Ha magam volnék az egész világ, egyértelmű helyzetben lennék, mert bár a világgazdasági válság utóhatásait még sokáig érezni fogom, leginkább a nagy megtakarító országokat figyelném. Elsősorban Kínát és Indiát lesném, merre, hogyan mozognak a (pénzügyi) világban. Ha Európa lennék, akkor még néhány országot, például Brazíliát és Dél-Koreát is szemmel követném, azt keresve, miként tudnék mind jobban és többet kereskedni velük.

Ha Magyarország lennék, talán könnyű helyzetben lévőnek érezném magam, mert továbbra is főként Európát figyelném. Főképpen Németországot, mert az továbbra is  bombabiztos tétel marad, hogy ami a német gazdaságnak jó, az nekem is jó.
Éppen ezért, az elkövetkező években nálam beérő nagyberuházásokra (a kecskeméti Mercedes-építkezésre vagy az épp a napokban beharangozott, győri Audi projektre) mint a hímes tojásra, ügyelnék, hogy majdan meghatározó gazdasági élményemmé válhassanak. Pénzügy, munkaerő, know-how és infrastruktúra – mindent megmozgatnék, hogy minél több ésjobb jusson. No meg, hogy a beszállítói kör - benne a sok fejtörést okozó kkv szektorom - kilátásai is végre, javulhassanak.

Ha csak szimplán, dúsgazdag ember lennék, az elmúlt évek alapján már nem gondolnám azt, hogy nincs az a pénz, amit ne lehetne értelmetlenül elkölteni. El lehet, a brunei szulán öccse egymaga kis híján csődbe vitte a világ leggazdagabb országát, mert sikerült így 8 milliárd dollárt elvernie. De pusztán ingatlanbefektetésben se gondolnék jó ideig - Dubaiban mesterséges szigetet, Spanyolországban nyaralófalut vagy az Adrián gigajachtot magamnak nem vennék.

Ha pedig a rövid távú, spekulatív tőzsdézés ördöge kísértene, naponta többször is hangosan elmondanám magamnak Warren Buffet aranyköpését, hogy „a Wall Street az egyetlen hely, ahová az emberek Rolls Royce-on gördülnek be, hogy olyanoktól kérjenek tanácsot, akik metrón utaznak.”

Hidegfejű befektetőként inkább a luxus iparba szállnék be, és a Japánt főként Dél-Amerikáért elhagyók (mint LV, Gucci és Versace) pénzügyi igényeit orvosolnám. És ha netán ez sem vonzana, különböző megújuló energiaforrásokba (napenergia, szélerőmű, bioüzemanyagok stb.) fektetném a pénzem, és élénken érdeklődni kezdenék a bio-, és nanotechnológia befektetési lehetőségei iránt is. Ilyen útra lépve kizárólag hosszú távon gondolkodnék, de akkor busás, és nem csak pénzügyi megtérülésben.

Ha végképp semmi ötletem nem volna, talán Richard Branson turisztikai célú űrutazásokat szervező cégébe, a Virgin Galacticba szállnék be. De sokkal inkább ahhoz a negyven amerikai milliárdoshoz csatlakoznék, akik megfogadták: hatalmas vagyonuk legalább felét még életükben jótékony célkora ajánlják fel. Egyszer talán kiderül, ez volna a világ számára a legjobb befektetés.