A
Foursquare az a közösségi média alkalmazás, mely legjobban megosztja az
embereket. Aki nem használja azért utálja, mert minden lépésünkről pontos tájékoztatást
adunk a
közösségi médiás felületeken, és az egész valami geek misztériumjátéknak
fogható fel.
A mulatságos jelvénygyűjtés
pedig sokakban a gyermekkori általános iskolás bélyeggyűjtés élményét eleveníti
fel.
Pedig a geolokációs és okostelefonos alkalmazások közül ez a legjelentősebb használható
dolog, amit
kitaláltak az elmúlt években. Igaz ehhez nem rendeltetésszerűen kell használni
azt. A
legutóbbi statisztikák szerint 10 millió ember szeretett bele ebbe az őrületbe,
tehát érdemes rá
figyelni, még ha Magyarországon egy törpe minoritás kísérletezik még csak vele.
Kezdjük
talán az alapoktól: a Foursquare egy GPS alapú közösségi mobil szolgáltatás és
portál (minden ma divatos platformon elérhető már), melyen a tagok fizikai
tartózkodását tudjuk nyomon követni. Virtuálisan tudunk bejelentkezni egy adott
pontra, melyet mások vagy akár saját magunk is létrehozhatunk. Gyakorlatilag ha
bejelentkezünk a rendszerbe egy listát kapunk a környezetünkben lévő érdekes helyekről
(POI). Ez lehet egy kocsma vagy
étterem, de egy műtárgy
is akár. A városi digitális nomád lét lenyomatait fedezhetjük fel vele és
persze mi is hagyhatunk hasonlókat a virtuális térben. Amennyiben
megkaparintunk egy-egy helyet, lehetünk annak a polgármesterei (igaz ehhez
gondozni is kell azt), de létrehozhatunk az ízlésünknek megfelelő pontokat is,
melyeket másnak
ajánlanánk szívesen. Hogy kicsit bonyolultabb legyen a helyzet, ha tényleg
beszállunk a foursquare-esdi játékba, akkor megkapjuk a heti penzumunkat.
Vagyis be kell jelentkezni minél több helyre, hogy teljesítsük azt. A jutalom
egy jelvény lesz, mellyel büszkélkedhetünk a Twitteren vagy a Facebook-on,
hiszen barangolásainkat automatikusan meg is oszthatjuk a világhálón. Manapság
kifejezetten menő geek körökben nyomatni, hogy
mennyi helyen fordultunk meg, a hazai IT elit legjavát is a Foursquare-en lehet
megtalálni. (Mindig boldog érzés fogja el az embert, ha egy szakmabeli
újságírót vagy bloggert túrhat ki egy hely polgármesteri címéből és véget ér a
pünkösdi
királysága).
Hogy
mire is jó akkor ez az egész, az úttörő
éveinket idéző
virtuális számháborúsdin kívül? Marketing célokra természetesen, egy-egy
étterem vagy kocsma is kínál már a Foursquare bejelentkezés (és ingyen reklám)
miatt kedvezményeket, de boltok és még a patikusok is beszálltak a versenybe.
Az online reklám egy új szegmensét teremtette meg a Foursquare, csak még nincs
kihasználva. Az ördög ügyvédjeként szólva viszont érdekes lenne elképzelni azt
a „paradicsomi” állapotot, amikor minden egyes helyen kedvezményeket kapnánk és
a bőség
zavarával küszködve a rendszer önnönmagát semmisítené meg a totális marketing
felhasználás miatt:)
Ha
valaki nem szeretne útikönyveket cipelni magával akkor a legjobb választás eme
szolgáltatás. A könyvek úgysem naprakészek (IT szférában az e-könyv olvasó a
trend 2011-ben) és rögvest látjuk, hogy egy adott koordinátán állva milyen
helyeket ajánlanak mások számunkra. Mindez naprakészen és frissen, ha
csalódnánk természetesen leírhatjuk ami nem tetszett. Ajánlhatunk mi is új
helyeket, ha találunk olyat, kicsit alakíthatjuk mások ízlését is ezzel.
Jelen
sorok szerzője
a Foursquare alapján találta meg Pécsett a legjobb magyar cseh sörözőt (ahol még
autentikus livanec és
utopenec is kapható és Bohumil Hrabal szelleme is kísért), melyet még a helyi
erők sem
ismertek. Ha egy kissé délebbre megyünk, Szlovéniában már teljesen természetes,
hogy Foursquare logókat találunk mindenhol a szállodákon és az éttermeken. A
rendszer maga azonban még nem tökéletes, mert sokszor lehet azért „fantomra
vetülni” (de ez egy talpas autós GPS-el is megtörténik), ha nem ellenőrizzük az
információk
frissességét. Mindenesetre úgy tűnik,
hogy a Foursquare lassan egy alternatív magyar itineráriummá fejlődik, igaz ehhez
kellene még némi
fejlesztés is a közösség részéről.
Nem ártana a közlekedési információkat is belevenni és sorolhatnánk még a lehetőségeket
a végtelenségig.
A Facebook tőzsdére
menetele lett volna a legnagyobb esemény a kibervilágban május közepén, de
mégis mindenki a Diablo III nevű „hentelős” játék megjelenésének lázában égett.
Mive...
CEO, CIO két jóbarátNéhány éve már fel van adva a
lecke az informatikai vezetőknek. Fiskális szigor. A tulajdonosok és a
szabályzók kemény elvárásai a hatékonyabb és átlátható működés iránt. Gyorsan
változnak a technológiák. Változó szolgáltatásfogyasztási módok. Mindez új
megvilágításba helyezi a cio-t: több üzleti szellemet, innovatív képességet
kell felmutatnia.
Kalózok: bűnözők vagy demokraták?A „kalóz” szót pejoratív értelemben már bő háromszáz éve
használják a copyright-sértőkre, a digitális forradalom azonban a 21. századra
radikálisan módosította a megítélésüket. A világ mintegy hatvan kalózpártja –
köztük a most megalakult magyar Kalózpárt – a szerzői jogok alapos reformjánál
jóval többet hirdet.
Előre a válság hátánA portálrendszerek terén is megfontolandó alternatívát
jelentenek a nyílt forráskódú megoldások.