„Évek óta mást sem csinálok, mint csökkenést menedzselek” – mondta rezignáltan egy ismerősöm a minap, arra a témára reagálva, hogy hogyan is telnek felsővezetői napjai cége élén.  

Ha józanul gondolkodunk, és nem engedjük érzelmeink által befolyásolni magunkat, be kell látnunk, hogy a 2008 óta a kertek alatt bóklászó gazdasági válságnak nagyon sok tanulsága, mondhatjuk így is, haszna van.

Felháborodva, de inkább elkeseredve hívott egy ismerősöm a minap. Megdöbbentően alacsony büdzsével hirdetett meg egy cég kommunikációs munkát, lelkes szolgáltatók jelentkezését várva.

A söralátétre ráférő adóbevallást már annak elhangzásakor sem vettem komolyan, ám hitemet nem adtam fel abban, hogy tényleg egyszerűbb lesz vállalkozást működtetni, annak nevében ezt-azt intézni, netán pályázni.

A marketingkommunikáció legizgalmasabb kihívása, hogy úgy jussunk be a megcélzott ügyfél, célcsoporti „egyed” figyelmének középpontjába, hogy a magunkkal vitt tartalmat ott le is pakolhassuk, vagyis elérjük vele agyának megfelelő, vásárlási döntést befolyásoló részét.

Így hívjuk „leánykori nevén” a Magyar Reklámszövetség immár hagyományos Reklámhetét, azt a majdnem hét napot, amely reggeltől estig a piacgazdaság alapvető tényezőjéről, a választás szabadságának eszközrendszeréről, a reklámról szól.

Horgonyok, vasmacskák kötnek le megszokásainkhoz, rutinjainkhoz. Addig tudunk mozogni, amíg a lánc enged. Az pedig véges hosszúságú.

„Képzeld, ezen látom a napi P/L-t!” – idézte fel a minap egy konferencián vállalatvezető ismerőse megjegyzését az egyik jelentős ismert rendszerintegrátor szakértője, miközben büszkén okos telefonjára mutatott.

Ha két éve megkérdeztek valakit Magyarországon, hogy mely cégeket tartana a legvonzóbbnak, nyilván sokan szavaztak valamelyik pénzintézetre.

Média forradalmat élünk, ezen lassan már vitatkozni is kár. Olyan robbanással jöttek létre a legkülönbözőbb megnyilvánulási lehetőségek, hogy ésszel azt fel sem foghatjuk.