Menü

Kiemelt témánk

Feliratkozás


4iG_logo_ok
Forrás: 4iG

Többségi tulajdonossá válhat az OPUS Global és a Konzum Befektetési és Vagyonkezelő két tőkealapja a 4iG-ben – derül ki a Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett bejelentésekből. A két vevő egyelőre a korábban megvásárolt részvényeknek köszönhetően 33,57 százalékos befolyással rendelkezik az informatikai cégben, azonban kötelező vételi ajánlatot tettek közkézen forgó részvényekre, így befolyásuk minden ügylet lezárulása után meghaladja majd az 50 százalékot. Az ügylethez még a Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyására is szükség van.

Már napközben sejteni lehetett, hogy komoly bejelentés várható a 4iG és az OPUS Global kapcsán, ugyanis mindkét társaság részvényeinek tőzsdei kereskedését felfüggesztették. Délután megérkezett a bejelentés is, egy meglehetősen összetett tranzakció keretében szerzett már most is egyharmados részesedést az informatikai vállalatban az OPUS, illetve a Konzum két tőkealapja.

A (Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó) vállalatok közül az OPUS tulajdoni hányada 9,95 százalék lett a 4iG-ben és 10,21 százalékos befolyást szerzett a vállalkozásban. A Konzum PE Magántőkealap pedig 22,75 százalékos tulajdoni hányad mellett 23,35 százalékos befolyásra tett szert. Mivel a két társaság összesített befolyása meghaladja a 33 százalékot, kötelező vételi ajánlatot tettek a 4iG minden részvényese számára. Ennek megfelelően az ügylet második lépéseként a tranzakcióban összehangoltan eljáró felek - azaz az Opus Global, a Konzum PE Magántőkealap, a Repro I. Magántőkealap, valamint az alapokat kezelő Konzum Befektetési Alapkezelő - a 15 napos törvényi határidőn belül, kötelező nyilvános ajánlatot tesznek a céltársaság még közkézen levő papírjainak megszerzése érdekében.

A fenti tranzakciók lezárását követően a Mészáros csoport részvénytulajdona és befolyása a 4iG felett az alábbiak szerint alakul: Konzum PE Magántőkealap: 237.145 darab részvény, 12,61 százalékos tulajdoni hányad, 12,94 százalékos befolyás; Repro I. Magántőkealap: 424.260 darab részvény, 22,56 százalékos tulajdoni hányad, 23,16 százalékos befolyás; Opus Global: 259.416 darab részvény, 13,79 százalékos tulajdoni hányad, 14,1 százalékos befolyás.

A tranzakció lezárásához szükséges a Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyása is. Az OPUS Global bejelentette azt is, hogy tárgyalásokat kezdett arról, hogy a Takarékinfóban lévő 24,67 százalékos részesedésének átadásáról a 4iG számára, ami lényegében egy komolyabb tőkeemelést jelent.

Karrierszkenner

Kíváncsi, hol dolgozik egykori kollégája, üzleti partnere?
Szeretné, ha az ön karrierjéről is hírt adnánk?

Böngésszen és regisztráljon!

Jelenleg 2041 személy szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:Gáspár László

A legkeresettebb emberek:

Cégszkenner

Melyek az ict-iparág legfontosabb cégei?
Melyek a fontosabb felhasználók más iparágakból?

Regisztrálja cégét Ön is!

Jelenleg 4897 cég szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:ALEF Distribution HU Kft.

A legkeresettebb cégek: