Ha a hálózaton keresztül áramlani kezd valami – egy jó vagy rossz hír, egy fertőző betegség –, akkor ez az egyének közötti közvetlen kapcsolatokon túl a hálózati kapcsolatok teljes rendszerét is kirajzolja. Információkra csak úgy tudunk szert tenni, ha az egész hálózatot egyidejűleg vizsgáljuk, nagytömegű információ feldolgozására viszont csak nemrég váltunk képessé.

A hálózatkutatókra nem jellemző a technopesszimizmus. Christakis és Fowler szerint interakcióink, melyeket az új technológiák támogatnak, olyan új társadalmi jelenségeket hívnak életre, melyek gazdagítják és bővítik egyéni élményvilágunkat: a hálózatok hozzájárulnak ahhoz, hogy az emberiség egészében több és jobb legyen, mint összetevőinek egyszerű összege.

Számtalan példával mutatják be, hogy másokra gyakorolt hatásunk nem ér véget azokkal, akiket ismerünk. Hatunk barátainkra, ők az ő barátaikra, s cselekedeteink befolyásolhatják azokat is, akikkel még sohasem találkoztunk. Hálózatban hízunk, fogyunk, a boldogság hálózatban zajló terjedése is jól mérhető.  Bizony, társaink, sőt a számunkra teljesen ismeretlen személyek is hatnak magatartásunkra, tetteinkre. Másfelől viszont így az egyének – kapcsolataikon keresztül – meg is haladhatják önmagukat: ahogy az agy képes olyan dolgokra, amelyekre az egyes neuronok nem, a kapcsolati hálók is képesek olyasmire, melyekre egyetlen személy nem lenne önmagában képes. Egy kapcsolati háló a szerzők szerint olyan, mint a közerdő: mindannyian hasznot húzunk belőle, ugyanakkor közös erőfeszítésre is szükség van, hogy egészséges, működőképes és termékeny maradjon.

Mindaz, ami ma az egyik személytől a másikig eljut, hamarosan tovább és gyorsabban fog terjedni, s miközben az interakciók skálája bővül, új vonások alakulnak ki a hálózatban. De sajnos nincs mindenki egyforma helyzetben ahhoz, hogy részesülhessen ezekből. Az egyre szorosabban összeszövődő világban a sok kapcsolattal rendelkező személyek egyre jobb összeköttetésekre tehetnek szert, míg azok, akiknek csak kevés kapcsolatuk van, lemaradhatnak. Ennek következtében a jutalmak is inkább a kapcsolati hálók bizonyos pozícióit elfoglaló személyek irányába áramlanak: ez jelenti az igazi szakadékot. A pozicionális egyenlőtlenség esélyegyenlőtlenséget teremt, és tovább erősíti a más okokból fennálló egyenlőtlenségeket.

A kapcsolati hálók szerkezetének és funkcióinak vizsgálata nemrégiben kezdődött. Christakisék metaforájával: az emberi szuperorganizmus, akár egy álmából ocsúdó gyermek, most ébred öntudatára, és e tudatosság legnagyobb ajándéka az önfelfedezés puszta öröme és az a felismerés lesz, hogy önmagunk igaz megismeréséhez először azt kell megértenünk, hogyan és miért állunk kapcsolatban egymással.