Ma: 24°CVihar
Publicisztika
Apple tankönyv: szórakoztat, de oktat is?
2012. 01. 24. kedd 19:00

Viszlát, iskolatáska! Füzetek, könyvek mehetnek a pincébe, padlásra. Az Apple trendcsinálói az elmúlt héten kijelentették: a gyerekeket elég egy iPad-del útnak indítani az oktatási intézménybe. Hiszen minek is a sok papír-kiadvány?!

Az Apple szerint az oktatás megreformálása csak úgy lehetséges, hogy a papíralapú tankönyveket felváltják a digitális, kifejezetten iPad táblagépekre készült e-tankönyvek, e-jegyzetek, e-kikérdezések. (Azt nem elemezték a bemutató show műsorban, hogy az iPad-ok két-három órás intenzív használat mellett – ez a személyes tapasztalatom is – már nagyon áram után kókadoznak, és ez egy teljesen új infrastruktúrát jelent az alma máter számára.)


Az új e-tankönyv konstrukció két pilléren nyugszik:


  1. Az iTunes U portálon a tananyagok megvásárolhatók, vagy ingyenesen elérhetők.
  2. Ingyenes tankönyv készítő szoftver segítségével a már meglévő tananyagokat az oktatók átkonvertálhatják iPad-re, illetve újakat kreálhatnak, figyelembe véve a szoftver lehetőségeit. A tananyag előállító alkalmazás neve: iBooks Author.


A termékbejelentés után nem maradtak el a kritikus megjegyzések sem. Elsősorban az a probléma, hogy csak Macintosh számítógépeken fut a tankönyv-manufaktúra, és ha a tanár kihelyezi az iTunes U-ra az alkotását, nagyon kemény szerzői jogi feltételeket kell vállalnia.


Én frissítettem az iBooks-omat, és az iTunes áruház-alkalmazásomat – ezek előfeltételei a tankönyvek fogadásának – majd gyorsan ki is próbáltam a kínált magolnivalókat. Nem tagadom, csak az ingyenes kategóriákban böngésztem.


Elsőként letöltöttem a mintaként kínált tankönyvet, a Life on Earth című munkát. Nem vitás, hogy látványos, megragadó. Úgy éreztem azonban, hogy inkább érdeklődés felkeltésre való, mintsem kemény tanulásra. Az iTunes U témaválasztékából a könyvtári szakanyagokra koppintottam, ez nyilvánvaló. Library and Info Science Training alatt sok cím sorakozott. Kiválasztottam a következő előadást: E-Books, and how to find them.


Érdekes, könnyen követhető képes-zenés matéria. Informatívnak is mondható. Gondoltak a kapkodókra is: a szöveg gyorsítása lehetséges, másfél-kétszeresére is.
Más képzési célú feltöltéseket is néztem, hallgattam. A legtöbbje jól kimunkált, de mégis csak nem több, mint videofelvétel egy profin rendezett és illusztrált egyetemi előadásról. Vagy – és ez meglepő – csupasz hanganyag.


Első fázisában úgy látom, inkább az edutainment kategóriába sorolható az iTunes U kínálata, kevéssé az edukációba. Az oktatás hatalmas piac, a tartalom-kereskedelem egyik meghatározó színtere. Ha az Apple beindul ezen a területen, oda kell figyelni tevékenységére. Izgalmas elem, hogy tulajdonképp egy pedagógus self-publishing (szerzői kiadás, független kiadás) portál megteremtésére tesz lépéseket az Apple. Ebben az az érdekes, hogy általában a self-publishing ellen azt szokták felhozni, hogy hiányzik a kiadói, lektori kontroll, így nyelvileg nem ellenőrzött, gyengécske szövegek is könyváruházba kerülhetnek. Na és az oktatás? Ott aztán tényleg fontos a szakmai és nyelvi felügyelet. Akkor miért akar a világ legértékesebb vállalata erről megfeledkezni?

Bookmark and ShareCikk nyomtatása
Szóljon hozzá!
Név:
E-mail:
Hozzászólás:

A leggyakoribb témák
A rovat ajánlója
Az elektronikus könyv, mint a ma és a jövő emberének művelődés-technikai eszköze, világszerte az érdeklődés középpontjában áll. A technikai sikkeskedésen túl más oka is van az e-bo...

Aktuális lapszámunkból

CEO, CIO két jóbarátNéhány éve már fel van adva a lecke az informatikai vezetőknek. Fiskális szigor. A tulajdonosok és a szabályzók kemény elvárásai a hatékonyabb és átlátható működés iránt. Gyorsan változnak a technológiák. Változó szolgáltatásfogyasztási módok. Mindez új megvilágításba helyezi a cio-t: több üzleti szellemet, innovatív képességet kell felmutatnia.

Kalózok: bűnözők vagy demokraták?A „kalóz” szót pejoratív értelemben már bő háromszáz éve használják a copyright-sértőkre, a digitális forradalom azonban a 21. századra radikálisan módosította a megítélésüket. A világ mintegy hatvan kalózpártja – köztük a most megalakult magyar Kalózpárt – a szerzői jogok alapos reformjánál jóval többet hirdet.

Előre a válság hátánA portálrendszerek terén is megfontolandó alternatívát jelentenek a nyílt forráskódú megoldások.