Az első az, hogy az ember elfogadja és kívánja csoportja identitását, a második: az ember képes lesz a csoportjához tartozókkal közös akciók végzésére, kooperációra. Harmadsorban, az eszmék és akciók folyamatos, lokális analízise közös konstrukciókat eredményez. Negyedszer: az ember hűséges lesz a csoportjához. E négy változás lehetővé teszi az ötödiket: a transzformációt, az egyénekből a magasan szervezett csoportorganizmus kialakulását.

Mindez réges-rég történt, tízezer évekkel korábban, mint hogy a média elkezdett folyamatosan pszeudo-csoportokat prezentálni, kielégítve biológiai igényünket, hogy egy jól ismert csoport tagjai legyünk.

A különböző vezetők pszeudo-csoportja például azt sugallja, hogy közünk van a döntéshozáshoz. Hogy e látszatnak milyen következményei vannak, azt az evolúciós pszichológia pontosan leírja (Lélek és evolúció. Szerk.: Pléh Csaba, Csányi Vilmos, Bereczkei Tamás Osiris Bp. 2001). Most csak arra a kérdésre keresnénk választ: melyiket szeressem? Ugyanis a 21. századra nemcsak a marketingüzenetekkel, de a pszeudo-csoportokkal is telítődtünk.

Ahány ágazat, szektor, lánc, megannyi hűségprogrammal invitál, és egyre kevesebbünknek van lehetősége a sarki pék mellett elköteleződni, vagy kedve ugyanazt a kozmetikumot, ruhát választani. Ők is változnak, mi is változunk: kicsit ehhez, kicsit ahhoz is hűségesek vagyunk, vélt vagy valós igényeink alapján próbálkozunk. Eközben valódi csoportunk egyre több tagja jelenik meg a médiában, nevezetesen a közösségiben...

Az osztott hűség a huszonegyedik század fogalma. Melynek – főleg a fiatalabb – polgárai már nem a márkákhoz hűségesek, hanem saját bőrükhöz, gyomrukhoz, bankszámlájukhoz.