|
8 hónap börtön a Facebook-hackelő diáknak
2012.
02.
20. hétfő
Mindössze a Facebook keresőmotorját szerette volna fejleszteni az a yorki diák,
akit nyolc hónapnyi börtönre ítéltek az Egyesült Királyságban. A 26 esztendős
szoftverfejlesztő ”hacker” korábban már segített a Yahoonak hivatalosan is ugyanebben
a témakörben,
de a mostani magánakciója 200 ezer dollárjába került a Facebooknak, ami a nyomozást
és a vizsgálatokat illeti. Bár a támadó nagy gondot fordított a tevékenységeinek
titokban tartására, a Facebook rendszere mégis fölfedezte, hogy valaki megpróbálta
kitörölni a behatolására utaló nyomokat. A bíróság közölte az elítélt diákkal,
hogy egyáltalán nem volt veszélytelen a cselekedete, ezért pedig tanító célzattal
ítélte nyolc hónapos elzárásra az informatikust.
Forrás: BBC
xEzt is figyelmébe ajánljuk:
Kiszáll a Yahoo az AlibabábólEgyelőre csak részesedésének felén ad túl az amerikai cég, de szinte biztos, hogy a későbbiekben teljesen kiszállnak az internetes kereskedési oldalból.
|
|