A szomszéd - aki már a hetvenes években tudott angolul – egy napon kihajigálta azokat a könyveket, amelyek a Stanford University „Mycin“ szakértőrendszerének 1970-es évekbeli siker sztorijával kezdődtek. Sokan kritizálták ezért, de úgy volt ezzel, mint Esterházy Péter, aki egy beszélgetésen a következőt mondta: „A kritikáktól tanulni... hát azt azért ebben a formában nem tartanám lehetségesnek. A kritikus foglalkozik egy héten át napi másfél vagy két órát ezzel, én meg egész évben napi nyolcat. Nem azt mondom, hogy jobban tudom ezeket a dolgokat, de más jellegű a tudásom. Arra vonatkozóan meg senki nem tud semmit - időnként még én sem -, hogy mi is az, amit én akarok, mi az a sor, amit én most akarok csinálni.“

1986-ban az Öcskös talált egy gépi tanulásról szóló cikkben egy algoritmust, aminek a szomszéd is nagyon megörült. Az öcskös ekkor dobta ki a 80-as évek kultikus ámítógépét, és egy XT-n, majd hamarosan egy 386-on fogott bele a programozásába. Ez a „logika-kor-szerű”döntéstámogatás 2.1 már „ha akkor” logikai szabályokat használt, és az induktivista Anyuka egy egyszerű gráfról leolvashatta eddigi tapasztalatát az ajándékvásárlásról: „HA AZ ÖCSKÖSNEK RUHANEMŰT VETTEM, AKKOR AZ ÖCSKÖS AZT BETETTE A TÖBBI KÖZÉ.”

Annak ellenére, hogy elhárultak a logika-kor-szerű döntéshozatali gondok, Anyuka továbbra is gyakran felsóhajtott és felsóhajt ma is: BEZZEG HA HUFNÁGEL PISTIHEZ MENTEM VOLNA! Nos, ez a sóhaj minden üzleti döntés lényege, és az Öcskös programja ebben nem segít. Talán Anyukának nem is a legnagyobb gondja a tapasztalat rendezése?