Ma: 26°CVihar
Az amerikai hatóságok végeztek a január közepén lefoglalt Megaupload adatok átnézésével, amelyek sorsa innentől a szolgáltatók kezében van.

Még január közepén tartóztatta le külföldi hatóságokkal együttműködve az FBI letartóztatta a Megaupload vezetőit és ezzel egyidejűleg befagyasztották a cég számláit is. A filemegosztó szolgáltatás szerverein tárolt adatok az intézkedés óta elérhetetlenek, ami számos gondot okozott azoknak az ügyfeleknek, akik saját, legális tartalmaik tárolására használták a szolgáltatást. A Szövetségi Nyomozóiroda munkatársai csupán néhány, az eljárásban bizonyító erejű adatokat tartalmazó szervert néztek át, amelyekről a vádemeléshez szükséges adatokat mentettek le. A folyamat végeztével a szerverek feletti ellenőrzés visszakerült a Megaupload üzleti partnereihez, a Carpathia Hostinghoz és a Cogent Communications-höz, amelyek most már szabadon rendelkezhetnek az adatok felett.

Az alapító Kim Dotcom már nem fizet (forrás: USA Today)

Az FBI vizsgálat lezárulta egyben azt is jelenti, hogy az adatok tárolására szerződött Megaupload  partnerek belátásuk szerint rendelkezhetnek a birtokukban lévő szerverek, illetve az azon tárolt adatok felett. Mivel a Megaupload elleni eljárás része az is, hogy a cég számláit befagyasztották, ezért az adattárolásra szerződött Carpathia Hosting és Cogent Communication sem kapta meg a szervereik használatáért járó bérleti díjat. Emiatt a cégeknek semmiféle kötelessége nincs az adatok megőrzésére vonatkozóan, ami számos Megaupload ügyfélnek okozhat problémát. Többen most attól félnek, a cégek elkezdik törölni szervereik tartalmát, hogy azokat más számára bérbe adhassák.

A két hostingcég egyelőre nem nyilatkozott arról, mi lesz a gépeiken tárolt adatok sorsa, így a Megaupload egykori ügyfelei csak reménykedhetnek abban, nem vesznek el végleg a korábban feltöltött adatok. A szolgáltatást legális módon saját adataik tárolására és megosztására használó ügyfelek most arra készülnek, beperlik az FBI-t, amennyiben adataikat törlik. A felhasználókon kívül a Megaupload vezetőinek ügyvédje is reméli, a hostingszolgáltatók nem törlik az adatokat. Szerinte azokat később a védelem felhasználhatja, bizonyítandó, hogy a védencei nem kizárólag a kalózkodás elősegítésére szakosodtak. Az egykori Megauplaod ügyfelek még reménykedhetnek a megoldásban, hiszen annak ellenére, hogy a cégeknek semmilyen anyagi érdeke nem fűződik az adatok tárolásához, illetve kötelezettsége sincs már rá, mégis kitűnő PR fogás lenne, ha lehetővé tennék a pórul járt előfizetőknek állományaik visszaszerzését.

Forrás: Washington Post

Bookmark and ShareCikk nyomtatása
xEzt is figyelmébe ajánljuk:

Beolvadtak a kiberkémek

Állandóan új és új rémtörténetekkel ijesztgetik a felhasználókat, miközben az igazi kiberbűnözés már a hozzá nem értő vállalatokat is elérte – megrendelői oldalról.
<1/3>
Üzenőfal elrejtése
Név:
E-mail:
Hozzászólás:

A rovat ajánlója
Noha a mikro-, kis- és közepes vállalkozások képezik a hazai gazdaság gerincét, információtechnológiai ellátottságuk egyáltalán nem nevezhető ideálisnak, sőt inkább elszomorítónak....

Aktuális lapszámunkból

CEO, CIO két jóbarátNéhány éve már fel van adva a lecke az informatikai vezetőknek. Fiskális szigor. A tulajdonosok és a szabályzók kemény elvárásai a hatékonyabb és átlátható működés iránt. Gyorsan változnak a technológiák. Változó szolgáltatásfogyasztási módok. Mindez új megvilágításba helyezi a cio-t: több üzleti szellemet, innovatív képességet kell felmutatnia.

Kalózok: bűnözők vagy demokraták?A „kalóz” szót pejoratív értelemben már bő háromszáz éve használják a copyright-sértőkre, a digitális forradalom azonban a 21. századra radikálisan módosította a megítélésüket. A világ mintegy hatvan kalózpártja – köztük a most megalakult magyar Kalózpárt – a szerzői jogok alapos reformjánál jóval többet hirdet.

Előre a válság hátánA portálrendszerek terén is megfontolandó alternatívát jelentenek a nyílt forráskódú megoldások.