Ma: 27°CVihar
Sales tudásháló

Eladni leginkább alapos, megfontolt és kiérlelt koncepció alaján van esélyünk. De az is igaz, hogy aki kapkod, illetve nem hibázik, nem éri el túl sokszor eredményesen célt!

A lényeg: az öszpontosítás (forrás: wordpress.com)
Ma már a legritkább esetekben van idő szépen és alaposan átgondolni a sales lépéseinket, elemezni, a döntést megfelelően előkészíteni, s csak aztán dönteni. Sokszor azt hisszük, hogy a határidők nyomása alatt,  rész információk alapján, gyakorlatilag minimális mérlegelés után kell meghoznunuk a döntéseinket. Pedig! Bármekkora is a nyomás rajtad, ne dönts hirtelen! Csak előre kalkulált kockázatot vállalj!

Napjaink kiélezett versenyében a sales siker sokszor csak nüanszokon múlik. Egy tárgyaláson sincs siker, ha nem készültünk fel tökéletesen a témából.  Azonban a legbriliánsabb tárgyalási technikával előadott professzionális tárgyi tudás sem biztos, hogy í kívánt eredményhez vezet, ha nem készülünk fel a tárgyalópartnerünk személyiségéből. Ezért ne csak figyeljünk rá, készüljünk is fel belőle! Megéri.

Az a síelő aki soha nem esett el, soha nem is nyer versenyt. Ahhoz hogy ki tudd hozni egy lehetőségből a maximumot, kockáztatni kell, és ez óhatatlanul hibát fog generálni. De ne feledd: nem attól vagy jó kereskedő, hogy nem hibázol, hanem ha azt gyorsan tudod korrigálni.

Bookmark and ShareCikk nyomtatása
xEzt is figyelmébe ajánljuk:
<1/3>
Üzenőfal elrejtése
Név:
E-mail:
Hozzászólás:

Sales-blog
Keresztesi János tollából:
Keresztesi János
Keresztesi János
Legfrissebb hozzászólások
Farkas Attila
Kedves János! Kíváncsi lennék a véleményére, hogy a sikeres sales szempontjából mennyire tartja fontosnak a cég nevét. S itt most nem egy jól felépített imázsra gondolok, hanem egy új cég indulásánál
Nagy Tibor
Keresztesi Úr! Legyen szíves őszintén elárulni, hogy akkor most ebben a sales-világban hogy látják: véget ért a válság, és lehet a padlóról iszonyú erőfeszítések árán feltápászkodni, vagy ezt az évet
Nagy Barnabás
A sales az én felfogásom szerint egyrészt magát, másrészt a rendelkezésére álló portékát árulja. Bizonyos szempontból Ön is ezt írja körül, amikor pl. tippeket ad. Arra vagyok kíváncsi, hogy az Ön meg
Kraáll József
Arra volnék leginkább kíváncsi, hogy ha most egyrészt már élénkülnek a piacok - naponta térnek vissza korábban hibernált ügyfelek -, másrészt pedig azt súlykolják, hogy még jövőre is rossz lesz, Ön sz
Pintér Péter
Ön szerint normális-e az, hogy egyes sales-cégek irreálisan alacsonyra nyomják le a listaáraikat annak érdekében, hogy elszipkázzanak a riválisoktól ügyfelelket? Azzal szembesülünk, hogy egy újonnan f