Menü

Kiemelt témánk

Feliratkozás


4_60_Customer_service.jpg
Forrás: ITB

Ha kicsit talán késve is, de megérkezett a digitalizáció a hazai pénzügyi szektorba is, és néhány év alatt alaposan átalakította a működési feltételeket és a szolgáltatásokat. Az infotéren több program is foglalkozott az ágazat átalakulásával, a forradalmi technológiákkal és a fintechek lehetőségeivel.

Bernáth Tamás, MFB
Több bank digitális átalakításának részleteibe is betekintést szerezhettek az Infotér Konferencia első napján az érdeklődők. Bernáth Tamás, a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) elnök-vezérigazgatója többek között arról beszélt előadásában, hogyan igyekszik megújítani magát a 25 éves pénzintézet, és bemutatott egy sor olyan kezdeményezést, ami a digitalizáció irányába mozdította el a szervezetet. Megemlítette, hogy a hozzájuk tartozó Garantiqa Hitelgaranciánál már elektronikus úton benyújtott kérelemmel kaphatnak garancialevelet a kereskedelmi bankok; a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. (az MFB leányvállalata) pedig azon túl, hogy parkolási rendszereket üzemeltet, szellemi központként további mobilfizetési és egyéb digitális megoldásokon dolgozik.

Az elnök-vezérigazgató nemcsak a bank saját megoldásairól beszélt, hanem arról is, hogy az általuk kínált hitel- és befektetési konstrukciók hogyan támogatják az egész országban a digitalizációt. Beszámolt többek között a Hiventures eddigi eredményeiről – a társaságon keresztül másfél év alatt több mint 200 innovatív cégben váltak résztulajdonossá. A múlt évben a Hiventures-befektetések részesedése a magyar kockázatitőke-piacból 92 százalék volt. A vállalat eddig 18 milliárd forintnyi befektetési döntést hozott meg és ebből 12 milliárd forintot már folyósítottak is – fűzte hozzá Bernáth Tamás.

 

Szükség van az összefogásra

Hetényi Márk, MKB Bank
A startupokkal, illetve a fintech cégekkel való együttműködés fontosságát Hetényi Márk, az MKB Bank vezérigazgató-helyettese is kiemelte előadásában, hiszen a kooperáció kulcsszerepet játszhat abban, hogy minél jobb ügyfélélményt kínáló megoldások jelenjenek meg a piacon. A pénzintézet a közelmúltban cserélte le teljes egészében az „ősrendszerét”, a 2,5 évig tartó projekt a magyar bankrendszerben egyedülálló vállalkozás volt. Ez érthető is, hiszen ezekhez az alaprendszerekhez nem szívesen nyúlnak hozzá a bankok, ugyanis komoly kockázatokat hordoz magában a beavatkozás.

„Amikor digitális vállalatot akarunk építeni, nem csak a technológiára kell gondolni. Azt kell megnézni, hogy hol érdemes változtatni az üzleti modellen; hogyan tudunk a digitális térben értéket teremteni az ügyfeleknek; hol lehet ebben a térben az ügyfelekkel való kapcsolatot újradefiniálni, ehhez kell a szervezeti egységet is igazítani” – fogalmazott az MKB Bank vezérigazgató-helyettese.

 

Ösztönözni kell az elektronikus fizetést

A pénzforgalom helyzetét vizsgálta meg előadásában Martinovic Boris, a Mastercard munkatársa, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy készpénz helyett az elektronikus fizetési módok alkalmazása mekkora hatással lehet a gazdaság „fehérítésére”. A szakember beszámolt arról, hogy 2016-os adatok alapján a GDP 22,2 százalékát tette ki a szürkegazdaság mérete Magyarországon, miközben Hollandiában például 8,8 százalék volt ez az arány. Ez azt jelenti, hogy minden felnőtt magyarnak 3300 dollárnyi terhet jelentett a szürkegazdaság abban az évben.

Becslések szerint 5000 milliárd forintnyi készpénz van a magyar gazdaságban, ami rekordnak számít. A Mastercard adatai alapján itthon európai viszonylatban nagyon alacsony a kártyás fizetés aránya, és az ezer főre jutó POS terminálok száma is. A kártyatársaság javaslatcsomagot is készített arra vonatkozóan, hogyan lehetne erősíteni az elektronikus fizetést Magyarországon. Többek között bizonyos iparágakban, illetve üzemméret felett kötelezővé tennék az elektronikus fizetési lehetőség biztosítását, továbbá egyes termékkörök esetében is. Megoldást kell keresni arra is, hogy ösztönözzék a kis- és középvállalkozásokat a készpénzes forgalom csökkentésére – fűzte hozzá a Mastercard munkatársa.

 

Középpontba kerül a fogyasztói élmény

Martinovic Boris résztvevője volt a fintechekről tartott kerekasztal-beszélgetésnek is, ezen többek között jelezte, hogy napjainkra az új pénzügyi szolgáltatások tervezésénél a fogyasztói élmény kulcsfontosságúvá vált. Hasonló gondolatot fogalmazott meg Pecsenye Roland, az RPL Ventures Ltd. alapítója is, aki szerint ugyan a klasszikus banküzem nem szűnik meg a jövőben, viszont megjelennek azok az innovatív cégek, amelyek értik a fogyasztókat, és éppen ezért előfordulhat, hogy az ügyfél-interakció és ezzel együtt a szolgáltatásokon beszedhető nyereség is hozzájuk kerül, ami komoly kockázat a hagyományos bankok számára.

Pereczes János, az MKB Fintechlab ügyvezető igazgatója szerint a banki szolgáltatási értéklánc bizonyos részét elvehetik ugyan a fintechek, de az egészét a jövőben is a bankoknak kell koordinálniuk, összefogniuk. Fontos viszont, hogy a pénzintézetek elkezdjenek olyan kompetenciát építeni, ami lehetővé teszi, hogy az ügyfelek fejével gondolkodjanak. Nem számít drasztikus átrendeződésre a pénzügyi szektorban Csányi Péter, az OTP Bank ügyvezető igazgatója, szerinte a nagy bankok is kezdenek befektetni és egyre nagyobb hangsúlyt helyeznek a digitalizációra. Vinnai Balázs, a W.UP befektetője és elnöke szerint arra kell felkészülni, hogy számos új szereplő jelenik meg egy kisebb szegmensre fejlesztett megoldással.

Karrierszkenner

Kíváncsi, hol dolgozik egykori kollégája, üzleti partnere?
Szeretné, ha az ön karrierjéről is hírt adnánk?

Böngésszen és regisztráljon!

Jelenleg 2051 személy szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:Grace Gerald

A legkeresettebb emberek:

Cégszkenner

Melyek az ict-iparág legfontosabb cégei?
Melyek a fontosabb felhasználók más iparágakból?

Regisztrálja cégét Ön is!

Jelenleg 4901 cég szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:Inviitech

A legkeresettebb cégek: