Menü
meghosszabítva_580
Forrás: MMSZ

November 15-ig még lehet jelentkezni az online szakma egyik legrangosabb díjára, „Az Év Honlapja” pályázatra, ahol 25 kategóriában várják a nevezéseket. A Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat által 14 éve életre hívott digitális megmérettetésre eddig már több tucat honlap pályázott.

A szeptember elsejével elindított, „Az Év Honlapja” pályázat szervezői úgy döntöttek, hogy 15 nappal meghosszabbítják a pályázat nevezési idejét. Így tehát még van ideje annak, aki úgy érzi, szívesen megmérettetné online felületét a marketing szakma nagyjai előtt.

Varga István, a pályázat alapítója az alábbit mondta el az idei mezőnyről: „Jó érzéssel tölt el, hogy szemmel láthatóan évről-évre professzionálisabb honlapokat neveznek a díjra. Ez nemcsak azt mutatja, hogy folyamatosan erősödik a cégek online jelenléte, de azt is, hogy egyre többen veszik ezt komolyan. Szakmailag erős év elé nézünk, mi már nagyon várjuk a zsűrizést és természetesen a díjátadót is!”

Az ismert szakemberekből álló zsűri a kiválasztott weboldalakkal szeretne példát mutatni, hogy miként lehet komolyan venni az online jelenlétet, kiszolgálva ezzel az ügyfelek minden igényét. A pályázatra most is 25 kategóriában lehet nevezni, kizárólag magyar nyelvű honlapokkal. A szakmai zsűri által véleményezett felületeknek azonban számos kritériumnak kell megfelelniük.

Hinora Ferenc, a Magyar Marketing Szövetség elnöke szerint sok tényező együttese adja ki a megfelelő weboldalt. „Egy jó honlap a látogatónak készül és bizalmat ébreszt a cég iránt. Fontos, hogy információt nyújtson, segítsen és felhasználóbarát legyen. A kreativitás elengedhetetlen csakúgy, mint a naprakészség, hogy folyamatosan új tartalom kerüljön fel az oldalra. A honlap reszponzivitása is kiemelten fontos tényező, emellett a megfelelő megszerkesztettség is. Nemcsak a tartalmára, de a technikai oldalára is oda kell figyelni, így jutunk látogatottsághoz, ami a honlap sikerességét mutatja”, foglalja össze az MMSZ vezetője.

A szervezők tehát még november 15. éjfélig várják a nevezéseket, az eredményhirdetés pedig december 2-án lesz Budapesten, ahol kiderül, mely cégek honlapjai birtokolhatják a 2015-ös „Az Év Honlapja” díjakat.


Bővebb információ a www.azevhonlapja.hu oldalon, valamint az info@evhonlapja.hu email-címen található.

Karrierszkenner

Kíváncsi, hol dolgozik egykori kollégája, üzleti partnere?
Szeretné, ha az ön karrierjéről is hírt adnánk?

Böngésszen és regisztráljon!

Jelenleg 1977 személy szerepel adatbázisunkban.

A legkeresettebb emberek:

Cégszkenner

Melyek az ict-iparág legfontosabb cégei?
Melyek a fontosabb felhasználók más iparágakból?

Regisztrálja cégét Ön is!

Jelenleg 4703 cég szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:REVOLUTION Software Kft.

A legkeresettebb cégek: