Menü

Eseménynaptár

40_gorgei_istvan_capture_2.jpg
Forrás: ITB

Nagy keletje van manapság az agilis módszertanoknak. Azt viszont talán kevesebben tudják, hogy az agilitást nemcsak egy kisebb csapatban, hanem egy vállalat egészének működésében is lehet alkalmazni.

Minden nagyvállalat törekszik arra, hogy hatékonyan hajtsa végre stratégiáját és ehhez kapcsolódó projektjeit, kitűzött fejlesztési feladatait. Ezekhez sokféle eszközt lehet alkalmazni: stratégiai szinten rendszerint egy projektportfólió-menedzsment (PPM) rendszert használnak, amely leginkább pénzügyi és erőforrás-mérőszámok mentén mutatja meg, hol tartanak az egyes projektek a tervekhez képest. Operatív szinten pedig se szeri, se száma a projektmenedzsmentet és az agilitást támogató eszközöknek és módszertanoknak.

A probléma gyakran ott van, hogy két szint között hiányzik a megfelelő információáramlás, összeköttetés – mondja Görgei István, a Capture PPM üzletágának igazgatója. Ennek egyik jele, hogy a csúcsvezetői szinten megfogalmazott stratégiai célokat nem tudják operatív feladatokra lebontani – például azért, mert ahogy az információ az alsóbb szintek felé áramlik a szervezetben, úgy torzul is. „Olyan ez, mint az ismert játék, amikor egy mondatot kell gyorsan továbbadni – mire a csapat utolsó tagjához eljut, gyakran egész más lesz belőle” – hoz egy példát a szakember. De fordítva sem jobb a helyzet: fönt sokszor nem látják, milyen részfeladatokkal vannak készen az operatív szintek, és az elvégzett feladatok összességükben hogyan járulnak hozzá a stratégiai célok eléréséhez.

A Capture ezért kezdett foglalkozni az általa már forgalmazott PPM-eszköz mellett agilitást segítő termékekkel is. A megoldás az egyetlen a piacon, amely támogatja a viszonylag friss, amerikai fejlesztésű Scaled Agile Framework (SAFe) agilis módszertant – ennek köszönhetően pedig kiválóan alkalmas arra, hogy a kis csapatokon belül már jól használható agilis módszereket felhúzza, átméretezze egy nagyvállalat egészének működésére.

A megoldás képes arra, hogy támogassa az operatív munkát, majd azok eredményét strukturált módon eljuttassa a szervezet magasabb szintjeire. Ily módon az alacsonyabb szintű feladatok összeadódnak, és magasabb szinten már aggregált munkaként jelennek meg. „A felső vezetést nem a részfeladatok érdeklik, hanem az, hogy hol tart a stratégiai cél megvalósítása, milyen eredményekre jutottak eddig, és nem utolsósorban, mennyibe került mindez. Ezt az átfogó képet a PPM-eszköz mutatja számukra, a PPM pedig az agilis eszközből kapja az adatokat” – magyarázza a két eszköz együttműködésének lényegét Görgei István.

A CA Agile Central (természetesen a Capture közreműködésével) közben abban is segít, hogy az agilis módszereket a vállalat teljes egészének működésére alkalmazzák, gyakorlatban transzformálják a vállalatot a gyorsabb működési módba. Ez nem megy egyik pillanatról a másikra, hosszú utat kell megtenni, és számos beidegződéstől kell megszabadulni, ismeri el Takács István, a Capture vezető tanácsadója. Új szemlélet például, hogy rövid tervezési ciklusokkal kell számolni, amelyben nem a kívánt végállapotot rögzítik, hanem egy gyorsan elérhető célt, ami aztán a további szakaszok kiindulási pontja lesz. Ezért aztán azt sem lehet mindig előre megmondani, hogy a projekt összességében mennyibe fog kerülni, legfeljebb azt, hogy az adott keretből meddig lehet eljutni.

Az agilis megoldást általában egy kisebb szervezeti egységnél érdemes bevezetni és kipróbálni, de ott az operatív szinttől a felső vezetésig bezáróan, hiszen előnyei pont a két szint összekapcsolásában mutatkoznak meg. Ha már egy-két csapatnál jó működik, a Scaled Agile Framework segítségével tovább lehet lépni, és nagyobb szervezeti egységekre, termékvonalakra is bevezethető a módszer – egészen addig, amíg a cég egésze át nem áll az agilis működésre. A megoldást pénzügyi, távközlési és energetikai nagyvállalatok is használják, gyakorlatilag iparágtól függetlenül vezérelhető a teljes vállalat.

 

Karrierszkenner

Kíváncsi, hol dolgozik egykori kollégája, üzleti partnere?
Szeretné, ha az ön karrierjéről is hírt adnánk?

Böngésszen és regisztráljon!

Jelenleg 2024 személy szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:Szabó Zsolt- Sharp

A legkeresettebb emberek:

Cégszkenner

Melyek az ict-iparág legfontosabb cégei?
Melyek a fontosabb felhasználók más iparágakból?

Regisztrálja cégét Ön is!

Jelenleg 4830 cég szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:SERCO Informatika Kft.

A legkeresettebb cégek: