Az elmúlt hónapokban Fukusimáról már mindenfélét megírtak a lapok. Lényegében pro és kontra igaz ez, így ahhoz az egész káoszhoz, amit a japán üzemeltető a krízishelyzetben tett és tesz, voltaképpen aligha lehetne mit hozzátenni. Elemezte már szakmai anyag mindazt az Economistban, hogy ki mennyire nyakig sáros abban, hogy így alakulhatott, s hogy miért nem csak a földrengés és az azt követő cunami tehető felelőssé mindenért. De minősített a Der Spiegel, és a vg.hu is (plusz idehaza egy sor más médium), plusz a teljes magyarországi olvasatot a Magyar Narancs is két hosszú interjúban taglalta (- talán, hogy a színe és a visszája is meglegyen!)

Mindezt sorra venni nem e bejegyzés dolga, de ami fontosabb: a teljes igazság inkább soha, mint valaha fog kiderülni. Aztán ha mégis, meggyőződésem, hogy attól még az emberek többsége meg se fogja érteni, miről van szó (- a többit meg nem fogja már érdekelni). Mert hát mit tud a hétköznapi ember az atomenergia termelésről - és mi ez ahhoz a tételhegyhez képest, amit hisz róla? Egyáltalán: ki az, aki nem hit-kérdésként közelít a témához?

A kutatók? Vagy azok a tudósok, akiknek mindamellett, hogy ez a szakmája, "vele született" meggyőződése, hogy az atomenergia az ember által igen is kontroll alatt tartható? Lehet. De azért érdekes elemzés volna, ha a fukusimai tragédiával kapcsolatban megszólalt magyar atomszakemberek mondatait a tényekre és a pusztán meggyőződésekre alapozott kijelentésekre bontanánk szét. A japán katasztrófa számomra azt mindenképpen bebizonyította, hogy bármilyen vélt vagy valós szigorú ellenőrizhetőség határai is kikezdhetők. Meg hogy ennek alig van köze ahhoz, hogy e határokat az oroszoknál vagy Japánban feszegeti-e az adott, rendkívül összetett helyzet.

Csak az atomenergia-termelésnél maradva: erőteljesen elhasznált, túlkoros atomerőművel Anglia, Franciaország, Németország és az USA is bőven rendelkezik (hogy a magunkfajta "egykéket" akár csak a régióban is mind számba vennénk). Ha Csernobil után [amiről a legrealistább és leghiggadtabb mérleget vonó kötet szerintem Szergej Mirnijtől ered - Az élőerőd magyarul is megjelent] mentegetőzhettünk is azzal, hogy ott az emberi felelőtlenség okozta a katasztrófát, Fukusimát követően Paks is sokkalta inkább hit kérdése lett, mint korábban. Az, hogy a mi négy reaktorunk (amit lényegében az ötvenes évek végének technológiájára alapoztak és több évtizede folyamatosan használunk) hogyan teljesítene extrém körülmények között. A rendszert tartó acélgerendák megerősítése és a beépített speciális lengéscsillapítók állnak az egyik oldalon, a másikon viszont a japán és a 25 évvel ezelőtti szovjet katasztrófa mellett elég felemlegetni a nyolc évvel ezelőtti "paksi üzemzavar" ma ismert (vagy inkább: hiába perelt, így nem is ismert) története. Ki mondhatna igazságot?

Ki gondolta 2006-ig, hogy a Concorde voltaképpen egy repülő koporsó? Addig-addig volt a világ leggyorsabb utasszállítója, míg a konstrukcióról 37 évnyi munkaviszony után kiderült, hogy bizonyos esetekben kivédhetetlenül megsemmisül. Sok hasonló példa keletkezett már, de az atomerőműveké mindegyiknél nagyobb veszélyt jelenthetnek, - ha egyszer tényleg beüt a ménkű. Ezen is érdemes a mai napon elgondolkodni.