A storytelling  management (STM) eredetileg a vállalati narratív  kommunikáció ellenőrzésének gyakorlata lett volna, ám lényege – önszerveződő jellegéből fakadóan – éppen hogy nem a kontroll. Sokkal inkább arról van szó, hogy amilyen mértékben a menedzsment-paradigma a “napóleoni” megközelítés felől a “tolsztoji” felé tolódik el, úgy a racionalitás helyett az érzelmekre is kerül hangsúly.

A corporate storytelling a 21. században a szervezeti tudásmegosztás egyik fontos erőforrása. Bemutatja, milyen az ember, milyen a cég, megvilágítja a jövőt a múlt alapján, értéket és problémamegoldó tudást ad át, csökkenti a know-how-ban való lemaradást, jósol a jövőre vonatkozóan, sőt akár tettre serkent, nem utolsósorban pedig humoros is lehet, vagyis: szórakoztat. Tehát nem a marketingcélokra használt online történetmondásról beszélünk (írd meg a te sztoridat az arckrémedről és a hátizsákodról), hanem a szervezeti narratíváról.

A corporate storytelling első megjelenése az a pillanata a történetmesélésnek, amikor őseink körbeülték a tüzet a barlangban: a hajdani storytellernek egy éhes és ijedt csoportot kellett lekötnie történeteivel. Ám történetet mesélni még mindig kényelmesebb, mint például beszédet tartani. És hatásosabb is: a kontraszt, a konfliktus megragadja a figyelmet, a megoldás felemelő élményt ad, a fókuszpont segít megérteni és befogadni az üzenetet.

A corporate storyteller nem céltalanul gyűjti csokorba a szervezeti narratívákat. Tudja, melyik sztori szórakoztató, melyik hasznos, melyik a vállalati hagyomány alapeleme, s tudja azt is, hogy nemcsak hogy mindenkinek van egy története, de a történet ráadásul mindenkihez szól. Aki történetet mesél, annak jobban emlékeznek a mondanivalójára, meggyőzőbb: többet ad el.