A szomszéd - aki már a hetvenes években tudott angolul – 1977-ben Buffaloban járt, ahol vett magának egy Zippo öngyújtót, és a MCDM Society kiadványát is magával hozta. Az Öcskös, mikor átugrott a szomszédba, bele-bele lapozott a kiadványba, és a képletek alapján összerakott egy rangsorolási módszert. Ez nagyjából azon alapult, hogy: „H1 hentes legalább olyan jó, mint H2”. 1982-ben aztán a „kor-szerű” kultikus „ámítógépén” nekilátott a programozásnak. Magyarán eljátszadozott a preferenciákkal. A nyolcvanas évek elején a „kor-szerű” döntéstámogatás 2.0 sorba tudta rakni a henteseket. Kevesen vették észre, hogy ez rangsorolás és nem döntéstámogatás. Nos, Anyukának sehogy sem jött ki a kedvenc hentese éllovasnak, és nem szívesen használta ezt az objektív módszert. Az Öcskös látta, hogy ezzel a módszerrel nem hódíthatja meg az anyukákat, így tovább buherálta azt. Bevezette a „W”-ket (súlyvektorok), és rájött, hogy a súlyrendszer megváltoztatásával a sorrend is változtatható. Ezek után Anyuka már megsúlyozhatta kedvenc hentesének PR-ját és most már objektív döntéshozóként vásárolhatott továbbra is nála. Ment is ez mindaddig, amíg a hentesek egyesülete nem tette kötelezővé az öcskös módszerét, és az ár túlsúlyozását. Anyuka kedvenc hentese engedett a hús árából és bevezette a világ legdrágább kávéját, amit Anyuka szívesen elfogyasztott néhány bók kíséretében. Így a hentes versenyezni tudott az árban, és amit ott elvesztett, azt behozta a kávén.

Annak ellenére, hogy elhárultak a súlyozás-kor-szerű objektív döntéshozatali gondok, Anyuka továbbra is gyakran felsóhajtott és felsóhajt ma is: BEZZEG HA HUFNÁGEL PISTIHEZ MENTEM VOLNA! Nos, ez a sóhaj minden üzleti döntés lényege, és az Öcskös programja ebben nem segít. Talán Anyukának nem is a legnagyobb gondja a hentes kiválasztása?