szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:HRP Europe Kft.

A legkeresettebb cégek: