Ma: 28°CVihar
Publicisztika
Történelme története
2011. 08. 03. szerda 15:09
Mitől lehet, hogy miközben az utóbbi hónapokban sem lett a világgazdaság jobban a 2008-ban bekapott mélyütéstől, a prémium kategóriás autók gyártására szakosodott Porsche és BMW hullámhegyekkel és völgyekkel bőszen szabdalt történelmük legfényesebb korszakát élik mostanság?

A Porsche azt jelentette be minap, hogy egymillárd euró feletti profitot szakított, a BMW pedig azt, hogy az első hat hónapban több mint ötödével növelte a bevételeit, miközben a két évvel ezelőtti haszonnak két és félszeresét, 1,8 milliárd eurót "tesz zsebre". Éppen most történik ez, amikor egyébként semmi sincs túl jól a globális gazdaságban. Hogy ezt mégis hogyan, arra sokféle válasz létezhet.

Biztosan megvan a megfelelő közgazdasági monológ is - és még az sem lehetetlen, hogy azok sorról sorra logikusak, egzaktak és helytállók is, de ez most nem lényeges. Azzal is csak részben érdemes takarózni, hogy épp arról az autóiparról van itt most szó e két gyártó kapcsán, mely két éve irtózatos piaci pofont volt kénytelen elszenvedni (és ebben különösképpen a bajorok zászlóshajója, a BMW részesült a maga 70 százalék feletti zuhanásával), és most "csak" visszaleng az inga. Biztosan van benne igazság, még ha ez önmagában azért még a makrogazdasági szinten gondolkodóknál sem megy át csak úgy, simán.

Összetevő lehet, a hírek is megemlítik, hogy mindkét gyártó Kínában hízott igazán nagyot. De azért túlmisztifikálni mindezt az eladási szintek és árak mátrixát bogarászva nem érdemes; a Nagy Fal tövében a piaci méret még sehol sincs az európai és tengeren-túli mérethez képest.

Mindennek tetejébe a rekorddöntésekhez szükséges mértékben se ennyivel jobbak, se ennyivel drágábbak nem lettek ezek a gyártmányok. S az is csak inkább pszichológiai ködszurkálás, hogy a két gyártónál szóba jöhető vásárlói réteg a fogyasztásra szoktatott civilizációban mostanra elégelte meg a válság miatti költés-visszafogásokat, és újfent "normális" életet élni, tehát költekezni akar(t).

Ám, ha tényleg kell lennie valaminek lennie e számok mögött, egy olyasfajta "fontos tényezőnek", mint amilyen funkciót a mesebeli kőlevesben az egyébként semmire sem való kő jelent, akkor én a márkák értékébe és a termékek minőségbe vetett bizalomra szavaznék. Mert persze enélkül is elkészíthető az étel, elég, ha van kolbász meg zöldség, kis tészta, víz, fűszerek és egy valamire való szakács. De mindez bizalom nélkül csak egy sima leves.  Amúgy pedig - a Porsche és a BMW pillanatnyi állapota legalább is ezt sugallja -  az az erő, ami a csillagállások jelen szerint, Münchausen báró módjára, saját hajánál fogva képes volt kirántani önnön magát az elmúlt évek ínségei közül.

Nem lehet, hogy sokunknak épp ez a kő hiányzik a legjobban?

Bookmark and ShareCikk nyomtatása
Szóljon hozzá!
Név:
E-mail:
Hozzászólás:

Aktuális lapszámunkból

CEO, CIO két jóbarátNéhány éve már fel van adva a lecke az informatikai vezetőknek. Fiskális szigor. A tulajdonosok és a szabályzók kemény elvárásai a hatékonyabb és átlátható működés iránt. Gyorsan változnak a technológiák. Változó szolgáltatásfogyasztási módok. Mindez új megvilágításba helyezi a cio-t: több üzleti szellemet, innovatív képességet kell felmutatnia.

Kalózok: bűnözők vagy demokraták?A „kalóz” szót pejoratív értelemben már bő háromszáz éve használják a copyright-sértőkre, a digitális forradalom azonban a 21. századra radikálisan módosította a megítélésüket. A világ mintegy hatvan kalózpártja – köztük a most megalakult magyar Kalózpárt – a szerzői jogok alapos reformjánál jóval többet hirdet.

Előre a válság hátánA portálrendszerek terén is megfontolandó alternatívát jelentenek a nyílt forráskódú megoldások.