A horgony masszívan tapad az iszapban, csalóka biztonságérzetet adva. Lazítani rajta nem lehet, felhúzni pedig csak is akkor tudnánk, ha visszatolatnánk, és ellenkező irányból próbálkoznánk. Visszatolatni pedig ki akarna? Hiszen eljutottunk valameddig, és ez akárhogyan is nézzük, eredmény. Rendben van, hogy tovább szeretnénk haladni, de ha ezt tolatással kell kezdeni, az olyan macerás.

Miről is van szó? Hajózásról, vagy éppen az üzletről? Most ez utóbbiról. Lassan csendesedik a vihar, kisebbek a hullámok, és a céges „hajók” számolgatják, hányan is maradtak a fedélzeten, és kik vesztek oda a fergetegben. Nézegetik, hol is van a többi hajó, vajon előrébb, vagy hátrébb tartanak? És tulajdonképpen akkor most milyen manőverekre is lenne szükség? Mert hajózni kell!

Haladni kell, előbbre jutni, fejlődni, új vizeket meghódítani. Keresni a kék óceánt, ahol kevesebb a fóka és több a hal. Ám ehhez lazítani kell a horgonyon, visszatolatni, újraértelmezni irányokat, széljárást, legénységet, horizontot. Újragondolni sok mindent, akár az alapoktól. Időigényes, munkaigényes, de ha már zavar a horgony, rövid a lánc, elfogyott a kifogható hal, nincs más lehetőség.
Bátorság, menni fog!