Menü
mobil_kezek
Forrás: technologijos.it

Megvan a nyertese a KEF által kiírt "Kormányzati hangalapú csomagok" központosított közbeszerzési eljárásnak.

A Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) által kiírt "Mobil távközlési szolgáltatás beszerzés - 2016" keretében a Magyar Telekom lett a nyertese a "Kormányzati hangalapú csomagok" központosított közbeszerzési eljárásnak.

A szerződéskötést követő 39 hónapban a Magyar Telekom, illetve leányvállalata a T-Systems Magyarország fogja ellátni a teljes érintett kört, vagyis a kormányzati szervezeteket és a rendszerhez önként csatlakozó intézményeket (önkormányzatokat, intézményfenntartókat, bíróságokat) alapvetően mobil hang és hozzá kapcsolódó mobil internet szolgáltatással. Az eljárás keretösszege 5 milliárd forint, az érintetti kör tekintetében közel 200 ezer SIM kártyát jelent.

"Büszkék vagyunk arra, hogy a pályáztatási eljárást követően ezzel a jelentős sikerrel kezdhetjük az évet. Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy minden érintett megelégedéssel vegye igénybe szolgáltatásainkat" – mondta Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója a szerződéskötés kapcsán.

Az intézmények 2017 februárjától kezdhetik meg a szerződéskötést a szolgáltatóval.

Bookmark and Share

Karrierszkenner

Kíváncsi, hol dolgozik egykori kollégája, üzleti partnere?
Szeretné, ha az ön karrierjéről is hírt adnánk?

Böngésszen és regisztráljon!

Jelenleg 1974 személy szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:Javorniczky Áron

A legkeresettebb emberek:

Cégszkenner

Melyek az ict-iparág legfontosabb cégei?
Melyek a fontosabb felhasználók más iparágakból?

Regisztrálja cégét Ön is!

Jelenleg 4698 cég szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:Bee Design Agency

A legkeresettebb cégek: