A repülés legkomolyabb pszichés
megterhelését már régen nem a fel –és/vagy leszállás jelenti, hanem maga a
reptér. A működő, gond nélküli „becsekkolást” lehetővé tevő, helyszíni it-szolgáltatás
nálunk
a kritikus keresztmetszet.
Hónapokkal
ezelőtt ugyan nagy port vert fel, hogy a ferihegyi reptér elbukott a schengeni
biztonsági teszten, de a szabvány-előírások és protokollok szigorú bevezetése
és követése aztán - annak rendje és módja szerint -, egy-kettőre megoldotta a
kifogásolt
helyzetet. Ami probléma maradt, az ugyan nem uniós protokoll, nem a vizsgáló kapun
(és a vizslató szemek
előtti) áthaladással kapcsolatos, de rámutat arra, hogy volna még mit a helyére
raknunk.
Számomra a repülések
legjobb pillanata az, amikor a gép – legyen az kicsi vagy nagy, már épp végigdübörögött
a kifutópálya
aszfaltján és – éppen elrugaszkodik a Földtől. A meredek emelkedés és a tömegtehetetlenségi
élmény is nagyszerű, de legfőképpen az, hogy amikor a repcsi felszáll, az egész
beszállással kapcsolatos
mizériát maga mögött hagyja az ember.
Volt "szerencsém" 2001. szeptember 11. utáni napokban repülni, és lényegében
azóta tart fogva az a kellemetlen, és minden alkalommal új megerősítést kapó érzés,
hogy a repülés előtti órákat valahogy csak túlélni kell megpróbálni, mert elképesztően
macerásak. Aztán az elmúlt néhány hónapban, azt követően,
hogy a schengeni-frászt is felszámolták, Ferihegy majdnem jó lett. De csak majdnem.
Persze, reggelenként, amikor is tízpercenként indulnak a járatok, a kifutókról,
nagy a tumultus - ilyeneket gondoltam eddig, pedig ennek azért nem kellene így
lennie. Nem kell nagyon
kapargatni épp a "check in" témakörét, hogy nyugodtan kijelenthető legyen: az,
ami ügyfélszolgálati szinten itt zajlik (minden reggel), az a szolgáltatás megcsúfolása.
Elsőre
talán hihetetlennek tűnik, de az egyes utasokban hisztériás rohamot és fokozott
idegbajt generáló helyzetet nem önmagában a sorban állások generálják. Az okoz
fejfájást, hogy ha a reptérre induló utas valamilyen okból nem „csekkol be” odahaza,
a szállodából vagy bárhonnan, de előzetesen, az interneten, akkor mókuskerékbe
kerül - ráadául egyre zsúfoltabba. Az érthetetlen, hogy miért pontosan a check
in deskek elé telepítették azokat a félautomata készülékeket, melyek a becsekkolást
hivatottak előidézni azáltal, hogy kinyomtatják a beszállókártyákat. De az már
felháborító (fel is háborodik és értetlenkedik minden reggel több száz, zömében
nem is magyar turista,
üzletember, utazó), hogy ezek a készülékek nemcsak hogy random módban üzem-, és
működőképesek,
de a rajtuk futó alkalmazás olyan szűk keresztmetszetben képesek csak
a kívánt eredményt produkálni, amivel egy életre elveszi a kedvét ettől az egésztől
annak, aki egyszer
már kudarcot vallott. És vallanak derekasan, nap mint nap.
Az, hogy egy nemzetközi reptéren az ilyesfajta készülék a nyitóoldal tetejére
kiírt magyar mondattól eltekintve nem tud magyarul, még a kisebbik baj. De hogy a bármiféle beolvasási, útlevél-beszkennelési
vagy betűkód elütési probléma esetén is csak annyit tud közölni a gép (angolul,
németül,
spanyolul), hogy: „A beolvasás nem sikerült, a kártyája
érvénytelen”, és se visszalépésre, se adatpontosításra még csak esély sincs, hanem
az egész macera kezdődhet elölről, az azért a szolgáltatás minőségével kapcsolatosan
több
mint elgondolkodtató.
Ahogyan az is, ahogyan a gépek mellé kirendelt reptéri vagy repülőtársasági alkalmazottak
ténykedése is, akik úgy, hogy fejenként négy terminált felügyelnek, fele-negyede
olyan tempóban képesek csak kisegíteni az egyre ingerültebb és egyre sűrűbb
tömeget, mint a desktopjuk mögött állva, ahogyan
az eme gépesítést megelőzően szokássá alakult.
Hogy egy reptéri alkalmazás miért nem fut zavartalanul, és ha nem fut, akkor
az az állapot hogyan maradhat fenn hossz idő óta, fel nem fogható. Pláne, hogy
érintőképernyős, ügyfélterelgetős, differenciált szolgáltatásokat igénybe vevős
alkalmazásokban nem vagyunk analfabéták! Elég talán a bankokban megszokott sorszámosztó
gépekre gondolni; a többségében az az Onlinet-rendszer működik igazán profi módon,
mely már évek óta a régiót is ellátja hasonló gépekkel és alkalmazásokkal.
Csak és kizárólag a meglévő gyakorlatokat kellene probléma és akadálymentesen
felfűzni egy elpusztíthatatlan hardverre – és a
repülés máris nem az indulásnál felugró pulzusról és ingerültségről szólna! A
gépek pedig azt a munkát végeznék, amiért oda állították; hogy az ügyfél a szolgáltatást
problémamentesen, észrevétlenül vehesse igénybe.
Addig is: egyetlen, valóban kipróbált és működő megoldás van. Az, hogy mindenki
- aki teheti - otthonról, előre becsekkolt utasként érkezzen a ferihegyi 2A terminálba.
Akkor legalább ezt a sorban állást megspórolja...
Mitől lehet, hogy miközben az utóbbi hónapokban sem lett a
világgazdaság jobban a 2008-ban bekapott mélyütéstől, a prémium
kategóriás autók gyártására szakosodott Porsche
és BMW hu...
CEO, CIO két jóbarátNéhány éve már fel van adva a
lecke az informatikai vezetőknek. Fiskális szigor. A tulajdonosok és a
szabályzók kemény elvárásai a hatékonyabb és átlátható működés iránt. Gyorsan
változnak a technológiák. Változó szolgáltatásfogyasztási módok. Mindez új
megvilágításba helyezi a cio-t: több üzleti szellemet, innovatív képességet
kell felmutatnia.
Kalózok: bűnözők vagy demokraták?A „kalóz” szót pejoratív értelemben már bő háromszáz éve
használják a copyright-sértőkre, a digitális forradalom azonban a 21. századra
radikálisan módosította a megítélésüket. A világ mintegy hatvan kalózpártja –
köztük a most megalakult magyar Kalózpárt – a szerzői jogok alapos reformjánál
jóval többet hirdet.
Előre a válság hátánA portálrendszerek terén is megfontolandó alternatívát
jelentenek a nyílt forráskódú megoldások.