Menü
76_Charaf_Hassan_002_580px.jpg
Forrás: ITB

Esze ágában sincs évtizedekkel ezelőtti technológiákat tanítani, ehelyett inkább dinamikusan tartja a lépést a 21. század fejlődésével, és diktálja a tempót az egyetem falai között (is).

Ez már csak azért is fontos, mert bár a hallgatók az egyetemhez csatlakoznak, de sok esetben a tanár miatt választanak szakmát, karriert. Óriási erő van tehát annak kezében, aki a jövő szakembereit terelgeti – és nem csupán oktatja az előírt óraszámban. Az akut munkaerőhiány kapcsán az egyetemek és a tanárok különösen a figyelem középpontjába kerültek az elmúlt időszakban, Charaf Hassannal pedig nem csak a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának pulpitusán lehet találkozni. Szakértőként, előadóként az elmúlt évben is részt vett szinte minden, az informatikushiány enyhítésével, a digitális tudás erősítésével, illetve az oktatással, átképzéssel kapcsolatos konferencián, kerekasztal-beszélgetésen, televíziós stúdióbeszélgetésen.

Karrier

– 1996– Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszék, tanszékvezető, egyetemi docens

– 2016: Magyar Érdemrend lovagkeresztje

– 2015: Gábor Dénes-díj

– 2012: A kar kiváló oktatója

– 2011: Kalmár László-díj

– 2009: ICT-véleményformáló, ITBUSINESS-díj

– 2004: IBM Faculty Award (2008-ban és 2012-ben)

– 2003: Az év informatikai oktatója

– 2001: Mestertanári kitüntetés

 

Toplistánkon immár ötödszörre üdvözölhetjük, az egyetlen olyan szakemberként, aki az oktatásnak szenteli az életét – a hallgatói pedig imádják. Az Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszék tanszékvezetője az elmúlt időszakban tevékenyen részt vett a BME Technológiai Központjának létrehozásában annak érdekében, hogy a kisvállalkozások is betekintést nyerjenek a digitalizációba, az automatizációba. Ő maga is nagy figyelmet fordított nemcsak a hallgatók, de a kisvállalkozások szemléletformálására is – például úgy, hogy a központ egyes állomásain bárki megismerheti, miről is szól pontosan és milyen elemekből áll az ipar 4.0. Ő az, aki nem brosúrát akar az emberek kezébe adni, hanem gyakorlati tudást, és folyamatosan azon dolgozik, hogy az ipar igényei szerint frissüljenek a tantárgyak az egyetemen. Hosszú évek látható munkáját mutatja dobogós, második helyezése.

Karrierszkenner

Kíváncsi, hol dolgozik egykori kollégája, üzleti partnere?
Szeretné, ha az ön karrierjéről is hírt adnánk?

Böngésszen és regisztráljon!

Jelenleg 2028 személy szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:Poór Károly

A legkeresettebb emberek:

Cégszkenner

Melyek az ict-iparág legfontosabb cégei?
Melyek a fontosabb felhasználók más iparágakból?

Regisztrálja cégét Ön is!

Jelenleg 4834 cég szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:SERCO Informatika Kft.

A legkeresettebb cégek: