Gyakran mondogatom, hogy a stílus maga az ember. Mint ahogy azt gondolom, a név
is maga az ember. S mindkettő igaz – cégek, termékek esetében is.
Amikor 5 évvel ezelőtt újra
férjhez mentem, az anyakönyvvezető széttárt karokkal és felhúzott szemöldökkel
bámult rám, hogy miért akarom én ezzel a névvel élni tovább az életem, merthogy
olyan variáció, amit én megálmodtam, nincs. S amikor elmagyaráztam neki, hogy
én ebben a formában érzem magam azonosnak önmagammal, megértette, és
„végignyomta” az anyakönyvi hivatalon különös névválasztásomat. A kollégáim
pedig jókat derültek, hogy nevemben is hordom saját historymat.
Épp elég szokatlan
átkeresztelést láttam az informatika vagy a telco világában is. Voltak kötelező
kűrök, amelyeket a multiba tagozódás miatt, ha tetszik, ha nem, meg kellett
lépni. Fura, hogy egy név mennyire meg tud gyökeresedni, másik pedig könnyebben
válik felejthetővé. Még mindig hallani, hogy „megyek a Matávba”, sokan vallják
magukat ma is pannonosnak, de a „westeles vagyok” valahogy kikopott már a
köznyelvből.
Emlékszem számomra néhány
érthetetlennek tűnő márkaváltásra is. Mindenki végig tudja gondolni, melyek
voltak ezek… De vannak telitalálat nevek is, amelyeknek elsőre sikerült
nemzetközi szinten is megjegyezhetően, kifejezően, megkülönböztetően
megszületniük. Amilyen például a Prezi. Meg egy sor más olyan cégnél is, ahol
értik a marketing jelentőségét.
Piacelemzők szerint idén
folytatódik a piaci konszolidáció, és a cégfelvásárlások révén biztosan tűnnek
majd el olyan cég(nev)ek, amelyekért már előre fáj az ember szíve. Persze, nem
kell ehhez most elkelni! Hallani, korábbi házasságokból most válik aktuálissá
ez a lépés…
Saját bőrömön tapasztalom,
hogy mennyire nem triviális dolog egy terméknek, egy konferenciának a nevét
vagy egy ütős szlogent megtalálni. Számomra itt is, mint mindenben, fontos,
hogy profi gépezet álljon mögötte. Így született meg az itbridge neve, és úgy
tapasztalom, szinte mindenkinek elsőre átjött, és bejött. De kaptunk hideget,
meleget a Business & Technology elnevezésért, és a konferencia tavalyi, meg
az idei alcíme is kiverte néhol a biztosítékot. De azt láttam, hogy szinte
elsőre megjegyezte és megértette mindenki. Vagyis működik! Kell ennél több?
Valahogy
mostanában a (szak)sajtó felettébb sokat foglalkozik a cio-kkal. Akikre
régebben szakértelmük miatt szinte a társadalom egésze felnézett, aztán
valahogy ez a megbecsülés n...
CEO, CIO két jóbarátNéhány éve már fel van adva a
lecke az informatikai vezetőknek. Fiskális szigor. A tulajdonosok és a
szabályzók kemény elvárásai a hatékonyabb és átlátható működés iránt. Gyorsan
változnak a technológiák. Változó szolgáltatásfogyasztási módok. Mindez új
megvilágításba helyezi a cio-t: több üzleti szellemet, innovatív képességet
kell felmutatnia.
Kalózok: bűnözők vagy demokraták?A „kalóz” szót pejoratív értelemben már bő háromszáz éve
használják a copyright-sértőkre, a digitális forradalom azonban a 21. századra
radikálisan módosította a megítélésüket. A világ mintegy hatvan kalózpártja –
köztük a most megalakult magyar Kalózpárt – a szerzői jogok alapos reformjánál
jóval többet hirdet.
Előre a válság hátánA portálrendszerek terén is megfontolandó alternatívát
jelentenek a nyílt forráskódú megoldások.