Ha ma ugyanezt a kérdést teszik fel, a bankok bizony hátul kullognának, a vert mezőnyben. Így múlna el a világ dicsősége? Nos, a minap egy vállalati hírnévvel foglalkozó szakmai csoport tagjaként első kézből tapasztalhattam meg, micsoda image veszteséget volt kénytelen elszenvedni a szektor.

Magukat higgadtnak ismerő szakemberek egymást túllicitálva mesélték rémtörténeteiket a gonosz bankokról, az érzéketlen ügyintézőkről, a csak a jutalékra hajtó pénzügyi tanácsadókról és a fényűző luxusirodákról. Való igaz, hogy történetünk főszereplőinek komoly szerepük volt a gazdasági válság alakulásában, és azt is kárt tagadni, hogy az évtized legnagyobb részében az úgynevezett kamatmarzs Magyarországon többszöröse volt az európai átlagnak, de még régiós szinten is kiemelkedő jövedelmezőséget könyvelhettek el itthon.

Azt is kár tagadni, hogy egy bank legfőbb célja, küldetése a magas profit elérése, így álszent dolog lenne ezt szemükre vetni. Mégis minden képzeletet felülmúló az a fordulat, ami megítélésükben alig egy-két év alatt beállt. Olyan össztűz irányult rájuk, melyben tényleg nehéz visszanyerni a bizalmat. Márpedig nincs más lehetőség, mint hogy a felek kibéküljenek.

És ebben mindkét félnek jócskán lesz tennivalója. A bankoknak hitelessé kell válniuk mindenben, amit tesznek. Ha az ügyfél érdekét valóban szem előtt kívánják tartani, akkor ezt bizonyítani kell érthető kommunikációval, ügyfélbarát gesztusokkal, minél kevesebb „apró betűvel”. Az ügyfélnek pedig nincs más lehetősége, mint hogy a jövőben megfontoltabban dönt, szelektáltabban hiszi el a csábító ajánlatokat és elfogadja, hogy helyette senki sem fogja vállalni a felelősséget.

Így talán lassan-lassan a bankok is visszanyerhetik az őket amúgy jogosan megillető helyet a gazdasági reputáció ranglétráján.