Menü
Irán
Forrás: ITB

Az iráni bíróság azért idézte be Mark Zuckerberget, mert válaszokat szeretne kapni a néhány magánszemély részéről megvádolt Instagram és WhatsApp alkalmazásokkal kapcsolatban, mert azok állítólag sértőek a személyes jogokra nézve.

A Facebook alapító-vezérigazgatójának ezúttal az irániakkal gyűlt meg a baja. Helyi felhasználók nemrég kifogásolták az Instagram és WhatsApp alkalmazások működését, szerintük ugyanis azok bizonyos pontokon megsértik a felhasználói jogokat. A bíróság ennek hatására elrendelte az említett appok blokkolását, magát Zuckerberget pedig beidézte azzal, hogy adjon magyarázatot erre az egészre.

A közösségi birodalom első embere feltehetően nem fog megjelenni a közel-keleti ország bírái előtt, miután a két ország között nincsen kiadatási egyezmény, illetve maga a sztori is nevetségesnek tűnik ahhoz, hogy a Facebook-vezér mindezt komolyan vegye. Mindenesetre Irán szigorúan veszi az ilyen eseteket, hasonlóan „vicces” idézéseket többször is kiadtak már a közelmúltban.

A programok blokkolása sem jelenti feltétlenül azt, hogy azok a gyakorlatban sem elérhetőek. Durván egy héttel ezelőtt is kezdeményezték az Instagram teljes blokkolását, ennek ellenére azt több helyütt is gondtalanul tudják használni a felhasználók.

Engadget

Karrierszkenner

Kíváncsi, hol dolgozik egykori kollégája, üzleti partnere?
Szeretné, ha az ön karrierjéről is hírt adnánk?

Böngésszen és regisztráljon!

Jelenleg 1977 személy szerepel adatbázisunkban.

A legkeresettebb emberek:

Cégszkenner

Melyek az ict-iparág legfontosabb cégei?
Melyek a fontosabb felhasználók más iparágakból?

Regisztrálja cégét Ön is!

Jelenleg 4703 cég szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:REVOLUTION Software Kft.

A legkeresettebb cégek: